4p

Emmanuel Macron francia államfő hétfő este látogatást tett az öt éjjelen át tartott elővárosi zavargásokat megfékező párizsi rendfenntartó erőknél, amelyeknek köszönetét fejezte ki, és támogatásáról biztosította őket - közölte a francia elnöki hivatal.

A köztársasági elnök a belügyminisztere, Gérald Darmanin kíséretében először a francia főváros XVII. kerületében egy laktanyában rendfenntartókkal, csendőrökkel, rohamrendőrökkel, a párizsi elitalakulat tagjaival, valamint tűzoltókkal találkozott.

"Mellettük akart lenni, és meg akarta köszönni a mozgósításukat az elmúlt napokban, és támogatásáról biztosította őket" - jelezte az Elysée-palota az MTI híre szerint. Az államfő éjfél után a párizsi prefektúrára ment tovább, ahol rendőrségi vezetőkkel egyeztetett.

A június 27-én kirobban zavargások kezdete óta ez volt Emmanuel Macron első hivatalos programja.

Az elnök elhalasztotta állami látogatását Németországba, ahova hétfőn kellett volna elutaznia, s kedden annak a több mint 220 településnek a polgármesterét fogadja a hivatalában, amelyeken zavargások voltak az elmúlt napokban.

Utcai harcok tüntetők és rendőrök között a Párizs közeli Nanterre-ben 2023. június 29-én. Fotó: EPA/YOAN VALAT
Utcai harcok tüntetők és rendőrök között a Párizs közeli Nanterre-ben 2023. június 29-én. Fotó: EPA/YOAN VALAT

Hétfőre virradó éjszaka a belügyminisztérium tájékoztatása szerint nem történtek jelentősebb incidensek az országban, s a szombati 1300-hoz képest csak 157 embert állítottak elő, a gyújtogatások száma is jelentősen csökkent. Mindezek ellenére Gérald Darmanin tárcavezető jelezte, hogy az előző éjszakákhoz hasonlóan továbbra is 45 ezer rendőr és csendőr teljesít szolgálatot az utcákon az éjszaka folyamán.

Az elnöki hivatal jelezte: Emmanuel Macron a rendőrök "masszív jelenlétét" kérte a közterületeken a "nyugalom visszatérte szavatolásának érdekében", s "alapos munkával szeretné megérteni a mélyreható okait annak, ami az elmúlt napok eseményeihez vezetett", hogy tudniillik gyerekek romboltak az utcákon.

Az előállított csaknem négyezer rendbontó átlagéletkora 17 év, jelentős részük 12-13 éves a hatóságok szerint, kétharmaduknak soha nem volt dolga a rendőrséggel. A bíróságok eddig 374 fiatalt ítéltek el gyorsított eljárásban. Strasbourgban négy és tíz hónap közötti letöltendő börtönbüntetéseket szabtak ki hétfőn a zavargókra és a fosztogatókra.

A zavargások azt követően kezdődtek, hogy a Párizstól nyugatra található Nanterre-ben múlt kedden egy rendőr agyonlőtt egy 17 éves helyi fiút, aki ellenállást tanúsított egy közúti ellenőrzéskor. A rendőr elmondása szerint veszélyben érezte saját és társa életét. Az igazoltatásról készült felvétel azonban ezt nem igazolta, ezért a 38 éves motoros rendőrt előzetes letartóztatásba helyezték, majd szándékos emberölés miatt eljárás indult ellene.

Nyilvánosan nyugalomra intette a zavargókat a megölt fiú nagyanyja, Nadia még vasárnap este. Azt kérte, hogy hagyják abba "a kirakatok, az iskolák, a buszok" megrongálását. Azt is elmondta: szeretné, ha a halálos lövést leadó rendőr megkapná a méltó büntetését, s jelezte: megbízik az igazságszolgáltatásban.

Az előzetes letartóztatásban lévő rendőr családjának támogatására gyűjtést indított Jean Messiha, aki a tavalyi elnökválasztási kampányban Eric Zemmour publicista, jobboldali elnökjelölt szóvivője volt. A felhívásra hétfő estig egymillió euró adomány érkezett. Élisabeth Borne miniszterelnök úgy vélte: "a szélsőjobboldali kezdeményezés nem segíti a megnyugvást".

A párizsi tömegközlekedési vállalat 20 millió euróra becsülte a tömegközlekedési eszközökben okozott károkat: a fővárosi régióban az elmúlt napokban 39 buszt gyújtottak fel.

A legjelentősebb francia munkáltatói szövetség, a MEDEF elnöke, Geoffroy Roux de Bézieux a Le Parisien című napilapnak adott interjúban pedig úgy becsülte, hogy a zavargások több mint egymilliárd eurós kárt okoztak a vállalkozásoknak, a turizmus várható bevételkiesésein kívül.

Országszerte több mint kétszáz üzletet fosztottak ki vandálok, háromszáz bankfiókot rongáltak meg, 250 dohányboltot raboltak ki "hihetetlen erőszakos módon". "Mindent elloptak, mielőtt felgyújtották" a helyiségeket - mondta a MEDEF elnöke, aki szerint a biztosítók már megkezdték az érintett kereskedelmi egységeknél a kárfelméréseket.

Interjúnkat a zavargások hátteréről Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértővel itt olvashatják:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG