1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Egy kínai állásportál összesítése szerint a gazdaság lassulása, a munkaerő-piaci aránytalanságok és az oktatási rendszer gyengeségei miatt több százezer friss diplomás van ma munka nélkül Kínában.

A frissen végzettek munkaerőpiaci helyzete nehezebb ma, mint 2009-ben, a válság kezdetekor volt - olvasható az egyik legnagyobb kínai álláskereső portál összesítésében. A kínai gazdaság lassulásával a gyakorlatot nem igénylő állások száma csökkent leginkább. A kevesebb felkínált álláshoz minden eddiginél magasabb számú végzős is társul: az emberi erőforrás és társadalmi biztonság minisztériumának adatai szerint az idén a számuk elérte a 6,8 milliót, ami 200 ezerrel több a tavalyinál, az ezredfordulóhoz képest 150 százalékkal magasabb.

A statisztikák szerint az elmúlt években átlagosan 20 százalék körül alakult Kínában a frissdiplomás munkanélküliség, 2010-ben a végzettek 28, a 2011-ben végzettek 13 százaléka nem tudott elhelyezkedni. A fiatalok sokszor az oktatási rendszer és a valós munkaerő-piaci igények közti összhang hiánya miatt maradtak állás nélkül. A korábban javarészt az exportra és a feldolgozó iparra épülő gazdaságának a szolgáltató szektor felé orientálódó szerkezetátalakítása lassú, a valós kereslethez képest a diplomások száma magas az országban.

A felsőoktatási rendszer a gyors gazdasági változásokhoz sem volt képes alkalmazkodni, ennek bizonyítéka a strukturális munkanélküliség: a munkanélküliséggel párhuzamosan ugyanakkor a pénzügyi és speciális tanári állásokban például jelentős hiány mutatkozik. Sokatmondó a pekingi Csinghua Egyetem egy tavalyi felmérése, amely szerint a közepes színvonalú egyetemekről kikerültek mintegy 70 százalékának kezdő fizetése a vidékről városokba költözött, gyárakban dolgozó migráns munkások átlagfizetését sem érte el.

Gyakran van gond a frissen végzettek képességeivel is. A versenynek mindinkább kitett vállalatok többnyire az idegennyelvtudás hiányát említik, és azt, hogy egyetemről kikerülő kínai fiatalok nem kreatívak, túlságosan mechanikusak, nem képesek önálló munkavégzésre, szociális készségeik szintje alacsony. Viszont az 1980-as, 1990-es években született generációnak ráadásul a szüleikhez képest magasabbak az igényei, mind a fizetéseket, mind pedig a végzett munka jellegét illetően. A statisztikákból kiderül: a 2011-ben végzettek kétötöde egy éven belül munkát váltott, 47 százalékuk pedig elégedetlen munkahelyével, de sokan megfelelő munkahely hiányában inkább az otthonmaradást választják.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG