3p

Rekordütemben emelkedtek a termelői árak Kínában szeptemberben, miután az ipari vállalatokra jelentős nyomást gyakoroltak az egekbe szökött szénárak, illetve a szénhiány miatt az ország több részén alkalmazott energiahasználati korlátozások.

A kínai statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adatai szerint a termelői árak éves bázison 10,7 százalékkal nőttek szeptemberben. Az áremelkedés éves összevetésben számított mértéke ezzel a legmagasabb volt azóta, hogy 1996 októberében elkezdték közzétenni a havi adatot. Elemzők 10,5 százalékos növekedésre számítottak az augusztusi, 9,5 százalékos áremelkedést követően.

Elszálltak a termelői árak
Elszálltak a termelői árak

A termelői árak növekedésében elsősorban a termelőeszközök felszökő ára játszott szerepet. A termelőeszközök ára szeptemberben 14,2 százalékkal emelkedett éves összevetésben. A legmagasabb - 49,4 százalékos - áremelkedést a kitermelési szektorban regisztrálták, míg a nyersanyagiparban 20,4 százalékkal, a feldolgozóiparban pedig 8,9 százalékkal nőttek a termelői árak. A szénkitermeléssel és -finomítással foglalkozó ágazatban éves bázison számítva 74,9 százalékos áremelkedést jegyeztek fel szeptemberben, 17,8 százalékkal magasabbat, mint augusztusban. A kőolaj- és földgázkitermeléssel foglalkozó szektorban az áremelkedés mértéke 43,6 százalékos volt a múlt hónapban éves összevetésben.

A termelőkre jelentős nyomást gyakoroltak szeptemberben a tüzelőanyagok - elsősorban a szén - megemelkedett árai. A csütörtöki jelentés szerint a tüzelőanyagok beszerzési ára 30,3 százalékkal nőtt szeptemberben éves bázison.

A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság kedden közölte, hogy átalakítja az árképzést az energiapiacon. Míg a lakosság továbbra is államilag megszabott egységárat fizet majd a villamosenergiáért és a fűtésért, a nagy energiaigényű ipari és kereskedelmi felhasználók esetében az energiaárak 20 százalékkal térhetnek el az állami szabványtól.

Havi összevetésben a termelői árak 1,2 százalékkal nőttek augusztusról szeptemberre, míg az év első három negyedévében 6,7 százalékkal emelkedtek a múlt év azonos időszakához képest.

A fogyasztói árindex éves bázison számított növekedése szeptemberben 0,7 százalékos volt. Elemzők 0,9 százalékos áremelkedést valószínűsítettek az augusztusi, 0,8 százalékos adat után. Tung Li-csüen, a statisztikai hivatal szakértője az adatokhoz mellékelt közleményben rámutatott: a fogyasztói piacon a kereslet és kínálat stabil volt szeptemberben, és stabilak maradtak az árak is. Az élelmiszerek ára éves bázison 5,2 százalékkal zsugorodott a múlt hónapban, elsősorban a kínai konyhában népszerű sertéshús árának 46,9 százalékos visszaesése miatt. A sertéshús ára tavaly még a szokásosnál magasabb volt, az ország sertésállományát megtizedelő afrikai sertéspestis-járvány hatására, a járványt azonban azóta megfékezték, a sertéshúsellátás pedig helyreállt.

Havi összevetésben a fogyasztói árak stagnáltak a múlt hónapban, míg az első három negyedévben 0,6 százalékkal emelkedtek a múlt év azonos időszakához képest. Kína az idei évre 3 százalék körüli fogyasztói árnövekedést tűzött ki, szemben a tavalyi, 3,5 százalékos céllal.

Az élelmiszerek és energiaforrások árát nem tartalmazó maginfláció 1,2 százalékkal emelkedett szeptemberben éves összehasonlításban. A növekedés üteme enyhén emelkedett az augusztusihoz képest.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG