Hatalmas ralival zárták a hetet a piacok szerte a világban, óriásit erősödött az euró, szárnyaltak a tőzsdék, az olaj és az arany ára. A háttérben az állt, hogy a brüsszeli EU-csúcson a pesszimista várakozásokkal ellentétben határozott megoldási javaslatok születtek az európai adósságválság elleni harcra. Ezt a jó hangulatot fejelheti meg csütörtökön két nagy európai bank, az EKB és a brit jegybank ülése. A várakozások szerint mind a kettő csökkenteni fogja az irányadó rátát, az angol központi bank ráadásul valószínűleg bejelenti az eszközvásárlási programjának a folytatását.
A Citibank és a Credi Suisse előrejelzése szerint az Európai Központi Bank történelmi mélypontra, 0,75 százalékra fogja csökkenteni az eurózónában érvényben levő 1 százalékos rátát. A Citi stratégája, Greg Anderson a MarkewWatchnak azt mondta, hogy az ő verziójuk szerint az év végére 0,5 százalékra csökkenhet az eurókamat, szóval valószínűleg lesz még egy kamatvágás az év végéig, de az sem kizárt, hogy most csütörtökön egyből 50 bázispontot vágnak. Abban az esetben viszont, hogy ha elmarad a kamatcsökkentés és Mario Draghi a szokásos elhárító hangnemet használja, akkor visszatérhet a rossz hangulat a piacokra, jelentős eurógyengülést indukálva azzal.
A Credit Suisse elemzői azzal számolnak, hogy a Bank of England a kamatcsökkentésen kívül bejelenti az eszközvásárlási programjának kiterjesztését újabb 75 milliárd fonttal. Az angol deviza idén 0,9 százalékkal erősödött a dollárral és 3 százalékkal az euróval szemben, mert a piaci szereplők egyre többen veszik az euróval szembeni védőeszközként.
Jövő héten két nagy központi bank, az EKB és a Bank of England is kamatot vághat a piaci szereplők előrejelzése szerint. Az eurózónában így történelmi mélypontra csökkenhet az irányadó ráta, Nagy-Britanniában közben azt is bejelenthetik, hogy a jegybank folytatja az eszközvásárlást, azaz maradhat a pénznyomda. Ha viszont valamelyik elmarad, akkor ismét romolhat a piacok hangulata.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
2 perce
-
Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
körülbelül 1 órája
-
Magyar Péter: Nincs akadálya, hogy az ukrán kukorica áthaladjon Magyarországon
körülbelül 1 órája
-
Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
2 órája
-
Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
2 órája
-
Lehetetlen helyzetbe hozhatja a startup-alapítókat a vagyonadó
3 órája
-
Elegük lett az olasz fiataloknak a kormányból, a szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek
3 órája
Mfor.hu Top24
- A magyar dolgozók kétharmada örülhetett 5 százaléknál nagyobb reálbér-növekedésnek
- Karácsony Gergely szerint Budapest befűtött
- Ruszin-Szendi Romulusz: Magyarországnak lesz lézerfegyvere
- Drámai módon terjed a pszichológiai manipuláció, az Oscar-díjas magyar rendező nagyapját is kiforgatták a vagyonából
- Ítéletet mondtak Leó pápa orvosai, közel a fordulópont
- A nyugdíjpénztár valójában passzív jövedelem – ezért éri meg a fiataloknak is
- Aránytalan terhet jelentene a vagyonadó a Startup Hungary szerint
Makro / Külgazdaság
Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság
Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság
A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság
Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság
Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság
Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság
Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság
Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság
Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság
Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából 2026. október 14. 18:50
- Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész 2026. október 14. 18:20
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
Friss
Nemzetközi
A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
Újra csatlakoznának az Európai Unióhoz.
2 perce
Agrár
Magyar Péter: Nincs akadálya, hogy az ukrán kukorica áthaladjon Magyarországon
Az ukránoknak óriási szükségük lenne a tranzitra.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Az eszköz hatékony lesz dróntámadás esetén.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Havi 266 ezer forint hiányzik a magyar családok kasszájából
12:03
-
Mozgalmas hét volt Budapesten, a Richter, a Mol és az OTP is híreket kapott
11:11
-
Egyre ijesztőbb mértékben fogy a magyar lakosság?
09:51
-
Tele a naptár – ezeket az adatokat a magyar kormány is nagyon várhatja
08:54
-
Pályázatokra várnak a cégek, közben fogy a bizalom és a beruházási kedv
05:52
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
top 24
-
Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
2026. október 17. 15:56
-
Padlót fogott a mobilpiac: vigyázzon a telefonjára, mert nem mostanában vesz majd újat!
2026. október 17. 16:48
-
Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
2026. október 18. 10:31
-
Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
2026. október 17. 13:26
-
Jövő évi költségvetés: kiderült, mire készül Magyar Péter
2026. október 17. 16:24




