A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adatai szerint júliusban az építőipar termelése a kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel korrigálva is 1,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az előző hónaphoz képest 1,6 százalékkal csökkent a termelés szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva. Az év első hét hónapjában 6,2 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Az előző két hónap kétszámjegyű bővülése után a júliusi adatok lassulást mutatnak - mondta Balatoni András, az ING vezető elemzője az MTI-nek. A szakember emlékeztetett: az építőipar hatévi csökkenés után 2012 közepén érte el a mélypontját, ezután nagyon lassú felívelés kezdődött. A bővülést elsősorban az állami megrendelések, az út- és vasútépítési munkálatok okozzák, amiben vannak hosszabb-rövidebb megtorpanások - mutatott rá.
Az állami megrendelések tartják életben az ágazatot
A májusi 11,3 és a júniusi 12,4 százalékos, előző évi adatokhoz mért növekedés oka a nagyon alacsony bázis is. A júliusi kisebb, 1,9 százalékos emelkedést egyrészt az előző havihoz képest csökkenő termelés okozta, másrészt az, hogy tavaly ilyenkor már bővült az ágazat termelése, így a bázis magasabb volt - közölte Balatoni András.
Az építőipar július végi szerződésállománya továbbra is jóval magasabb, mint az előző év azonos időszakában, 19 százalékos a növekedés. Az elemző szerint ez azt vetíti előre, hogy az ágazat továbbra is növekedni fog. Az új szerződések állománya is 34,9 százalékos növekedést mutat az előző év azonos időszakához képest.
Ezek az adatok is azt mutatják, hogy a nagy infrastrukturális beruházások húzzák az építőipart. Az mindenképpen kedvező, hogy amíg a lakáspiac nem talál magára, addig az ágazatot az állami megrendelések pozitív irányba mozdíthatják - fejtette ki a szakember. Balatoni András elmondta: a termelés további emelkedésére számít, így szerinte az év egészében a 6-8 százalékot is elérheti az építőipar növekedése.
Folytatódhat a növekedés
Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) alelnöke arra hívta fel a figyelmet: az infrastrukturális beruházások esetében jelentős a növekedés, ugyanakkor ez nem tapasztalható a magasépítésnél, az épületek építésénél, ahol az építőipari cégeknek nagy tömege dolgozik.
Önmagában már az is eredmény, hogy nincs további csökkenés, de a növekedés hatását a vállalkozások többsége nem érzi - mondta. Koji László kiemelte: ugyanez tapasztalható a szerződésállomány volumenét vizsgálva, itt szintén az egyéb létesítmények építésére megkötött szerződések bővültek. Így várhatóan az év hátralévő részében is megmarad az építőiparon belüli kettősség.
Az ÉVOSZ alelnöke hozzátette: továbbra is meghatározóak az uniós finanszírozású projektek, hogy az építőipar ne kerüljön ismét negatív spirálba. Az ÉVOSZ az év hátralévő részében a jelenlegi tendenciák fennmaradására számít - közölte.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
10 perce
-
Kiszáradnak az erőművek? Aggasztó hírt közöltek a csehek
41 perce
-
Ismét fájdalmas csapásokat vitt be Ukrajna Oroszországban
körülbelül 1 órája
-
Sodródó drón az üdülőben – megint vakarhatják a fejüket a románok
2 órája
-
Erdőtüzek pusztítanak a balkáni országokban
2 órája
-
Tovább csökkent a Richter, már 13 ezer forint alatt van az árfolyam
3 órája
-
Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
4 órája
- Nagy bejelentést tett a 4iG a tőzsdezárás után
- Szépen menetelt reggel óta a forint felfelé
- Óriásit kereshet az állam a Sziget Fesztiválon
- Már Szegeden is 210 ezer havonta egy albérlet
- Újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után Magyarországon
- Ismét a Paris Saint-Germain nyerte az Európai Szuperkupát
- Elutasította az ügyészség a Fidesz egyes, az NKA-ügyben lefolytatott kutatás elleni panaszait
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- „Kevésen múlt a katasztrófa” – szintet léphetett az orosz hibrid hadviselés 2026. augusztus 7. 05:51
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Kiszáradnak az erőművek? Aggasztó hírt közöltek a csehek
Az ellátás ugyanakkor nincsen veszélyben.
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kiszáradnak a folyók: több mint 1400 vízerőmű kényszerült leállásra Csehországban
12:51
-
Óriási fejlesztésbe kezd a Foxpost
12:32
-
Minden gazdasági ágazatban erősödött a bizalom a kormány munkája iránt
11:55
-
PPWR-itiner: Mit jelent pontosan? És mennyiben jelent változást a vendéglátóipari és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
A zene mindenkié: Keszthely belvárosát utcazenészek lepik el
12:44
-
Lángok Tapolca határában – egy időre a strandot is ki kellett üríteni
09:32
-
Formabontó ötletek, ikonikus terek, nemzetközi elismerés – Klasszis TopDesign 2026
07:20
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Magyar Péter: fenékküszöbbel és elsüllyeszthető bárkákkal emelnék meg a Duna vízszintjét Paksnál
14:49
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Akkora a baj, hogy azonnal hatmilliárdot kap Gajdos László minisztériuma
2026. augusztus 12. 17:10
-
Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
2026. augusztus 12. 18:11
-
Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
2026. augusztus 12. 20:05
-
Kész tervek vannak – Így akadályozná meg a kormány az atomerőmű leállítását Pakson – FRISSÍTVE
2026. augusztus 12. 15:33
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42



