3p

A stressztesztek alapján a hazai hitelintézeti szektor egy esetleges súlyos sokknak is ellen tudna állni: teljesítené a likviditásra és a tőkemegfelelésre vonatkozó szabályozói előírásokat.

A magyar bankrendszer továbbra is stabil, sokkellenálló-képessége erős, ugyanakkor a tavalyi kiemelkedő jövedelmezőség után a profitja 2024-ben csökkenni fog - mondta Dancsik Bálint főosztályvezető a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitási jelentésének keddi online bemutatásán.

A stabilitás a legfontosabb
A stabilitás a legfontosabb
Fotó: Depositphotos

A tavalyi kiemelkedő jövedelmezőség oka elsősorban a magas kamatkörnyezet és a növekvő nettó kamatjövedelem volt, valamint egyszeri tételek is hozzájárultak. Ez a profit ugyanakkor nem fenntartható, csökkenéséhez a monetáris kondíciók normalizálódásán túl a hitelkockázatok növekedése és a kamatokat érintő kormányzati intézkedések, valamint egyes banki vállalások is hozzájárulhatnak - ismertette.

A jegybank értékelése alapján a bankrendszer likviditása bőséges szintről tovább emelkedett, tőkehelyzete a 2024-ben hatályos pufferkövetelményeket figyelembe véve is megfelelő. A nem teljesítő hitelek aránya alacsony, az elmúlt egy évben a vállalati szegmensben stagnált, a háztartási szegmensben jelentősen csökkent, a portfólióminőség összességében megfelelő. A háztartási hiteldinamika 2023-ban, a vállalati 2024 elején érhette el mélypontját, de a hiteldinamika idén is egyszámjegyű maradhat mindkét szegmensben.

Az elvégzett stressztesztek alapján a hazai hitelintézeti szektor súlyos, nagyon kis valószínűséggel bekövetkező sokk esetén is teljesítené a likviditásra és a tőkemegfelelésre vonatkozó szabályozói előírásokat - jelezte az MNB főosztályvezetője.

Dancsik Bálint közölte: A hitelkockázatok növekedése több szegmensben is valószínűsíthető. A háztartási jelzáloghitel-kamatstop jövője bizonytalan, kivezetése ugyanakkor csak az érintett adósok szűk körénél okozhat jelentősebb törlesztőrészlet-növekedést. Kockázatot jelenthet a támogatott hitelprogramok keretében megvalósuló, családtámogatásokhoz kapcsolódó gyermekvállalási feltételek nem teljesülése is, a 2019 második felében babaváró hitelt felvevő adósok negyedének nem volt még gyermeke 2023 közepén. A globális trendekkel összhangban a hazai kereskedelmiingatlan-hitelezéssel kapcsolatos kockázatok is kiemelt figyelmet érdemelnek a jelentés szerint. Tavaly az ezekkel az ingatlanokkal fedezett projekthitel-állományon belül magas volt a banki értékelések alapján növekvő értékű fedezetek aránya, ami a piaci folyamatokkal ellentétes tendenciát jelent, ezért fontos, hogy a hitelintézetek szorosan nyomon kövessék a fedezetbe vont ingatlanok értékének alakulását. (MTI) 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG