6p
Amerika, a „nagy sátán” a jelek szerint 2011 óta jól vizsgázik a nemzetközi terrorizmus leküzdésében: az utóbbi tíz évben hétszer annyi áldozata volt az országban a szélsőjobbos terrornak, mint a muzulmán terrornak. Eddig Európában sem a vallási fanatizmus szedte a legtöbb áldozatot. Persze ez nem feltétlenül jelent garanciát a jövőre nézve.

„Több mint hétszer akkora esélyed van arra, hogy egy szélsőjobboldali öljön meg, mint hogy egy muszlim terrorista” – írta a Thinkprogress.org az Egyesült Államokról. A dolog apropója az volt, hogy miközben az USA számos tagállama azon munkálkodik, hogy ne kelljen szíriai menekülteket befogadnia, egy szélsőjobbos terrorista betört egy abortusz-klinikára, három embert agyonlőtt és kilencet megsebesített. (Nyilván az emberi élet nagyfokú védelmének igénye motiválta...)

A cikk által idézett szakértő szerint a híres 2011. szeptember 11-iki, a World Trade Center lerombolásával járó merényletek óta az USA-ban a muszlim indíttatású cselekményeknek 50 áldozata volt, míg a szélsőjobboldali merénylők 337 támadásban 254 embert öltek meg. (Az adatok és cikkek idézésével nincs szándékunk semmilyen terroristákat sem mentegetni, mindegyiket elítéljük.)

Államellenesek és rasszisták

De a cikk szerint vannak olyan vélemények is, hogy a jobboldali terrorizmust még alá is becsülik az országban. A leggyakoribbak egyébként az államellenes és a rasszista bűncselekmények, bár az abortusz elleni erőszakos mozgalom is aktív.

Muszlimok az USA-ban

A CIA Factbook szerint az Amerikai Egyesült Államok lakosságának 0,6 százaléka muszlim, ez a 320 millió fő körüli lakosság mellett közel kétmillió főt jelent. A fő vallások az országban: 51,3 százalékuk protestáns, a 21,9 százalékuk római katolikus keresztény.

Azután alig pár nap telt el, és Kaliforniában tegnap három merénylő kiszállt egy méregdrága kocsiból, és lelőtt vagy három tucatnyi embert, vélhetően főleg bevándorlókat egy szociális központ előtt. Közülük a legutóbbi adatok szerint legalább húszan meghaltak. Ebből az alkalomból megint fellángoltak az USA-ban a fegyverviseléssel kapcsolatos viták, bár a különböző nyilvános lövöldözések az országban szinte mindennaposak.

Az amerikaiaktól mentse meg az ég az amerikaiakat

Egy másik lap szerint az utóbbi tíz évben 29 amerikait gyilkoltak meg muzulmán (dzsihadista) merénylők, miközben 132 ezer (!) ember halt meg különböző más, lőfegyverrel elkövetett gyilkosságokban.

De úgy látszik, nehéz besorolni, mi számít jobboldali szélsőséges és mi számít muzulmán indíttatású gyilkosságnak, erre utal, hogy a különböző forrású adatok rendkívül eltérőek. Ezen az oldalon például "csak" 48 szélsőjobbos merénylők és 31 muzulmánok által megölt áldozatról tudnak. Fel is vannak sorolva az esetek, a legutóbbi kaliforniai merénylet viszont még nem szerepel a listán.

A muszlimokra jobban figyelnek

Vakmajom és a terror

Vakmajom, azaz Faragó Ferenc alapkezelő, a Concorde Alapkezelő bloggere ezt írta a témáról:

„Ez egyrészt persze arról beszél, hogy az USA biztonságpolitikája elég hatékony lett az import terror kiszűrésében, másrészt arról, hogy mindenféle vallási fanatizmus ellen kell lenni, nem csak az iszlám fanatizmus ellen. Nagy nyilvánosságot kapnak az ilyen esetek, de hozzá kell tenni, hogy elenyésző kisebbségét teszik ki a lőfegyver által elkövetett gyilkosságoknak, ami az USÁ-ban igen magas érték, ha hozzávesszük, hogy mondjuk Japánban 50 ilyen gyilkosság történik évente vagy Németországban legfeljebb százas nagyságrendű.”

Egy másik lista 1972 óta 75 muszlim támadásban 3106 amerikai áldozatot talált, ennek persze a nagy része, 2996 fő a híres szeptember 11-i támadásokban hunyt el. Így 110 jut a többi esetre.

Júniusban rendőrségi források alapján a híres New York Times is arra jutott, hogy a neonáci és más szélsőjobbos fenyegetés nagyobb, mint a muszlim. Ami részben arra vezethető vissza, hogy az ország állami szervezetei nagy erőkkel keresik a muszlim terroristákat, de sokkal kevesebb figyelmet fordítanak a más vallású szélsőségeseikre. A lap főleg rendőrgyilkosságokat hoz fel példának.

(Az európai, Interpolos statisztikákról itt írtunk, amelyek a politikai korrektség jegyében nem tesznek említést az egyes vallásokról, de inkább az jön le belőlük, hogy a keresztény szeparatista terrorizmus nagyobb gond volt tavaly, mint a muszlim terrorizmus.)

2001, a fordulópont

Egy újabb statisztikát is idéz, amely 2001. szeptembere óta 65 szélsőjobbos és 24 muszlim terrortámadásról tud. Ugyanitt azt írják, hogy egyetlen emberre, akit muszlim terroristák öltek meg az USA-ban, 4300 olyan áldozat jut, aki másfajta gyilkosság áldozata lett.

Kérdés persze, hogy jogos-e kivenni a terrorizmus áldozatainak számolásánál a 2001-es évet a pakkból. A jobboldaliak nyilván azt mondják majd, hogy nem. Lehet vitatkozni rajta, hogy megtörténhet-e ilyen hatalmas áldozatokkal járó cselekmény újra, vagy egyszeri eset volt, és a hasonlók megakadályozására már fel vannak készülve. Ugyanezeket a kérdéseket fel lehet tenni Párizzsal vagy az Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító géppel kapcsolatban is.

Magyarország és a terror

Magyarországon az utóbbi tíz évben vajon hány terrorcselekményt követtek el? Megint a definíció problémájába ütközünk, de egy biztosan ide sorolható. Vélhetően keresztény, de legalábbis magyar származású szélsőségesek hat embert – köztük egy kisgyereket – meggyilkoltak és többet megsebesítettek az úgynevezett romagyilkosságok során. A tetteseket végül elfogták és elítélték. Muzulmán indíttatású gyilkosságról viszont nem érkezett hír.

(A rasszista indíttatású magyarországi verekedésekről nincs statisztika, de számuk a hatóságok hallgatása ellenére igen magas lehet. Csak az én családomban tudok legalább háromról, ebből egy esetben egy fiatal nőt vertek meg fényes nappal Budapest belvárosában.)

A befektetéseknél sok helyen kötelező feltüntetni, hogy „a múltbeli adatok nem jelentenek garanciát a jövőre nézve”. Lehet, hogy ezt a politikai tárgyú cikkeknél is be kéne vezetni. Természetesen az is lehet, hogy ezentúl minden más lesz.

(Érces János jegyzete.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG