6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

India második repülőgép-hordozójának vízre bocsátása megerősíti az ország azon törekvését, hogy vezető szerepet töltsön be az indo-csendes-óceáni térségben. De az India és az EU közötti kereskedelmi forgalom tavaly még a felét sem érte el például a német-kínai kereskedelemnek. Káncz Csaba jegyzete.

Az utóbbi időszakban az 1,4 milliárd lakosú, nukleáris fegyverekkel rendelkező India újrakalibrálta a külpolitikai kurzusát. Ebben közrejátszott egyrészt a továbbra is fennálló határkonfliktusa Kínával, másrészt pedig a politikai iszlám térnyerése Afganisztánban és az oszmán álmokat kergető Törökországban.

India a gyarmati traumái miatt hagyományosan nem bonyolódik szövetségekbe. Ez nem azt jelenti, hogy kerüli őket (lásd tagsága a QUAD-ban), hanem azt, hogy nem hagyja magát szigorúan lekötni szerződések által, inkább partneri szövetségeket és ügyekre épülő koalíciókat részesít előnyben. India stratégiai partnere az Egyesült Államok, de nincsen vele olyan szintű biztonságpolitikai szövetségben, mint például Ausztrália.

Megerősített haditengerészet

India második repülőgép-hordozója, az INS Vikrant vízre bocsátása pár héttel ezelőtt megerősíti az ország azon törekvését, hogy vezető szerepet töltsön be az indo-csendes-óceáni térségben. Az ország térségbeli jelentősége elsősorban az India-Kína rivalizálás menetétől, gazdasági potenciáljának növekedésétől és a külföldi partnerek támogatásától függ. A célok konvergenciája az indo-csendes-óceáni térségben megerősíti India partnerségét az Egyesült Államokkal, és lehetőségeket nyit az EU-val való együttműködés elmélyítésére, különösen az összeköttetés, az éghajlatváltozás és a tengeri terület tudatosságának fejlesztése terén.

Az Ukrajna elleni teljes körű orosz invázióra adott eltérő reakciók az EU-ban és Indiában nem tettek azonnali kárt növekvő stratégiai partnerségükben. Az EU–India Kereskedelmi és Technológiai Tanács elindítására, valamint a szabadkereskedelmi megállapodásról (FTA) kapcsolatos tárgyalások újraindítására vonatkozó határozatok mind az EU-ban, mind Indiában megerősített politikai akaratot mutatnak az együttműködés megerősítésére.

Indai T-90-es tankok felvonulása egy 2014-es díszszemlén - az ország hadserege nagyjából 80 százalékban szovjet-orosz fegyverekkel van felszerelve. Fotó: Indiai védelmi minisztérium
Indai T-90-es tankok felvonulása egy 2014-es díszszemlén - az ország hadserege nagyjából 80 százalékban szovjet-orosz fegyverekkel van felszerelve. Fotó: Indiai védelmi minisztérium

India álláspontja a nemzetközi jog orosz megsértésével kapcsolatban azonban megkérdőjelezi a szabályokon alapuló rend iránti elkötelezettségét, ami hosszabb távon alááshatja az EU-India kapcsolatok alapjait. Ez elmozdulást válthat ki az értékalapú partnerségről az érdekvezérelt partnerség felé. Ez a szabadkereskedelmi megállapodásra irányuló tárgyalások sikerét döntő jelentőségűvé teszi a geopolitikai nézeteltérések elsimítása és a két fél egymáshoz fűzése szempontjából.

India kötéltánca az orosz agresszió kapcsán

Annak ellenére, hogy Oroszország indokolatlan megsértette a nemzetközi jogot - valamint Ukrajna területi integritását és szuverenitását -, India kétértelmű és általában semleges álláspontot képvisel a kérdésben. Tartózkodott a február 25-i, az orosz agressziót elítélő, kulcsfontosságú határozatokról szóló szavazáson az ENSZ Biztonsági Tanácsában (amelyben India nem állandó képviselője a 2021–2022 közötti időszakra), valamint az ENSZ Közgyűlésének rendkívüli ülésén március 2-án, amikor India a 35 tartózkodó állam egyike volt, miközben 141 ország Oroszország ellen szavazott.

Az EU lépései

Az EU indiai-csendes-óceáni különmegbízottja, Gabriele Visentin március végén Új-Delhiben tett látogatást, hogy megnyugtassa partnereit arról, hogy bár az EU „nem örült” annak, hogy India tartózkodott az ENSZ-ben az ukrajnai határozatokról, „India és az EU továbbra is ugyanazokat az értékeket vallja a globális rendben”.

Ursula von der Leyen, az EU Bizottság elnöke áprilisban Újdelhiben tett látogatást a kétoldalú együttműködés elmélyítése érdekében. A látogatás egyik fő eredménye a Kereskedelmi és Technológiai Tanács létrehozásáról szóló döntés volt, amely a második a maga nemében az USA-val kötött tanácskozás után. Bejelentették, hogy a szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások hivatalosan júniusban folytatódnak, és azok valóban meg is kezdődtek június 16-án.

Alacsony szint

Tavaly az India és az EU közötti kereskedelmi forgalom 96 milliárd euró körül volt; ez még a felét sem éri el például a német-kínai kereskedelemnek. A dél-ázsiai országban az uniós országok befektetéseit körülbelül 83 milliárd euróra becsülik; nagyjából ennyi a német befektetések mennyisége csak Kínában.

Modi május eleji németországi, dániai és franciaországi látogatása azt mutatta, hogy a tagállamok is inkább a jövőre koncentráltak, hogy ne ingereljék Indiát, és ne kockáztassák a kétoldalú együttműködést India háborús álláspontja miatt. Amikor az új indiai külügyminiszterrel való május 30-i találkozást követően egy másik magas szintű uniós tisztviselő megerősítette, hogy az EU–India stratégiai partnerség „közös értékeken és a szabályokon alapuló globális rend iránti elkötelezettségen” alapul, egyértelmű volt, hogy az Unió elfogadta India álláspontját, és együttműködésük továbbra is változatlan marad. Az EU-India kapcsolatok a gyakorlatban visszatértek a megszokott kerékvágásba, mivel a két fél megegyezett abban, hogy nem ért egyet az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

Franciaország India mellett

Fél szemüket Kínára vetve Franciaország és India már 2018-ban megállapodott egy „Közös Stratégiai Vízió az Indiai-Óceán Régiójában” névre hallgató keretmegállapodásban, amely révén a két ország megnyitotta szárazföldi és haditengerészeti bázisait a másik ország csapatai előtt. Nemcsak az indiai hadihajók használhatják azóta az Indiai-óceáni francia bázisokat, hanem a franciák is hasonlóképpen járnak el Indiában. Párizs katonai bázisokat üzemeltet a kelet-afrikai Dzsibutiban, a Madagaszkár-közeli Réunion szigetén, az Egyesült Arab Emirátusokban, és Mozambik partjai közelében (Mayotte).

A két ország közötti egyre szorosabb katonai együttműködést jól jelzi, hogy India védelmi beszerzéseinek 4,6 százalékáért Párizs felelt az elmúlt 5 évben, miközben a megelőző 5 évben ez a mutató 0,8 százalékon állt. A kétoldalú katonai együttműködés eddigi csúcspontját jelentette, hogy a francia Dassault Aviation eddig 26 darab, 4,5 generációs Rafale vadászgépet szállítottak le Új-Delhinek a megrendelt 36 darabból. 2020 tavaszán India és Franciaország első alkalommal közös tengeri műveleteket hajtott végre Réunion szigetéről, hogy erősítsék az indiai haditengerészet képességeit.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG