4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Elemzők szerint nagyjából egy hónapnyi türelmi ideje lenne Görögországnak a csődhelyzet hivatalos megállapításáig, ha nem teljesítené a héten esedékessé váló adósságszolgálati kötelezettségeit.

Görögországnak csütörtökön 458 millió eurót kell átutalnia a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF). Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter az IMF vezérigazgatójával, Christine Lagarde-dal Washingtonban tartott hétvégi találkozóján kijelentette, hogy a görög kormány ki tudja fizetni ezt a részletet.

Tudunk fizetni!

Dmitrisz Mardasz görög pénzügyminiszter-helyettes is elutasította azokat a híreszteléseket, miszerint az ország fizetésképtelen volna, bár a kormány korábban még azzal fenyegetőzött, hogy választania kell a törlesztő és a bérek kifizetése között.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének közgazdászai szerint azonban ehhez a görög kormánynak valószínűleg meg kell csapolnia a helyi önkormányzatok és egyéb állami intézmények készpénztartalékait. A ház által felvázolt alternatív forgatókönyv szerint ha ez mégsem sikerül és Görögország csütörtökön hátralékba kerül az IMF-fel szemben, akkor a valutaalap első lépésként sürgönyben követelné az elmaradt törlesztési részlet befizetését Athéntól. Amíg ez nem történik meg, Görögország nem használhat fel további IMF-forrásokat, és nem is kérhet további segítséget a pénzügyi szervezettől.

Ha aztán sem fizetnek, jön a fizetési felszólítás

Ha Görögország két hét után sem fizet, újabb üzenetet kap az IMF-től, ezúttal már a kialakult helyzet súlyosságáról. A valutaalap ebben az üzenetben is sürgetné az elmaradt részlet azonnali és teljes befizetését.

És a legvégén

Egy hónapnyi elmaradás után az IMF vezérigazgatója tájékoztatná a szervezet végrehajtó testületét, hogy az adott törlesztési kötelezettség lejárt, és a kritikus eseményláncolat valójában ezzel kezdődne - áll a Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzőinek forgatókönyvében.

Európa ügye, nem kéne az oroszokat belekeverni

Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter a minap azt mondta, csak Európán belül lehet megoldást találni a görög gazdasági nehézségekre. Azokról a nemzetközi sajtóban felkapott találgatásokról szólva pedig, amelyek szerint Görögország orosz és kínai hitelekért házal, leszögezte: "A válság rendezése csak Európára tartozik, és az EU keretein belül kell megoldást találni rá."

A görög kormány és az euróövezeti stabilitási alap (EFSF) közötti megállapodás alapján ha az IMF vezetése hivatalos értesítést kap az adott kötelezettséghányad teljesítésének elmulasztásáról, az az EFSF-fel szembeni kötelezettségek esetében is csődeseménnyel érne fel. Az EFSF-nek ebben az esetben jogában állna azonnali hatállyal és teljes egészében esedékessé nyilvánítani a vele szembeni görög tartozások tőkehányadát. E forgatókönyv alapján Görögország hivatalosan májusban kerülne törlesztési csődhelyzetbe.

De ezzel nem lenne vége

A Bank of America-Merrill Lynch elemzői hangsúlyozzák, hogy ha Athén össze is tudja szedni valahogy a csütörtökön esedékes IMF-törlesztésre a pénzt, május 1-jén 200 millió, május 12-én további 763 millió eurót kellene fizetnie. A görög törlesztési csőd növekvő kockázatát más nagy londoni házak is folyamatosan jelzik. A Fitch Ratings a minap leminősítette Görögország addig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államadós-besorolását, mindenekelőtt azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy megnőtt a görög szuverén törlesztési csőd kockázata.

Van még lejjebb

A nemzetközi hitelminősítő az addigi ""B"-ről "CCC"-re rontotta a hosszú futamidejű hazai és külső görög adósságkötelezettségek osztályzatát. A Fitch Ratings osztályzati módszertanának meghatározása szerint a "CCC" besorolás jelentős adóskockázatra és a törlesztési csőd valós lehetőségére utal.

A görög adósosztályzat leminősítéséhez fűzött elemzésében a Fitch kiemelte azt a véleményét, hogy a piaci hozzáférés hiánya, a hivatalos hitelezőktől várt pénzügyi segítség időbeni folyósításának bizonytalan kilátása és a görög bankszektor feszes likviditási kondíciói szélsőséges mértékű nyomást gyakorolnak a görög költségvetési szféra finanszírozhatóságára.

Ha elveztette a fonalatNem érti, mi történik Görögországban? Mi vezetett el idáig? Olvassa el a Privátbankár korábbi elemzéseit, híreit a témában. Itt >>>

Viszlát görögök!

Az egyik legnagyobb citybeli gazdasági elemzőház, a Capital Economics legutóbbi tanulmánya szerint most már 50 százaléknál nagyobb a valószínűsége annak, hogy Görögország távozik az euróövezetből. A ház szerint a görög eurótagság megszűnésének ideje egyelőre bizonytalan, de az biztos, hogy Görögország jelenlegi gazdasági és pénzügyi helyzete teljesen fenntarthatatlan.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG