Keresztény
Makro / Külgazdaság
Kövér László dicstelen egyiptomi útja: az üzlet árnyékában a keresztényüldözés sem számít?
Káncz Csaba | 2017. november 20. 08:35
Kövér szerint minden a legnagyobb rendben azzal az egyiptomi keresztény közösséggel, akiknek csak a múlt hónapban négy templomukat zárták be a hatóságok. Hazánk idén már megfúrt az ENSZ-ben egy határozattervezetet, amely Egyiptomot bírálta volna az országban tapasztalható jogsértések miatt. Budapest nagy megrendeléseket remél Kairótól.
Vásárló
Nem csak plusz pihenőnap: mit ünneplünk Nagypénteken?
Privátbankár.hu | 2017. április 14. 08:21
A hívők számára egyértelmű, most a templomba nem járókra gondoltunk.
Makro / Külgazdaság
„Hétszer akkora az esély rá, hogy szélsőjobbos gyilkoljon meg, mint hogy muszlim”
Érces János | 2015. december 3. 14:49
Amerika, a „nagy sátán” a jelek szerint 2011 óta jól vizsgázik a nemzetközi terrorizmus leküzdésében: az utóbbi tíz évben hétszer annyi áldozata volt az országban a szélsőjobbos terrornak, mint a muzulmán terrornak. Eddig Európában sem a vallási fanatizmus szedte a legtöbb áldozatot. Persze ez nem feltétlenül jelent garanciát a jövőre nézve.
Makro / Külgazdaság
Isten óvjon bennünket a terroristáktól – főleg, ha keresztények?
Privátbankár.hu | 2015. november 27. 16:48
Már tavaly is jelentősen nőtt a terrorista cselekmények és az annak gyanújával őrizetbe vett személyek száma, de jelentős részük nem muzulmán, hanem nacionalista, szeparatista indíttatású volt – derül ki az Europol nemzetközi bűnüldözési szervezet jelentéséből. A statisztikákat leginkább a spanyol rebellisek rontják.
Friss
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
-
Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak
2025. június 14. 11:47
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
top 24
-
Az utolsó pillanatban alkut kötött Ursula von der Leyen, váratlan eredmény születhet az EP-ben
2025. július 10. 08:49
-
Huszárvágást tett a kormány – Orbán Viktorék uniós pénzeket szereznek?
2025. július 10. 16:37
-
Trump megtette, amire régóta várnak
2025. július 10. 13:36
-
Itt a nagy adótrükk: kétszer nyernek az idén a nyugdíjpénztári tagok
2025. július 10. 15:11
-
Miért izzik a levegő Brüsszel és Peking között?
2025. július 10. 10:18
