7p

Gázavárost bekerítették, az övezetet kettévágták az izraeliek, és újra se telefon, se internet nincsen, a bombázás viszont folytatódik. Más is érkezett viszont a levegőből Gázába. Hírek az izraeli-palesztin háborúról.

Az izraeli hadsereg kettévágta a Gázai övezetet, mostantól van

"egy észak-gázai és egy dél-gázai övezet"

- közölte vasárnap este Daniel Hagari katonai szóvivő.

Hagari elmondta, hogy a palesztin övezetbe behatolt izraeli csapatok Gázaváros déli peremén elérték a partot és tartják ezt a térséget. Hozzátette, hogy a várost most már teljességgel körbekerítették. Hagari hangsúlyozta, hogy ez egy jelentős lépés. Kiemelte ugyanakkor, hogy a civilek továbbra is elhagyhatják a Gázai övezet északi részét déli irányba.

A katonai szóvivő megerősítette azt is, hogy az este folyamán kiterjesztették a légicsapásokat a palesztin térségben.

Nem sokkal korábban jelentette be a PalTel palesztin távközlési vállalat, hogy ismét megszakadtak a távközlési szolgáltatások a Gázai övezetben.

Hagarit a Dél-Libanont ért izraeli csapásról is kérdezték, amelyben állítólag több civil is életét vesztette. "Ami Libanont illeti, hírszerzési értesülések alapján hajtunk végre támadásokat és folytatni is fogjuk a támadásokat. Ez a feladatunk. Aki fenyeget minket, azt megtámadjuk" - jelentette ki.

"Minden fejleményt Libanonban megvizsgálunk és értesüléseket szerzünk, hogy megértsük a részleteket. Egyelőre ennyit mondhatok" - tette hozzá.

Korábban a libanoni síita Hezbollah radikális mozgalom egyik parlamenti képviselője elmondta, hogy három gyerek és a nagyanyjuk vesztette életét egy autóban, amelyet izraeli csapás ért Ajnata és Aitarún települések között. Hozzátette, hogy a 8 és 14 év közötti gyermekek anyja megsebesült. A politikus "veszélyes fejleménynek" nevezte a történteket, amelyeknek szerinte lesznek következményei.

A Hezbollah katonai szárnya később bejelentette, hogy válaszul Grad rakétákkal lőtték az észak-izraeli Kirjat Smona települést.

Se internet, se telefon

Ismét megszakadtak a távközlési szolgáltatások a Gázai övezetben - közölte vasárnap este a PalTel palesztin távközlési vállalat.

"Sajnálattal közöljük, hogy minden internet- és kommunikációs szolgáltatás megszakadt a Gázai övezettel"

- ismertette a ciszjordániai székhelyű PalTel. A tájékoztatás szerint ennek oka, hogy az izraeli oldalon lekapcsolták a fővezetékeket.

Füst száll fel a Gázai övezet északi részén fekvő Beit Hanon városából egy izraeli légicsapás következtében. Fotó: EPA / Atef Safadi
Füst száll fel a Gázai övezet északi részén fekvő Beit Hanon városából egy izraeli légicsapás következtében. Fotó: EPA / Atef Safadi

Beszámolók szerint az izraeli hadsereg vasárnap este fokozta légitámadásait a sűrűn lakott palesztin térséggel szemben. Izrael egyelőre nem erősítette meg egyik értesülést sem. A kérdés azért is fontos, mert Izrael felhívásokat szokott közzétenni, mielőtt civilek által sűrűn lakott területekre mér csapást - csakhogy kérdés, hogy áram-, telefon- és internetszolgáltatás híján mennyi esélyük van ezekről valóban értesülni azoknak, akiknek elvileg szólnak.

Ez már a harmadik alkalom, hogy megszakadtak a távközlési szolgáltatások a gázai övezeti háború október 7-i kirobbanása óta. A palesztin Vörös Félhold az X-en arról írt, hogy elvesztették az összeköttetést a Gázai övezetben működő mentőegységeikkel.

Az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezete (UNRWA) vasárnap este közölte, hogy 79-re emelkedett a gázai övezeti harccselekmények miatt elhunyt munkatársaik száma.

Túszokért tűzszünet?

Izrael nyitott egy humanitárius szünetre a harcokban a Gázai övezetben, ha az a túszok szabadulását jelenti - közölte Izrael Egyesült Államokbeli nagykövete vasárnap. Michael Herzog a CBS televíziónak adott interjúban ugyanakkor úgy vélte, a Hamász nem gondolja komolyan a túszok elengedését.

Az izraeli diplomata állítása szerint mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az izraeli katonaság elkülönítse a terroristákat a palesztin civilektől. Emlékeztetett arra, hogy az izraeli hatóságok arra szólítják fel a polgári lakosságot, hogy a Gázai övezet déli része felé költözzenek, oda, ahol "nem érheti baj" őket, miközben a Hamász mindent elkövet annak érdekében, hogy ezt megakadályozza. A nagykövet a polgári lakosok halálát "tragikusnak" nevezte, ugyanakkor azt is kijelentette, hogy Izrael nem adhat védettséget a Hamásznak csak azért, mert civilek mögé bújik.

Élesen bírálta ugyanakkor az Egyesült Államok diplomáciai megközelítését a Palesztin Hatóság volt Egyesült Államokbeli nagykövete, aki jelenleg az Egyesült Királyságban vezeti a palesztin külképviseletet.

Huszam Zomlot szintén a CBS televíziónak adott vasárnapi nyilatkozatában úgy vélte, hogy az Egyesült Államoknak a tisztességes közvetítő szerepében kellene feltűnnie, és nem az "izraeli narratívát átvennie". Egyben bírálta, hogy Washington visszautasítja a tűzszünetre vonatkozó felhívásokat és ehelyett a "humanitárius szünet" elképzelését teszi magáévá. A palesztin diplomata "feszültnek" nevezte Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Mahmud Abbász, a Palesztin Hatóság elnökének vasárnapi találkozóját.

Irán tartsa távol magát

Az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Iránnal, de megteszi a szükséges lépéseket, hogy megvédje embereit, akár katonák, akár civilek - jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap Bagdadban tartott sajtótájékoztatóján az Irán által támogatott fegyveresek támadásaira reagálva.

Az amerikai diplomácia vezetője megismételte, hogy világos üzenetet akar küldeni, senki ne próbálja a Gázai övezetben kialakult konfliktust előnyére fordítani és fenyegetni az Irakban, valamint a régió más országaiban dolgozó amerikaiakat. "Ne tegyék!" - fogalmazott a külügyminiszter, aki előre be nem jelentett kitérőt tett Irakban közel-keleti útja során.

 Antony Blinken bagdadi látogatásával egy időben közölték amerikai katonai illetékesek, hogy Szíriában újabb dróntámadást intéztek egy amerikai katonai bázis ellen. A Tel Baider támaszponton szolgáló amerikai erők megsemmisítették a katonai eszközt. Október 17-e óta 32 alkalommal lőttek ki, vagy indítottak a Szíriában és Irakban állomásozó amerikai erők ellen rakétát, vagy drónt, többségében Irán által támogatott fegyveres csoportok. Eddig 21 amerikai katona szenvedett kisebb sérülést ezek következtében.

Antony Blinken Bagdadban, Mohammed asz-Szudáni iraki miniszterelnökkel folytatott megbeszélését "őszinte és fontos" tárgyalásnak nevezte és úgy fogalmazott, "azon dolgozunk keményen, hogy biztosítsuk, a gázai övezeti konfliktus nem mérgesedik el és nem terjed át más helyekre, akár Irakra, akár a régió más részeire".

Rövid hírek

  • A jordán légierő utánpótlást dobott le egy a Gázai övezetben működő jordán tábori kórház részére, erről maga II. Abdullah jordán király számolt be. Az akció minden bizonnyal Izrael tudtával és jóváhagyásával kellett megtörténjen.

 

  • Az izraeli kormány egyik magas rangú tisztviselője arra szólítota fel Benjamin Netanjahu miniszterelnököt, hogy vonja vissza azt az állítását, miszerint az október 7. előtti, politikája elleni, a tartalékosok körében is zajló tiltakozások hozzájárultak a Hamász döntéséhez, hogy megtámadja Izraelt.
  • Az ENSz összes humanitárius szervezete közös közleményben szólít fel "azonnali humanitárius tűzszünetre" a Gázai övezetben, az ott kialakult helyzetet "borzalmasnak" és "elfogadhatatlannak" nevezve.
  • Egy ENSz tisztviselő szerint a Gázai övezetben élő palesztinok átlagosan napi két darab kenyéren él. Közben a szervezet élelmiszerporgramjának tájékoztatása szerint "veszélyesen alacsony" szintre estek az övezet élelmiszertartalékai.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Különleges tárlatvezetést tartott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 11:08
Személyesen vezette körbe a sajtó munkatársait Magyar Péter kormányfő a Miniszterelnökség volt épületében, a Karmelita kolostorban szombat délelőtt.
Makro / Külgazdaság Erre nem lehet büszke Románia
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:59
Soron kívül újból megerősítette negatív kilátással keleti szomszédaink államadós-besorolásait az S&P.
Makro / Külgazdaság Kubában megduplázták az üzemanyagok árát
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 08:37
Kubában csaknem a duplájára emelték a benzin és a gázolaj árát pénteken, ennek ellenére Havannában csaknem az összes benzinkút zárva volt, mert nem volt mit eladni, ami jól tükrözi az amerikai olajblokád hatékonyságát.
Makro / Külgazdaság Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 15:50
Az MVM korábbi vezérigazgató-helyettese, Tótth András lehet az energetikai államtitkár a Portfolio szerint. Korábban az EON-nál is szerzett tapasztalatot, most pedig Paks II. ügyével is foglalkoznia kell, ha valóban ő lesz a pozícióban.
Makro / Külgazdaság Beindult a tőzsdén a Mol, már a 4000 forintot közelíti az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:43
Több mint 2,5 százalékos erősödés után 3968 forinton áll péntek délután a Mol árfolyama. A vezető részvényeknél azonban vegyes a kép: a Richter több mint 1,5 százalékot gyengült. 
Makro / Külgazdaság Jelentős a külföldi „hot money” jelenléte a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:13
Barlai Róbert támogatja az euró bevezetését Magyarországon, de az edigi árfolyammozgás okait szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az új kormány részéről hiányolja a megtakarítási intézkedéseket, és arról beszélt: az uniós források hazahozatala önmagában nem megoldás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG