3p
A kormányzó CDU gazdasági tagozatának ülésén az derült ki, hogy sok német vállalkozó másképp gondolkodik, mint Merkel kancellár, és nagy tapsokat kapott Sarkozy, aki eltérő véleményt képvisel. Oroszországot nem ellenségnek, hanem partnernek tekinti, amely nélkül Európa problémái nem oldhatók meg. A bevándorlást erősen korlátozná.
Sarkozy és Merkel (archív kép)

A német gazdaság teljesítményéért ritkán kritizálják Angela Merkel kancellárt, az északír-német meccs is jó kedvre deríthette a résztvevőket. A CDU gazdasági tagozatának összejövetelén így jó volt a hangulat, ám úgy tűnt, többen értenek együtt Nicholas Sarkozy volt francia elnökkel, mint a német kancellár asszonnyal – tudósított a Deutsche Wirtschafts Nachrichten nevű hírportál.

Ezt azonban a tapsok hangerejéből vélték tudni megállapítani. A rendezvényen egyébként 3000 CDU-közeli (Keresztény Demokrata Unió) vállalkozó vett részt.

Kell egy európai IMF

A francia kritizálta utódját, Francis Hollande Francia elnököt, akinek tevékenysége szerinte nem tett jót a francia érdekeknek és a német-francia tengely is megszenvedte. A legnagyobb tapsot azonban azzal aratta, hogy Európának szerinte önálló politikát kell folytatnia az USA-val szemben. Állítása szerint az USA azért használja a dollárt világvalutának, hogy másokat uralhasson.

Nem szakad megengedni, hogy az amerikai bankok előnyöket élvezhessenek az európai bankokkal szemben – mondta Sarkozy. Kérdésesnek nevezte, mit keres az USA által dominált IMF (Nemzetközi Valutaalap) Európában. Szerinte Európának képesnek kell lennie arra, hogy létrehozza saját valutaalapját.

Törökország ne jöjjön az EU-ba

Nagy tetszést aratott, hogy Törökországnak Sarkozy szerint nem kéne az EU tagjává válnia. Nagy és fontos ország, partnerségre kell vele törekedni, de évtizedek óta folyik erről a szó, eredmény nélkül. Valamivel bizonytalanabb volt a taps, amikor arról beszélt, hogy Oroszországgal párbeszédet és együttműködést kellene folytatni.

Úgy tűnik, a gazdasági vezetők vonakodnak ebben a kérdésben állást foglalni, mert a CDU az utóbbi hónapokban határozottan Putyin-ellenes álláspontot foglalt el – írja a weboldal. Sarkozy szerint nem szabad új hidegháborút folytatni, Európa problémái csak Oroszországgal oldhatók meg. Azt állította, hogy nem Oroszország Európa problémája, hanem az Iszlám Állam és az al-Kaida terroristái.

Volt egyszer egy Merkozy

Jóval visszafogottabb volt a taps, amikor Sarkozy arról beszélt, hogy a bevándorlást korlátozni kellene Európában, csak munkavállalási engedéllyel vagy vállalatok foglalkoztatási szándéknyilatkozatával kellene beengedni az embereket. „Nem kéne Európába jönniük azoknak, akik nem Európához tartoznak” – mondta a volt elnök.

Merkel kancellár Sarkozy beszéde alatt nem volt jelen, és később sem reflektált rá érdemben, inkább globális témákról beszélt – fejezték be.

Merkel és Sarkozy kapcsolata valamikor egészen kiváló volt, sokan máig emlegetik azokat az időket, amikor a két államfő 2007 és 2012 között együtt oldotta meg az EU számos problémáját, és a "Merkozy" kifejezést, amelyben ez kicsúcsosodott.

A volt francia elnöknek azonban, aki 2017-ben szívesen visszatérne a politika csúcsára, nem megy jól a sora mostanában. Egy friss bírósági ítélet jogszerűnek találta az ellene elrendelt lehallgatásokat. Sarkozyt korrupcióval, vesztegetéssel vádolják 2014 óta, a lehallgatott beszélgetések hangfelvételei erősen terhelőek rá nézve.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat a világra: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
Makro / Külgazdaság Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Király Béla | 2026. október 13. 05:44
A napokban az EU és Kína megegyezett arról, hogy az ázsiai cégek visszafogják a hibridek exportját. Peking cserébe a vámháború enyhítéséért a ritkaföldfémekhez való európai hozzáférést is garantálja. Az egyezség akár a magyar gazdaság számára is előnyös lehet.
Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG