1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A ciklusban várhatóan már nem születik döntés a kisebb parlament ügyéről: a pártok a létszámcsökkentésben ugyan egyetértenek, de technikai vitát folytatnak
A ciklusban várhatóan már nem születik döntés a kisebb parlament ügyéről: a pártok a létszámcsökkentésben ugyan egyetértenek, de mivel politikai egyezségre nem tudnak jutni, inkább technikai vitát folytatnak arról, hogy házszabálynak megfelel-e a már az Országgyűlés előtt lévő MDF-es és SZDSZ-es előterjesztés.

A tervek szerint hétfőn döntene a parlament arról az SZDSZ és az MDF által közösen jegyezett indítványról, amely kétszáz fős parlamentet szorgalmaz 2014-től, s erre háromféle lehetőséget is felkínál. Az előzetes napirend szerint a Fidesz azt kezdeményezi, hogy hétfőn ne kerüljön sor a módosítók szavazására.

Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója, országgyűlési képviselője az MTI-nek pénteken elmondta: pártjának egyértelműen az az álláspontja, hogy kisebb parlamentre van szükség Magyarországon. A Fidesz el is készítette ezzel kapcsolatos törvényjavaslatát, ám azt az MSZP-s és SZDSZ-es képviselők több tucatszor szavazták már le - tette hozzá.

Az MDF és az SZDSZ által benyújtott javaslat a Fidesz szerint pusztán kampányfogás, hiszen "az utolsó ülések egyikén kerül elő, és a szabályozás is 2014-re vonatkozik" - fejtette ki. Közölte: azért kérték e törvényjavaslat napirendről való levételét, mert a házszabály kimondja, hogy az Országgyűlés olyan napirendet tartalmazhat, amely tárgyalható.

Az MDF-es és SZDSZ-es javaslat azonban - folytatta - három lehetőséget tartalmaz, és így eleve alkalmatlan előterjesztés, ugyanis mindig tudni kell, mi az előterjesztő szándéka, ez viszont jelen esetben nem derül ki. "Nincs világos tartalma" - jegyezte meg Nyitrai Zsolt.

Wiener György (MSZP) az MTI-nek erre reagálva azt mondta: a négy képviselő által jegyzett indítvány nem most került elő, már februárban benyújtották a Ház elé. Hozzátette: az anyag azért tartalmaz 2014-es dátumot, mert egy vagy fél évvel a választások előtt már nem lehet a választási rendszert gyökeresen átalakítani.

A szocialista politikus kitért arra is, hogy az MSZP korábban azért nem támogatta a Fidesz kisebb parlamentre vonatkozó javaslatát,  mert az csak az alkotmányban rögzítette volna a létszám maximalizálását, de nem csatlakozott hozzá a választási rendszert is átalakító törvénymódosítás. Végül - tette hozzá - az MSZP is benyújtott egy 199 fős létszámra javaslatot tevő csomagot.

Wiener György kiemelte, hogy benyújtottak olyan módosító indítványokat, amelyek a technikai kérdéseket rendezik, azaz az SZDSZ-MDF-javaslatot külön-külön megoldási módozatokra "szedik szét".

A Fidesz részt vett a kisebb parlamentről szóló szakpolitikai egyeztetéseken, de úgy tűnik, hogy a párt felső vezetése ezt az egyeztetést leállította - fogalmazott a szocialista politikus.

Szili Katalin szakítana a múlttal
Magyar fiatalok: "ijesztő a tudatlanság" 
Parlamenti ősz: megoldódik-e a választási baki?

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG