A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének közgazdászai, akik a napokban tájékozódó látogatást tettek közép-európai EU-gazdaságokban, Budapesten folytatott megbeszéléseikről kedden Londonban ismertetett beszámolójukban közölték: magyarországi tárgyalópartnereiket is meglepte a magyar gazdaság idei eddigi teljesítménye. A magyar döntéshozók is azonban óvatosan ítélik meg a további kilátásokat, két fő okból.
Miért óvatosak?
Az egyik az, hogy az eddigi teljesítményhez hozzájárult az előző, 2007-2013-as európai uniós költségvetési ciklusból származó EU-folyósítások felhasználásának gyorsítása, nehogy elvesszen a hozzáférés e forrásokhoz. A Morgan Stanley elemzői budapesti megbeszéléseiken azt hallották, hogy tavaly és az idén egyaránt a magyar hazai össztermék (GDP) csaknem 5 százalékának megfelelő EU-finanszírozást használtak fel Magyarországon.
A növekedési kilátások óvatos magyarországi megítélésének másik okaként egyes helyi szakértők azt említették, hogy az adóbeszedés hatékonyságának javulása növeli az adóbevételeket, de felduzzaszthatta a kiskereskedelmi értékesítésről szóló adatokat is, pusztán azért, mert olyan tranzakciók is nyilvántartásba kerülnek, amelyek a múltban láthatatlanok maradtak volna - áll a Morgan Stanley londoni elemzőinek keddi beszámolójában.
A ház szerint mindezek alapján a magyarországi tárgyalópartnerek "óvatos derűlátással jellemzett" többségi véleménye az volt, hogy a hosszú távú potenciális gazdasági növekedés valójában az évi 2 százalékos szint környékén lehet. Mindazonáltal ez is azt jelenti, hogy a magyar gazdaság növekedési potenciálja már kitört a 0-1 százalékos sávból, ahol korábban éveken át megragadt.
Erős forintot akarnak
A Morgan Stanley londoni elemzőinek keddi beszámolója szerint számos budapesti megbeszélésükből "az a logikus következtetés" adódik, hogy a GDP-arányos államadósság-ráta kordában tartásának szándéka miatt a magyar pénzügyi hatóságok rövid távon stabil, vagy a jelenleginél erősebb forintot részesítenének előnyben, tekintettel arra is, hogy a december 31-i forintárfolyam szolgál majd az éves adósságráta kiszámításának alapjául.
A cég megítélése szerint a Magyar Nemzeti bank (MNB) viszonylag magasan kívánja tartani a reálkamatot. Ha az eurójegybank mennyiségi enyhítési ciklusba kezd, az felvetheti a további MNB-kamatcsökkentés lehetőségét, ez azonban "potenciálisan már 2015-ös sztori lesz" - áll a Morgan Stanley elemzőinek keddi londoni beszámolójában.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
7 órája
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
7 órája
-
Ezzel a két céggel nem lehetett versenyezni csütörtökön
8 órája
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
8 órája
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
9 órája
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
10 órája
-
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
10 órája
- Felforrósodott a hangulat a forint körül – mennyiért adják az eurót?
- Kifogy az üzemanyag az építőiparból: vészjósló számok láttak napvilágot
- Kizárta egy budapesti képviselőjét a Fidesz-KDNP
- Meghagyja-e a Tisza-kormány a bölcsődei díjak állami támogatását? Itt a válasz!
- Megvan az Alkotmánybíróság új elnökhelyettese
- Havaria-helyzet van Pakson – ez volt a kormányzati tájékoztató
- Mi lesz ebből? Fontos dokumentumokat adott át az MNB az ügyészségnek
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” 2026. augusztus 13. 17:30
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
Az előző évhez képest sokkal több a halott.
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
260 ezernél megállt a budapesti albérletár
16:54
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kigyulladt egy török turistahajó
17:34
-
Törökországi első félév: kevesebb turista, azonos turisztikai bevétel
17:26
-
Már nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is találtak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat
15:59
-
PPWR-itiner: Mit jelent? És mennyiben jelent változást a vendéglátás és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
2026. augusztus 13. 16:46



