4p
Kövér szerint minden a legnagyobb rendben azzal az egyiptomi keresztény közösséggel, akiknek csak a múlt hónapban négy templomukat zárták be a hatóságok. Hazánk idén már megfúrt az ENSZ-ben egy határozattervezetet, amely Egyiptomot bírálta volna az országban tapasztalható jogsértések miatt. Budapest nagy megrendeléseket remél Kairótól.

A múlt héten hivatalos látogatásra Egyiptomba látogatott Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Kövér köszönetét fejezte ki Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnöknek azért a következetes politikáért, amit az egyiptomi vezetés és személy szerint a köztársasági elnök tanúsít az egyiptomi keresztények, a kopt közösség védelme érdekében, és azért, hogy őket egyenjogú, államalkotó közösségként ismerik el. Mint mondta, e közösség társadalmi megbecsülése, jogainak és vallásgyakorlásának biztosítása hozzájárul az ország hosszú távú stabilitásához.

A TASSZ jelenti

Nos, ezek a szavak a szovjet TASSZ hírügynökség időszakát juttatják az eszünkbe, ugyanis Egyiptom esetében stabilitásról nem beszélhetünk, a kopt keresztények védelméről pedig végképp nem. Az egyiptomi alkotmány 1952 óta kizárja, hogy egy keresztény lehessen Egyiptom miniszterelnöke, államelnöke, illetve bármilyen más, magas rangú politikusa. A keresztények Egyiptomban másodrendű polgároknak számítanak – megtűrt, ’dhimmi’ státuszban tartják őket.

A koptok - Egyiptom legnagyobb vallási kisebbsége - szerint jelenleg két oldalról állnak folyamatos támadás alatt: a muszlim szélsőségesek és az egyiptomi kormányzat részéről. Október végén a hatóságok négy templomukat zárták be Dél-Egyiptomban, amely csak tovább növelte a 90 milliós Egyiptom lakosságának tizedét kitévő keresztény koptok frusztrációját.

A rendőrség ki sem vizsgálja az incidenseket

A hatóságok a muszlim szélsőségesek kedvébe akarnak járni és azzal a képmutató indokkal zárják be a templomokat, hogy a társadalmi békét akarják megőrizni. A bezárást megelőző héten a muszlim szélsőséges csőcselék megtámadta a helyi templomokat és a keresztények otthonait. Október 12-én egy kopt lelkészt a nyílt utcán gyilkolt meg egy iszlamista, április 9-én pedig 44-en vesztették életüket, amint a virágvasárnapi zarándokokat levegőbe repítették a pokolgépek két város templomában.

2011 októberében az egyiptomi katonaság 28 keresztényt gyilkolt meg, akik a templomuk védelmében tüntettek. A civilek lemészárlása idején esz-Szíszi jelenlegi elnök volt az egyiptomi katonai hírszerzés feje és egyben a vezérkar tagja. 2011 és 2016 között 77 koptok elleni incidenst regisztráltak csupán Minja tartományban, ahol a lakosság egyharmada keresztény. Egyetlen egy ember sem került bíróság elé az incidensek miatt, a rendőrség általában ki sem vizsgálja az ügyeket.

Hallgatás és üzlet

Káncz Csaba

De mindezek után mi lehet az oka Kövér László és a magyar kormány hallgatásának? Nos, egy idén márciusi híradás szerint Egyiptom esetében sikerrel lobbizott a magyar diplomácia az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában. A testület március 14-ei ülésén tárgyalt egy határozattervezetet, amely Egyiptomot is bírálta volna az országban tapasztalható jogsértések miatt. Az EU a tanács tagjaként támogatta volna a kritikus állásfoglalást, de magyar kezdeményezésre módosítottak a szövegen, amelyből kikerültek a „számon kérő elemek”, a szöveg „konstruktívvá vált”. Az emberi jogi vonatkozások helyett és mellett „Egyiptom térségbeli szerepének fontosságát” emelték ki.

A háttérben gazdasági okok állnak. Tavaly júniusban Orbán Viktor és Szijjártó Péter vezetésével látogatott Kairóba magyar delegáció, és a tárgyalások után a külügyminiszter közlése szerint összesen 129 milliárd forint értékű gazdasági megállapodást kötöttek. A legjelentősebb ezek közül az a vasútfelújítási program, amelyben a Ganz venne részt.

Káncz Csaba jegyzete.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG