3p

Oroszország és India megvitatta a haditechnikai együttműködés kilátásait, beleértve a korszerű fegyverek közös gyártását.

Lavrov a tárgyalásokat követő közös sajtótájékoztatón elmondta, hogy tájékoztatta indiai hivatali partnerét az Ukrajna ellen folytatott orosz "különleges hadművelet" menetéről.

"A magunk részéről megismételtük, hogy nagyra értékeljük indiai barátaink álláspontját az Ukrajnában és környékén kialakult helyzettel kapcsolatban. Természetesen megvitattuk azt a helyzetet, amely jelenleg amiatt van kialakulóban, hogy nyugati kollégáim az ukrajnai események ürügyén a megpróbálják megerősíteni a világ ügyeiben betöltött domináns szerepüket, és megakadályozni a nemzetközi kapcsolatok demokratizálódását" - tette hozzá.

Szergej Lavrov és Szubrahmanjam Dzsaishankart nagy egyetértésben. Fotó: MTI
Szergej Lavrov és Szubrahmanjam Dzsaishankart nagy egyetértésben. Fotó: MTI

Az orosz külügyminiszter fontosnak nevezte a kétoldalú kapcsolatokat a nemzetközi közösségben jelenleg zajló változások korában, és szükségesnek nevezte a rendszeres eszmecserét - írja az MTI.

Dzsaishankar kijelentette, hogy India továbbra is fog orosz olajat vásárolni, mivel ez előnyös a számára. A dél-ázsiai ország a világ harmadik legnagyobb olajimportőre, és Kína után az orosz olaj második legjelentősebb vásárlójává lépett elő, miután Moszkva február 24-én háborút indított Ukrajna ellen.

"Alapvető kötelességünk biztosítani, hogy az indiai fogyasztók a lehető legjobb hozzáférést kapják a legelőnyösebb feltételek mellett a nemzetközi (olaj- és gáz-) piacokhoz. E tekintetben azt láttuk, hogy India és Oroszország kapcsolata előnyösen alakult. Tehát ha a javunkra válik, akkor ezt továbbra is fenntartanám" - mondta Dzsaishankar.

Lavrov közölte, hogy indiai vendégével együttműködésről tárgyalt az atomenergia- és az űrágazatban, beleértve a műholdas navigációt, az űrtudományt és az emberes programokat.

Mint mondta, a felek nagyra értékelik a két ország nemzetközi platformokon való együttműködését, beleértve az ENSZ-t és más multilaterális platformokat, mint a BRICS, a Sanghaji Együttműködés Szervezete és a G20-csoport. A két tárcavezető hangsúlyozta az Eurázsiai Gazdasági Unió és India között a szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról szóló tárgyalások fontosságát.

Az orosz diplomácia vezetője közölte, hogy legkevesebb 12 ország fejezte ki a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítő BRICS tömörüléshez való csatlakozási szándékát, köztük Algéria, Argentína és Irán. A két külügyminiszter idén immár ötödik alkalommal találkozott egymással.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
Makro / Külgazdaság Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:14
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
Makro / Külgazdaság Le a függőséggel: nagy földgázmezőt kezdenek kiaknázni a szomszédban
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:11
100 ezer háztartás igényeit tudják fedezni a wittaui projekt első szakaszában, de ez még csak a kezdet.
Makro / Külgazdaság Most érdemes újépítésű lakást venni Kínában
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:49
A világ második legnépesebb országában 11 hónapja a legmeredekebben esett az új lakások ára áprilisban.
Makro / Külgazdaság Miniszterek egész csoportja kíséri el Lengyelországba Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 15:51
Kedden délután landolnak Krakkóban, onnan vonattal érkeznek Varsóba. Szerdán jönnek a csúcstalálkozók.
Makro / Külgazdaság Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:43
Lezárja a fix kamarozású állampapírok futó sorozatait az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), és péntektől újakat indít azok helyett. A kamatokat is csökkentik 0,5 százalékkal.
Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
Makro / Külgazdaság Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:51
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG