1p
Teljesíthető a jövő évi, 3 százalék alatti hiánycél Kovács Árpád szerint. A Költségvetési Tanács elnöke jónak tartja a nem egyszeri bevételek növelését az egyensúly fenntartására, de a recesszióból való kilábalásra szükség lenne a beruházások ösztönzésére is.

453 milliárdos nettó haszon az új Matolcsy-csomag

A nemzetgazdasági miniszter által októberben bejelentett első csomag nettó hatása mintegy 200 milliárd, a másodiké 253 milliárd forint. Az elvonások és restrikciós intézkedések költségvetési hatását nem lehet "egy az egyben figyelembe venni, mivel egyéb hatásaik is vannak a gazdaságra" - mondta a Költségvetési Tanács elnöke Budapesten, a külföldi kereskedelmi kamarák által szervezett fórumon.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 397 és 367 milliárd forintos egyenlegjavító, illetve kiigazító csomagot jelentett be október 5-én és 17-én. Az első részletben minisztériumi költségvetési zárolások, a tranzakciós illeték emelése, a TB-járulékplafon eltörlése, a pedagógus életpálya-modell bevezetésének elhalasztása, a másodikban többek között a bankadó jövő évi megfelezésének elhalasztása és a közműadó bevezetése szerepelt.

Az elnök korábban úgy nyilatkozott: a most bejelentett korrekciók a Költségvetési Tanács nyári figyelmeztetései nyomán születtek. Hozzátette: az idei hiánycél a tartalékok eltörlésével tartható.

Át kell gondolni a hitelfelvételt

A szakember szerint az elmúlt években az európai intézményekkel való vitának "végig az volt a lényege, hogy ne egyszeri bevételekből tartsuk a költségvetési egyensúlyt, még akkor is, ha az éppen szabályos, hanem próbáljuk meg a folyó kiadásokat folyó bevételekkel fedezni". Ebben a tekintetben a kormány óriási lépéseket tett, és erről szólnak a mostani kiigazítások is - tette hozzá.

A Költségvetési Tanács elnöke egyben leszögezte, a magyar adósság alakulásának szempontjából kulcskérdés a megállapodás az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), jelentős különbség van ugyanis a Magyarország által jelenleg elérhető piaci kamatok és a nemzetközi hitelezők által kínált kamatszintek között. A több százmilliárd forintos kamatkülönbözet miatt elgondolkodtató, hogy érdemes-e meghajolni a nemzetközi szervezetek feltételei előtt - tette hozzá.

Kovács Árpád az elhúzódó tárgyalásokról szólva úgy fogalmazott: "szerelmi viszonyban is megromló kapcsolatrendszert feltételez, hogyha valaki ígérget". De szerencsére most nincs sürgetés, lehet alkudozni és vissza fog jönni a delegáció, így a hitelmegállapodással kapcsolatos remény "rendben van" - fűzte hozzá.

A kérdés az, hogy meddig tart a recesszió

A magyar gazdaság állapotáról elmondta: hiányoznak a gazdasági növekedés beindulásának feltételei, a nagy kérdés az, hogy a magyar gazdaság jelenlegi recessziója átmeneti lesz-e. Hozzátette: ahhoz, hogy ne legyen átmeneti, konjunktúraváltozás kell Európában, és alapvető változásra van szükség Magyarország fejlesztési és finanszírozási környezetében.

Szerinte Magyarország ma mélyen alatta van annak a fejlesztési aránynak, ami a térségre jellemző, és ezt a banki hitelezés alacsony aktivitása is mutatja.

A közgazdász szerint örök dilemma, hogy milyen legyen a stabilizálás és a dinamizálás aránya. "Ezek nem vagy-vagy kérdések, de egymás komplementerei. Van egyfajta sorrendiség is: a stabilitás nélkül nincs honnan elrugaszkodni.

Kommunikációs problémák

A jövőbeli gazdaságpolitika irányáról szólva elmondta: immár "az óvatosabb hatásmechanizmusokra jobban figyelő magatartásra, finombeállításokra van szükség". Ezenkívül kulcsfontosságú a bizalom helyreállítása. Mint mondta, "a menedzselés technikája, és különösen annak kommunikációja azokban is aggodalmat váltott ki, akik a cselekvés irányával egyetértettek".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG