4p

Az 1956-os moszkvai elnyomásról csak felvezetésként szólt a miniszterelnök, aki most már egyértelműen kihívóként beszélt Magyar Péterről.

A Millenáris Parkban tartott október 23-ai beszédet Orbán Viktor. A miniszterelnök először az árvízi védekezés méltatására szánt néhány percet, aztán arról beszélt, hogy 1956-ban a történelem lépett ki a medréből, mert

"a magyar nép nem tűrhette tovább a szovjet birodalmi elnyomást".

Már itt előkészítette a terepet a továbbiakra Orbán Viktor azzal, hogy a szovjet elnyomás eszközeként és kiszolgálójaként "kollaborán magyarokat", illetve "nyakunkra ültetett bábkormányt" emlegetett. Szerinte ugyanis

"A birodalmak azt szeretik, ha valaki behívja őket."

A miniszterelnök természetesen nem tért ki Orbán Balázs nagy botrányt okozó szavaira, hanem azt mondta, "1956 októbere arannyal írta be a bátor magyarok nevét a történelemkönyvbe", illetve kifejtette, hogy a magyarok ellenállása miatt a szovjetek a forradalom utáni 34 évben "visszább fogták az agarakat", majd aztán távoztak is Magyarországról.

Ezután fordult rá a beszéd aktuálpolitikai részére Orbán Viktor. Korábbi megszólalásaival összhangban a Volodimir Zelenszkij által a legutóbbi uniós csúcson ismertetett "győzelmi tervet" a háború eszkalációjának tervének nevezte, és arról beszélt, hogy Ukrajna győzelme esetén

"egy reggel arra ébrednénk, hogy ismét keletről jött szláv katonák vannak Magyarorországon".

Az ukrajnai háborúról szólva a miniszterelnök azzal a tanulsággal zárt:

"Nekünk az a tanulság, hogy csak egyetlen dologért, Magyarországért és a magyar szabadságért szabad harcolnunk. Ezért most azzal tehetünk a legtöbbet, hogy nem veszünk részt mások háborújában."

Ezzel ellentétben szerinte a magyar ellenzék számára a tanulság az, hogy Ukrajnáért, sőt Ukrajnában kellene harcolnunk.

Orbán Viktor azt mondta, hogy miként a szovjetek, úgy Brüsszel is bábkormányt akar Magyarország nyakába ültetni. Ezután pedig Magyar Pétert és azt a Tisza Pártot kezdte ostorozni, amely egy friss közvélemény-kutatás szerint immár megelőzi a Fideszt a biztos pártválasztók körében.

"Megvan már a párt, amelyet a nyakunkba akarnak ültetni. Megvan az emberük is, igazi aláíró fajta"

- mondta a miniszterelnök, aki arra azért gondosan ügyelt végig, hogy Magyar Péter vagy a Tisza Párt nevét ne ejtse ki, de itt feltehetően a Magyar Péter által a Diákhitel Központ vezetőjeként aláírt, kétes szerződésekre utalhatott.

"Aki hazafi, az ma is harcol a magyar szabadságért. Attól még nem lesz valaki hazafi 2024-ben, ha lyukat vág egy zászló közepébe. Csak a tettek számítanak. A tettek pedig magukért beszélnek"

- folytatta Orbán Viktor, majd a tettek kapcsán felidézte az Európai Parlamentben a magyar uniós elnökség programjáról tartott vitát. Ezen szerinte ő a magyar érdekekért áll ki, míg "a magyar ellenzék felajánlotta szolgálatait a birodalomnak."

Végül így összegezte véleményét Magyar Péterről és pártjáról:

"Régi ellenzék, új ellenzék, csak a címke változik. 1956-ban muszka vezetők, ma Brüsszel-vezetők. Ez nem összeesküvéselmélet, ez összeesküvés a gyakorlatban. A brüsszzeli gazda megvakarta a kutyus fejét, a többit mindenki láthatta: csak úgy áradt a szerelem."

Ezután viszont arról beszélt, hogy akik Dávid és Góliát párharcában utóbbi - tehát az ő értelmezésében 1956-ban Moszkva, 2024-ben pedig Brüsszel - oldalára állnak, azok végül mindig vereséget szenvednek.

"Aztán lehet pakolni, és elhúzni a csíkot!"

- üzente politikai ellenfeleinek, akik szerinte a törvényszerű vereség után Brüsszelbe fognak távozni.

"Nem tűrjük el, hogy újra bábállammá, Brüsszel vazallusává tegyék Magyarországot. Nem fog sikerülni nekik, mi, magyarok újra meg fogjuk csinálni" – zárta végül a beszédét Orbán Viktor.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG