Amikor arról esik szó, hogy Kína mennyire lehet komoly kihívója az Egyesült Államoknak katonai téren, akkor sokan csak annyit szoktak mondani: nézzük meg a katonai kiadásokat, hát hogyan lehet egyáltalán feltenni a kérdést ilyen nagy különbség mellett. Való igaz, a hivatalosnak számító adatok szerint 2021-ben Kína védelmi költségvetése nagyjából 270 milliárd dollárra rúgott, míg az Egyesült Államoké 767 milliárd dollár volt, és a korábbi években a különbség inkább nagyobb, mint kisebb volt. A jelenlegi helyzet pedig egyértelmű: a különböző rangsorok szerint Egyesült Államok hadereje toronymagasan a legerősebb a világon, míg Kína nagyjából Oroszországgal egy szinten található a 2-3. helyen. (Bár ez az ukrajnai háború miatt mostanra nyilvánvalóan megváltozott: az orosz veszteségek miatt mára Kína egyértelműen a világ második legerősebb katonai hatalmává vált, de ez elsősorban nem saját képességeinek fejlesztése, hanem az orosz képességek gyengülése miatt történhetett meg.)
Mindenesetre a költségvetési számokból kiindulva az a következtetés adja magát, hogy amíg az Egyesült Államok nagyjából 2,5-szer, 3-szor többet költ a haderejére, addig a két ország katonai ereje közti különbség nemhogy csökkenni fog, hanem tovább fog növekedni. Kína ezzel a ráfordítással egyre komolyabb regionális katonai hatalommá válhat, de a globális színtéren továbbra is eltörpül ereje az Egyesült Államokéhoz képest.
Ez rendben is van, csak akkor mi a magyarázat arra, hogy Kína láthatóan iszonyatos ütemben fejleszti légierejét, haditengerészetét és szárazföldi erőit is? A haditengerészet terén például tavaly Kína megelőzte hadihajók számában az Egyesült Államokat, és júniusban bocsátotta vízre új fejlesztésű, harmadik repülőgéphordozóját, amelyet újabbak követhetnek a következő években. Persze ez messze nem jelenti azt, hogy a kínai haditengerészet egyhamar leelőzné az amerikait vagy akár egyenrangúvá válhatna vele, mindenesetre a trend egyértelműen az olló bezáródása, és nem további szétnyílása felé mutat.
Vagy itt van ez a térkép, amely a kínai légvédelem által megfigyelés alatt tartott, illetve föld-levegő rakétákkal elérhető területeket mutatja 1996-tól 2017-ig. Hasonló fejlődés figyelhető meg a hagyományos (tehát nem nukleáris, stratégiai) föld-föld rakétarendszerek területén: 1996-ban néhány tucat rakétát tudott volna Kína kilőni Dél-Korea felé, míg 2017-ben akár Japánra is több száz ilyet tudott volna zúdítani. De beszélhetünk arról is, hogy Kína az egyetlen állam az Egyesült Államok mellett, amely saját erőből kifejlesztett és hadrendbe állított egy 5. generációs vadászrepülőgépet a J-20 formájában.
Összességében egyértelmű, hogy Kína katonai képességei már-már exponenciálisnak nevezhető módon fejlődnek, míg az Egyesült Államok esetében erről nem beszélhetünk, tehát a két haderő közti különbségnek mindenképpen csökkennie kell, nem növekednie, 2,5-szeres költségvetési különbség ide vagy oda. Mi a magyarázat erre az ellentmondásra? Erre keresi a választ a Perun YouTube-csatorna adása, és ennek nyomdokain e cikk is. Talán Kína is olyan Patyomkin-haderőt épít valójában, mint ahogy Oroszországról az elmúlt hónapokban kiderült: csak papíron, vagy a propagandafelvételeken léteznek ezek a félelmetes új eszközök, esetleg „kínaipiacos” utánzatai csupán a valódi fegyvereknek?
Nem, nem erről van szó. Akkor talán Kína titkolja valós hadi kiadásait, ellenségeit megtévesztendő? Ez sem helyes megfejtés, legalábbis nem tudunk arról, hogy tudatos programként titkolná a katonai célú kiadásait az ország. A fenti, jókora különbséget kiadó számok mégsem a valóságot mutatják. Hogy lehetséges ez?
Elszámolási kérdések
Először is, a hadi kiadások elszámolására nincsenek bevett sztenderdek. Például ott vannak az olyan paramilitáris erők, mint az amerikai Nemzeti Gárda, az orosz Roszgvargyija, vagy a Kínai Népi Fegyveres Rendőrség (KNFR), illetve a parti őrségek. Az ezek fenntartására fordított forrásokat sok helyen, például az Egyesült Államokban a védelmi költségvetésbe számolják, máshol, például Kínában viszont nem. Márpedig ezek Kína esetében nem elhanyagolható katonai erőt képviselnek. Az alábbi képen például a KNFR egyik alakulata látható, a páncélozott, nehézgépfegyverekkel ellátott járműveken éjellátókkal és gépkarabélyokkal felfegyverzett utazó marcona fiatalembereket inkább tippelnénk katonának, mint rendőrnek. A KNFR egyébként szervezetileg is a Központi Katonai Bizottság alá tartozik, és mintegy 500 ezer embert számlál, köztük gépesített hadosztályok kötelékeibe tartozó „rendőröket”. Hasonló a helyzet a kínai parti őrséggel is, amelynek nagyjából 500 hajója van, köztük repülőgéphordozókkal. Csak a KNFR éves költségvetése nagyjából 27 milliárd dollár volt 2017-ben, ebből úgy nagyjából két amerikai, Ford-osztályú repülőgéphordozót lehetne venni – de a kínai védelmi költségvetésbe ezt nem számolják bele.
Rengeteg hasonló szürke zóna van: a védelmi célú kutatás-fejlesztés költségei, a katonai célú építkezések (Kína például szeret a Dél-kínai-tengeren mesterséges szigeteket építeni, az sem éppen olcsó mulatság), vagy éppen a nukleáris csapásmérő erők fejlesztésére állami energiavállalatokhoz kiutalt pénzek, és így tovább. Éppen ezért az olyan nemzetközi kutatóintézetek, mint például a SIPRI (Stockholm International Peace Research Institue) vagy az IISS (International Institute for Strategic Studies) kifejlesztettek bizonyos metodológiákat, amelyek alapján a hivatalos költségvetéseknél jobban össze lehet hasonlítani a különböző országok védelmi kiadásait, nagyjából mindenütt ugyanazokat az elemeket számolva.
Mindkét kutatóintézet közzétett természetesen számokat a kínai hadi kiadásokra vonatkozóan is, és az elmúlt évekre nagyjából 30-45 százalékkal magasabb összeg jött ki, mint a hivatalos adatokban szerepel. Rögtön találtunk is tehát 80-120 milliárd dollárt, amivel kisebb a különbség a kínai és az amerikai védelmi kiadások között – de a különbség még mindig óriási.
Katonai vásárlóerő
Igen ám, de azt nem számoltuk bele, mit lehet kapni ezért a pénzért az egyes országokban. Nyilván mindenkinek ismerős a vásárlóerő-paritás fogalma, amelynek segítségével két valuta árfolyamát nem egyszerűen átváltjuk, hanem számításba vesszük azt is, hogy az adott összegért a két országban mennyi árut és szolgáltatást lehet vásárolni. Kínában és az Egyesült Államokban például igencsak más az átlagos bérszínvonal, és ez megjelenik a katonák fizetésében, de a katonai célú építményeket építő munkások bérében is, vagy éppen abban is, mennyibe kerül egy hadosztály élelmezése.
Persze a helyzetet bonyolítja, hogy míg mondjuk egy kiló rizs vagy egy iPhone árát könnyű összevetni, egy ötödik generációs vadászgép általában nem szerepel a fogyasztói kosarakban. Mindenesetre vannak számítások arra, hogy a vásárlóerőparitás tényezőjének a hadi kiadásokra való hatását figyelembe vegyék, és ezek alapján a kínai kiadásokat nagyjából 1,6 és 2,1 közötti értékkel kell beszorozni, hogy az amerikaiakkal összevethető számokat kapjunk.
Ha tehát az eredeti, hivatalos 270 milliárd dolláros kínai védelmi költségvetési kiadásokhoz hozzáadjuk a más jogcímeken elköltött összegekre vonatkozó becslések átlagát, azaz 100 milliárd dollárt, és ezt az összeget korrigáljuk a védelmi vásárlóerőparitásra vonatkozó becsült szorzóval, amit most vegyünk 1,8-nak, akkor máris 666 milliárd dollárnál járunk. Valamennyit a különböző szürkezónás költések miatt az amerikai védelmi költségvetéshez is hozzá kell adni, hogy a valós értéket megkapjuk, de ez jóval kisebb összeg, valószínűleg nem vagyunk messze az igazságtól, ha 800 milliárd dollárral számolunk.
Ez viszont azt jelenti, hogy ha a két ország valós kiadásait, illetve azt is figyelembe vesszük, hogy mennyit is ér egy-egy elköltött dollár a két országban, akkor az Egyesült Államok és Kína védelmi költségvetése között nemhogy 2,5-3-szoros különbség nincs, de még 1,5-szeres sem. Valódi értéken számolva Amerika csak nagyjából 20 százalékkal költ többet a haderejére, mint Kína – de még mindig többet költ. Cikkünk következő részéből az derül majd ki, hogy ennek ellenére hogy tud óriási sebességgel közelíteni modern eszközök tekintetében mégis a kínai haderő az amerikaihoz – és az is, mire készülhet ezzel a gyors ütemű fegyverkezéssel Kína.
További részletekért érdemes végignézni a Perun-féle adást:
Kína és Oroszország megakadályozta, hogy hét, Észak-Koreához köthető hajót felvegyenek az ENSZ szankciós listájára. 
