3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A most bejelentett 7,2 százalékos emelkedéssel Kína már kétszer annyit költ katonai célokra, mint tíz évvel ezelőtt.

A világban növekvő feszültségek és a globális bizonytalanság miatt Kína 7,2 százalékkal növeli védelmi kiadásait - mondta Li Ko-csiang miniszterelnök a Népi Kongresszus éves ülésszakának megnyitóján vasárnap Pekingben.

A tervek szerint Kína 2023-ban 1,55 trillió jüant költ katonai fejlesztésekre, ami a 2013-as kiadások nagyjából kétszerese. A Világbank szerint az ázsiai ország bruttó hazai össztermékének (GDP) 1,7 százalékát fordította a hadseregre 2021-ben.

Li egyúttal a fegyveres erők modernizálására, harckészültségük megerősítésére és katonai képességeik javítására szólított fel a jelenlévő háromezer küldött előtt.

A Népi Kongresszus egyik szóvivője előző nap a komplex biztonsági kihívásokkal és Kína nagyhatalmi felelősségével indokolta a kiadások emelését. A kínai hadseregben zajló fejlesztéseket sokan aggodalommal szemlélik a nemzetközi közösségben, miután Peking egyre fenyegetőbben lép fel Tajvannal szemben, és vitatott területi követelései vannak a Kelet-, illetve a Dél-kínai-tengeren.

Li Ko-csiang beszédében határozottan ellenezte Tajvan függetlenségét, és a békés újraegyesítés mellett foglalt állást.

"Mi, a Tajvani-szoros két oldalán élő kínaiak egy család vagyunk, és összeköt minket a vér"

- szögezte le.

Kína saját területe részeként tekint az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező, stratégiai jelentőségű Tajvanra. Az utóbbi időben fokozódott a feszültség a felek között, és a nemzetközi közösség attól tart, hogy Oroszország ukrajnai háborúján felbuzdulva Kína hasonló lépésre szánhatja el magát Tajvan kérdésében. Kína tavaly augusztusban nagyszabású hadgyakorlatot tartott Tajvan körül válaszul arra, hogy Nancy Pelosi amerikai házelnök a szigetre látogatott.

Li Ko-csiang megjegyzésére válaszul Tajvan leszögezte: Pekingnek szembe kellene néznie azzal, hogy a Tajvani-szoros két oldala között nincs alá-fölérendeltségi viszony, valamint tiszteletben kellene tartania Tajvan elkötelezettségét a szuverenitás, a demokrácia és a szabadság mellett. Jobb, ha Peking pragmatikusan áll a tajvani kérdéshez, és észszerűen, a kölcsönösség és a tisztelet talaján tevékenykedik, megteremtve az egészséges interakció feltételeit - tette hozzá a tajvani kormányzat.

Li Ko-csiang beszédében vázolta Kína idei gazdasági céljait. A miniszterelnök jelezte: öt százalék körüli növekedéssel számol. Már az előző évben is 5,5 százalékos növekedési célt tűzött ki a kormány, de ennek megvalósulását a koronavírus-járvány miatti lezárások megakadályozták. Így tavaly mindössze három százalékot nőtt a kínai gazdaság, ami a második legrosszabb adat volt 1976 óta. A költségvetési hiánycél három százalék, míg a munkanélküliségi ráta várhatóan 5,5, az infláció pedig 3 százalékos lesz - tette hozzá a kormányfő. Az idei év prioritása a gazdasági stabilitás, illetve a fogyasztás élénkítése. Ennek érdekében tizenkétmillió új munkahelyet teremtenek a városokban - húzta alá Li.

A március 13-ig tartó ülésszak másik nagy témája az új kormány megalakítása lesz. A korábbi kor- és mandátumkorlátok ellenére Hszi Csin-ping a várakozások szerint megszilárdítja hatalmát, és megkezdi harmadik elnöki ciklusát. Ezzel szemben Li Ko-csiang visszavonul, és helyét Li Csiang veszi át. Az új miniszterelnök személyére szombaton adhatja áldását a parlament.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik
Litván Dániel | 2026. június 7. 16:15
Elképesztő ütemben változik a kontinensnyi ország energiatermelése és főleg -raktározása. A szép zöld jövő akár már jelen is lehet?
Makro / Külgazdaság Megállította Brüsszelt az energiaválság, miközben az Egyesült Államoknak annyira nem kell aggódnia
Imre Lőrinc | 2026. június 7. 06:01
Újabb hónapok teltek el az iráni háború kirobbanása óta, így a 38 tagországot számláló Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) menetrendszerűen tovább rontotta, 2,8 százalékra az idei átlagos globális gazdasági növekedési prognózisát. A fő ok az energiaválság és az abból fakadó inflációs kockázatok. Az Európai Unió különösen rosszul járhat, Belgium, Írország és Románia egyenesen recesszióba süllyedhet idén. Miközben a közel-keleti helyzet fő okozója, az Egyesült Államok változatlan növekedési kilátásokkal számolhat.
Makro / Külgazdaság Igazi pénzeső zúdulhat Magyarországra az Európai Beruházási Banktól
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 17:30
Az Európai Beruházási Bank tavaly is nyújtott 759 millió eurónyi hitelt Magyarországnak, ám az idei évtől jelentős bővülésre számítanak.
Makro / Külgazdaság Kiszivárgott egy újabb brüsszeli terv az energiaválság ellen
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 16:55
Az Európai Bizottság egy új szabályozási csomaggal csökkentené a megújuló energiát terhelő adókat, rugalmasabbá tenné a villamosenergia-rendszert, és felgyorsítaná az okosmérők bevezetését.  
Makro / Külgazdaság Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 15:15
Amióta Kármán András pénzügyminiszter a május 12-ei parlamenti meghallgatásán arról beszélt, hogy megszüntetik a bizalmi vagyonkezeléshez indokolatlanul kapcsolódó kedvezményeket, a figyelem középpontjába kerültek idehaza a bizalmi vagyonkezelők.
Makro / Külgazdaság Vihar előtti csend, vagy megnyugodhatnak az autósok?
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 14:10
Némi megnyugvást látni az olaj piacán, miután Donald Trump amerikai elnök a nyilatkozatai alapján megegyezésre törekszik Iránnal. Ugyanakkor továbbra is kicsi az esély a békemegállapodásra, ami miatt a feszültség kitarthat – számol be róla laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor Üzemanyagár-figyelője.
Makro / Külgazdaság Lezárult a felülvizsgálati kör, megszólalt a pénzügyminiszter
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 10:49
A Fitch Ratings is döntött Magyarország szuverén államadósság-besorolásáról a Moody's és a Standard & Poor's után.
Makro / Külgazdaság Kijev szerint Moszkva most valódi esélyt kapott a békére, Putyin viszont nem élt vele
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 19:32
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyinhoz intézett nyílt levele lehetőséget kínál Oroszország számára a háború befejezésére – erről beszélt pénteken Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a nyugat-ukrajnai Vinnicjában tartott sajtótájékoztatón. A tárcavezető szerint a levél egyértelműen jelzi Ukrajna békeszándékát, és reális diplomáciai javaslatokat tartalmaz a konfliktus lezárására. Putyin úgy reagált, nem látja okát a találkozónak.
Makro / Külgazdaság Ukrajna szerint orosz elektronikus zavarás térítette le a Romániában felrobbant tengeri drónt
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 15:55
Ukrajna haditengerészete szerint az a tengeri drón, amely péntek reggel felrobbant a romániai Konstanca kikötőváros közelében, orosz elektronikus hadviselés következtében tért le eredeti útvonaláról.
Makro / Külgazdaság Itt vannak a pénteki kormányzati bejelentések – nézze csak!
Kollár Dóra | 2026. június 5. 12:17
Ezek voltak a kormányszóvivői sajtótájékoztató legfontosabb témái.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG