4p

Abban ma már mindenki egyetért, hogy az elektromos autók jelenti a jövőt. Az viszont nagy kérdés, hogy ezen a piacon mely cégek lesznek a legnagyobbak. A tőzsdei értékítélet szerint egyértelműen a Tesla a favorit, ám a tradicionális autógyártók is jönnek fel. Arról nem beszélve, hogy van két kínai vállalat is, amelyek igen látványosan nőnek, egyes elemzők őket tartják a Tesla legnagyobb riválisainak.

Pörög a Tesla

Ugyan az elmúlt két évben egyre szebb számokat produkált a Tesla, a vállalat első évtizedében óriási problémái voltak a tömeggyártás megalapozásában és a termelés felfuttatásában. Az úttörőnek tartott amerikai vállalatnak 12 évre volt szüksége, mire sikerült 100 ezer járművet legyártania. Más kérdés, hogy azóta sikerült Elon Musknak stabilizálni a termelést, az amerikai üzeme mellett pedig már máshol is jelen van. 2019-ben kezdett termelni a Tesla kínai üzeme, és Musk hétvégi bejelentése szerint a németországi gyárában az év végén kezdődhet meg a termelés.

A már működő egységeknek köszönhetően a Tesla igen látványos negyedévet zárt, amelynek adatait egy hete publikálta. A Tesla autóeladásai a harmadik negyedévben rekordot döntöttek, elektromosautó-gyártó vállalat az időszak során 241 300 darab járművet adott el, ami éves alapon 66 százalékos bővülést jelent, az előző háromhavi adatot pedig közel 17 százalékkal múlta felül.

A Tesla vezérének kapaszkodnia kell (fotó: MTI)
A Tesla vezérének kapaszkodnia kell (fotó: MTI)

A Tesla az idén az első 9 hónapban már 627 ezer legyártott autónál tart, ami a duplája a 2020-as évi teljesítményének. A kedvező folyamatokat az erő európai és kínai kereslet mellett az is támogatta, hogy az Y modell révén egy szélesebb kör számára elérhető áron kínált autóval van jelen a piacon a vállalat. A prognózisok szerint az utolsó három hónapban is folytatódhat az eddigi erős növekedés, amely révén idén 860-900 ezer darab jármű eladása várható.

Jönnek a kínaiak

A Tesla azonban bizonyos szempontból kettős nyomás alatt van, hiszen a tradicionális autógyártók is óriási erőforrásokat mozgósítanak, hogy minél nagyobb mennyiségben és jobb minőségben tudjanak elektromos hajtással szerelt autókat piacra dobni. Ez a fogyasztói igények változása mellett egyébként azért is lételemük, mert a legnagyobb piacokon, így az Európai Unióban vagy Észak-Amerikában 10-15 év múlva már nem hozhatnak majd forgalomba benzines vagy dízelmotorral szerelt autókat.

Ennek megfelelően a legnagyobb vállalatok sorra jelentik be, hogy mikortól térnek át teljesen az elektromos járművek gyártására, miközben a Volkswagen, a BMW vagy a Mercedes már 2020-ban is „látható” mennyiségben adott el ilyen járműveket.

Az ismert régi márkák mellett ugyanakkor van két kínai szereplő, amelyekkel egyre komolyabban kell számolni, hiszen olyan mérföldkövet értek el, amely révén túlléptek a reményteljes start-up státuszon.

Az amerikai tőzsdén is jegyzett Xpeng hétfőn közölte, hogy elérte a 100 ezredik legyártott autót, míg a rivális Nio áprilisban jelentette be, hogy elérte ezt a lélektani mérföldkövet. Ez egy összehasonlításra is okot adott a szaksajtó számára, amelyből kiderült, hogy míg a Tesla 12 év alatt tudott ennyi gépkocsit gyártani, addig az Xpeng és a Nio is hat év alatt teljesítette ezt a darabszámot.

A következő ilyen szint egyébként az 1 milliós darabszám lehet. Ez a Teslának a 2003-as alapítását követően 17 évbe telt, míg a 100 ezres mérföldkőhöz képest öt év telt el, amikor tavaly márciusban Elon Musk a Twitteren osztotta meg a rajongókkal és a befektetőkkel az örömhírt. Nem az amerikai vállalat egyébként, amely az elektromobilitásban megugrotta ezt a számot, a kínai járműgyártó BYD idén májusban közölte, hogy eljutottak az 1 milliós határhoz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG