3p
Már tavaly is jelentősen nőtt a terrorista cselekmények és az annak gyanújával őrizetbe vett személyek száma, de jelentős részük nem muzulmán, hanem nacionalista, szeparatista indíttatású volt – derül ki az Europol nemzetközi bűnüldözési szervezet jelentéséből. A statisztikákat leginkább a spanyol rebellisek rontják.
Az ETA elleni tüntetés Spanyolországban, Bilbao - fotó: Wikimedia Commons

Tavaly 774-re nőtt a terrorizmus gyanújával őrizetbe vett személyek száma az előző évi 535-ről, ez 45 százalékos növekedés – derül ki az európai bűnüldözési szervezet, az Europol jelentéséből, amely nem csak Európára vonatkozik. Az elkövetett cselekmények száma pedig 152-ről 199-re, 31 százalékkal nőtt. A korábbi években viszont csökkenő tendencia érvényesült.

Az idei párizsi terrorcselekmény súlyossága miatt nyilván fel fogja borítani ezeket a statisztikákat, de azért érdekesek. A jó hír, hogy egyetlen támadást sem jeleztek ABC (CBRN), azaz atom-, biológiai, nukleáris, illetve kémiai fegyverekkel. Az egyik rossz hír, hogy „a terroristák interneten történő kommunikációja folyamatosan változik az új és új technológiák megjelenésének hatására”, tehát, a terroristák folyamatosan haladnak a korral.

Nyughatatlan spanyolok

Az egyik leginkább jellemző terrorizmus a szeparatista típusú volt, ebben Spanyolország járt az élen (baszkok és galíciaiak – ETA és RG), az ilyen esetek 90 százalékát itt regisztrálták – írja a jelentés. Ez 148 letartóztatást és 18 megvalósult támadást jelent. A vallási indíttatású terroristák száma is erősen nőtt, az emiatt lecsukott személyek száma 216-ról 395-re emelkedett.

A Törökországban terrorista szervezetnek tartott, és nap mint nap fegyveresen üldözött PKK kurd szervezetről a jelentés azt írja, hogy egyetlen cselekményt sem követett el tavaly Európában, de továbbra is jelen van az Európában élő kurd népesség soraiban.

Szélsőséges baloldaliak

A baloldali szélsőséges és anarchista cselekmények és letartóztatások száma jelentősen visszaesett tavaly, 54-re, illetve 13-ra, ennek nagy részét is Spanyolország produkálta. Szélsőjobboldali terroristákból 34-et tartóztattak le, megvalósult cselekményről viszont nem számoltak be. Ennek ellenére a jelentés aggasztónak tartja a rejtett szélsőjobboldali terrorizmus létét és azt, hogy megfigyelések szerint a szélsőjobbos terroristák az utóbbi időben fegyverekhez jutottak.

Belgák és franciák

Az iszlám és az izraelita vallás elleni indíttatású támadások a jelentés szerint aggasztóan megszaporodtak tavaly, de erről konkrét számokat nem közölnek. Sajnos azt sem, hogy mennyi volt az iszlám melletti indíttatású terrorügyek száma. A 395, vallási indíttatású terrorizmus miatti letartóztatásból mindenesetre nagyon sok, 188, illetve 71 Franciaországra és Belgiumra esett, ahol magas a muzulmán lakosság aránya.

A 99, vallási indíttatásúnak minősített elkövetésből pedig 33, illetve 35 jutott e két országra. Az is a jelentés hibája, hogy a halálos áldozatok számát nem közli, és erős a gyanúnk, hogy sok háborús, polgárháborús ország kimaradt belőle.

(Forrás: Europol)
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Makro / Külgazdaság Magyar Péter hallgatott az iskolaigazgatókra: nem az lesz az oktatásügyi miniszter, akire számítottak
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:34
Váratlan lépés: Magyar Péter Lannert Juditot jelölte az alakuló gyermek- és oktatásügyi minisztérium vezető pozíciójára.
Makro / Külgazdaság Kátyúmentesítés, leszámolás a gyorshajtókkal, új tarifarendszer: ez jöhet a Vitézy Dávid-érában
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:01
Megosztotta vízióit a közlekedési és beruházási miniszteri szék várományosa, Vitézy Dávid. A vasút mellett a közúti közlekedés is nagy szerepet kap a programjában, lecsapna az illegális gyorsulási versenyekre is. 
Makro / Külgazdaság Jászai Gellért új üzleteket szimatol
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:10
Az iráni háború által fenyegetett Egyesült Arab Emírségekben tárgyalt a magyar hadiipar egyik vezetője.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért zsarolhatta meg az MNB volt alelnöke az Erste vezérét
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:03
Simor András megkritizálta a Matolcsy György vezette jegybankot, ezért kellett mennie.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG