3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Nyílt konfliktusba került a cseh kormány- és az államfő a kamerák kereszttűzében.

Nyilvánosan tévékamerák és újságírók előtt élesen összeszólalkozott a cseh miniszterelnök és az államfő csütörtökön délután a prágai Hradzsinban. A konfliktust az okozta, hogy míg Milos Zeman a kormányfő lemondását várta, és protokollárisan ennek megfelelően volt előkészítve a Hradzsin egyik fogadóterme is, Bohuslav Sobotka azonban a leköszönését rögzítő dokumentum nélkül érkezett a találkozóra.

Feszült pillanatok

A kézfogás után Zeman úgy tett, mintha Sobotka elhozta volna a lemondását rögzítő levelet, és felszólította a kormányfőt, hogy nyilatkozzon. Sobotka közölte az államfővel: nincs miről nyilatkoznia. Nem lemondását hozta el, hanem a kialakult belpolitikai helyzetről, a kormányválságról szeretne tárgyalni. "Politikai konzultációra érkeztem. Ha lemondásomat akartam volna benyújtani, akkor a dokumentum nálam lenne" - jelentette ki a fogadtatás által láthatóan meglepett miniszterelnök.

Zeman erre azt felelte, hogy ő a lemondást várta, arra készítették elő a termet is, nem pedig tárgyalni jött.
"A kormányhivatal titkársága az elnöki irodát még szerdán úgy tájékoztatta, hogy a miniszterelnök csütörtökön délután benyújtja lemondását" - jegyezte meg az államfő. "A miniszterelnök úrtól eltérően én ehhez a forgatókönyvhöz tartom magam. A ceremónia nem fog megismétlődni" - tette hozzá. Megköszönte Sobotka és a kormány eddigi munkáját és felkérte a miniszterelnököt, hogy kormánya teljesítse feladatait az új kabinet kinevezéséig, majd elvonult.

Sobotka ezután újra a mikrofonhoz lépett és újságíróknak elmondta, miről akar tárgyalni Zemannal. Közölte: elsősorban szeretné megtudni az elnöktől, hogyan értelmezné a kormányfő lemondását. A szokásjog szerint eddig ez egyben az egész kormány lemondását is jelentette. Most a Hradzsinból azt hallani, hogy Zeman elfogadná Sobotka lemondását, de a kormány minisztereit a helyükön hagyná. Ez Sobotka számára elfogadhatatlan, s ennek tisztázása nélkül nem nyújthatja be lemondását. A kormány tagjait már tájékoztatták arról, hogy a lemondásra május 20. körül került sor. A mostani tapasztalatok alapján azonban lemondását írásban fogja eljuttatni az elnökhöz, ahogy ezt közvetlen elődei is tették.

Így rendeződhet a helyzet

A miniszterelnök továbbá leszögezte, hogy az általa vezetett Cseh Szociáldemokrata Pártnak (CSSD) kész forgatókönyve van a kormányválság gyors megoldására. A párt egyetlen feltétele, hogy a kabinetnek ne legyen már tagja Andrej Babis, pénzügyminiszter, az ANO mozgalom elnöke, akit adócsalással gyanúsítanak. Sobotka maga nem tart igényt arra, hogy továbbra is kormányfő maradjon. Hangsúlyozta, hogy a kormányválságot Babis tisztázatlan pénzügyei okozták, ha azok nem lennének, neki nem kellett volna a lemondáshoz folyamodnia.

Milos Zeman Babissal kapcsolatban nem nyilatkozott. Kijelentette viszont: a kormányválságot a kormányfő okozta azzal, hogy a kabinet lemondásáról döntött. Az éles szóváltás után a két politikus állítólag mégis leült tárgyalni.

Milos Zeman és Bohuslav Sobotka személyes viszonya évek óta köztudottan nagyon feszült és rossz. Sobotka ugyanis Zeman első államfői jelölésekor, 2003-ban, a szociáldemokraták azon frakciójába állt be, amelynek tagjai volt elnöküket nem voltak hajlandóak támogatni, s ellene szavaztak. Zeman mindezt máig nem bocsátotta meg Sobotkának. A helyzetet bonyolítja, hogy a szociáldemokrata pártban Zemannak továbbra is nagyszámú híve és nagy befolyása van.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ennyi pénzt adtak az adófizetők a Mandinernek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:06
Tíz számjegyű összeg folyt be közpénzből a Mandinerhez, ennek ellenére lett veszteséges a kiadó. A pénzügyminiszter közölte, a propaganda finanszírozásának leállításával megtakarított pénzt a gazdaság szolgálatába állítják.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:46
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját. Magyar Péter szerint ezzel megszűnik a „hazug propagandalap” finanszírozása.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 13:17
Schadl György százmilliós jövedelméről, Budapest csődközeli helyzetéről, a kaszinó-, trafik és hulladékkoncessziók kérdéséről, a kegyelmi ügy friss fejleményeiről, valamint a Magyar Nemzeti Bank túlárazott ingatlanjairól is beszélgetett kollégánk az Egyenes Beszéd című műsorban.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
Makro / Külgazdaság Nem kell a két lépcső: továbbra is szervezik a tüntetést a szociális ágazatban dolgozók
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:37
Meglepte őket a miniszterelnök bejelentése, azonnali emelést követelnek.
Makro / Külgazdaság Eddig tartott a benzinkutasok türelme, azonnali beavatkozást kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:06
A teljes piac és a teljes rendszer átvilágítását kéri a független benzinkutak érdekvédelmi szövetsége.
Makro / Külgazdaság A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:28
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
Makro / Külgazdaság Elnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:06
Hatalmasat esett a román üzletek forgalma tavaly ilyenkorhoz képest.
Makro / Külgazdaság Megváltoztatta Lázár János egyik utolsó döntését Vitézy Dávid
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:43
76 milliárdot spórol az új kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG