4p

Nem tudunk kikecmeregni a gödörből.

2024 januárjában az ipari termelés volumene 3,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,1 százalékkal csökkent – közölte szerda reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Mint írják, a feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés, három alág (élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása; kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás; egyéb feldolgozóipar) kibocsátása nőtt. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás a 2023. decemberinél 1,1 százalékkal kisebb volt.

2024. januárban az ipari termelés volumene 3,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához mérten. (Az első becslésben közölt januári adathoz viszonyítva a második becslés adata nem változott.) A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás januárban az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött.

Éves és havi szinten is jelentős a visszaesés. Fotó: Depositphotos
Éves és havi szinten is jelentős a visszaesés. Fotó: Depositphotos

Az ipari export volumene 6,3 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. A feldolgozóipari exportértékesítés 31 százalékát képviselő járműgyártás kivitele 9,3, a 14 százalékos súlyú villamos berendezés gyártásáé 10,8 százalékkal visszaesett.

Az ipar belföldi értékesítése 1,0, a feldolgozóiparé 0,7 százalékkal mérséklődött az előző év azonos hónapjához képest.

Az iparon belül döntő (93 százalékos) súlyt képviselő feldolgozóipar termelése 4,4 százalékkal csökkent, ugyanakkor a csekély súlyú bányászat kibocsátása 25, az energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 2,4 százalékkal emelkedett.

Pocsék számok

A legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés 25 százalékát képviselő járműgyártás 4,7 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához mérten. A közúti gépjármű gyártása 11,9 százalékkal visszaesett, a közúti jármű alkatrészeinek gyártása 1,6 százalékkal nőtt.

A 12 százalékos feldolgozóipari súlyú villamos berendezés gyártása 1,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A két legjelentősebb súlyú alágazat közül az akkumulátor, szárazelem gyártásának volumene 3,2 százalékkal emelkedett, ugyanakkor a villamos motor, áramfejlesztő, -elosztó, -szabályozó készüléké 6,1 százalékkal csökkent.

A feldolgozóipari termelés 9 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása – az alágak közül a legnagyobb mértékben – 18,7 százalékkal esett vissza az előző év azonos hónapjához képest. A két legnagyobb alágazat közül az elektronikai alkatrész, áramköri kártya gyártása 28, az elektronikus fogyasztási cikk gyártása 19,1 százalékkal csökkent.

A feldolgozóiparból 13 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 7,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, mindkét értékesítési irányban nőttek az eladások. A legnagyobb (23 százalékos) súlyt képviselő húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 13,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. További hat alágazatban 2,2 és 31 százalék közötti mértékben nőtt a termelés, a legerőteljesebben a malomipari termék, keményítő, a legkevésbé a takarmány gyártásában. Mindössze négy alágazatban csökkent a kibocsátás (3,5 és 5,8 százalék közötti mértékben), a leginkább a tejfeldolgozásban.

Az előző hónaphoz hasonlóan a legnagyobb mértékben, 9,4 százalékkal a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás kibocsátása bővült, annak ellenére, hogy mind a hazai, mind a külpiaci eladások csökkentek.

Az előző havi növekedéssel szemben a vegyi anyag, termék gyártása januárban 6,3 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához képest.

A két közepes súlyú alág közül a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 6,5, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása 1,8 százalékkal kisebb lett az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Az ipari termelés Dél-Dunántúlon (10,1 százalékkal) és Pest régióban (3,9 százalékkal) nőtt. A többi régióban 3,4 és 10,3 százalék közötti volumencsökkenést regisztráltunk, a legnagyobb mértékűt Dél-Alföldön.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 5,1 százalékkal kisebb volt a 2023. januárinál. Az új belföldi rendelések 4,7, az új exportrendelések 5,1 százalékkal csökkentek. Az összes rendelésállomány január végén 16,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – zárul a KSH tájékoztatója.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
Makro / Külgazdaság Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG