2p
Márciusban már ötödik egymást követő hónapban emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A változások egyik alkalommal sem voltak jelentősek, de az index így is két és fél éves csúcsára jutott. A GKI felmérése szerint az üzleti várakozások utoljára tavaly nyáron voltak ilyen kedvezőek, a fogyasztóiak viszont tizenegy éve.

Márciusban az üzleti szférán belül az ipar kivételével minden ágazat várakozása kisebb-nagyobb mértékben javult. Az ipari bizalmi index nem tud kitörni a hosszú távú átlaga körüli ingadozásból.

Robbanás az építőiparban

Az építőipari kilátások tavaly december óta folyamatosan javulnak, de most márciusban elsöprő erejű pozitív változás következett be: az ágazat bizalmi indexe csaknem tizenkilenc éves csúcspontjára ugrott. Utoljára 1998 júniusában voltak ennyire derűlátók az építőipari vállalkozások. A magas- és a mélyépítő cégek kilátásai egyaránt számottevően javultak, s az előző háromhavi termelésről és a rendelésállományról alkotott vélemény is jóval kedvezőbbé vált.

A kereskedelmi bizalmi index értéke márciusban már negyedik hónapja emelkedett, de így is bennmaradt az elmúlt három évet jellemző viszonylag keskeny sávban. A szolgáltatói bizalmi index márciusban kissé emelkedett.

1998 óta nem voltunk ilyen biztosak abban, hogy lesz munkánk

A foglalkoztatási szándék minden ágazatban kedvező és erősödő. A lakosság munkanélküliségtől való félelme 1998 közepe óta nem volt ilyen alacsony.

Az építőipar kivételével - ahol nem változott – minden ágazatban csökkent az áremelési törekvés, különösen a kereskedelemben. A cégek kétharmada-háromnegyede minden ágazatban változatlan árakra számít.

A fogyasztók inflációs várakozása márciusban nem változott.

A lakosság úgy érzi, jobban él majd egy év múlva, mint most

A magyar gazdaság kilátásainak megítélése a kereskedelem kivételével minden ágazatban és a lakosság körében is javult, különösen az építőiparban.A GKI fogyasztói bizalmi index márciusban visszaemelkedett a januári szintre.

A lakosság saját pénzügyi helyzetének következő egy évét jobbnak ítélte, mint februárban, várható megtakarítási képességét viszont kissé rosszabbnak. Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek következő egy évben várható vásárlási lehetőségét javulónak érzékelték.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG