2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Lázár János is osztja Orbán Viktor véleményét: nonszensz, hogy Európa Amerika nélkül képtelen megvédeni magát.
MTI Fotó: Kovács Attila

A 46. Kormányinfón Lázár János emlékeztetett: Orbán Viktor szerint egyébként nonszensz, hogy Európa annak ellenére, hogy rengeteg tagállamból áll és rendkívül gazdag, ennek ellenére gyenge, így mindenképp szükség lenne arra, hogy a tagállamok önmagukat is, és egységesen is meg tudják védeni magukat.

Elmondása szerint a Brexit ebből a szempontból egyébként egy súlyos veszteség, Nagy-Britannia ugyanis kiesik ebből a védelemből, ezzel Európa legnagyobb hadserege mellett egy atomhatalmat veszít el az európai védelem. Magyarország ezzel együtt kész segítséget és részt vállalni Európa védelméből. Lázár János a felvetődött pletykák kapcsán cáfolta, hogy a kormány újra bevezetné a kötelező sorkatonaságot, elmondása szerint ez „eszükben sincs”. Hozzátette: a honvédség fejlesztésére és feltámasztására viszont szükség van, erről szintén februárban tárgyalnak majd a követező kormányülésen.

Nagy változások jönnek

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint egyébként az idei egy fontos év lesz külpolitikai szempontokból. Donald Trump elnökségre kerülése után 2017 a bilaterális egyezkedések időszaka jön majd Lázár szerint, vagyis sokkal nagyobb hangsúly lesz azon, hogy két ország egymással miben állapodik meg, szemben az eddigi többpólusú megállapodásokkal.

Hozzátette: Magyarországnak az az érdeke, hogy mind az Egyesült Államokkal, mind az Egyesült Királysággal jó viszony alakítsunk ki, valamint az, hogy egy „fair Brexit” valósuljon meg. Utóbbi egyébként a kint élő magyarok miatt is különösen fontos.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint minden olcsóbb lehet az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 12:47
Tovább csökkennek a termelői árak, elsősorban az energiaárak miatt.
Makro / Külgazdaság Nagy gondban az Audi, 74 százalékkal esett a cég eredménye
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 10:47
A háttérben beszállítói probléma sejlik fel.
Makro / Külgazdaság Valami félrement márciusban a magyar külkereskedelemben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 08:31
15, illetve 20 százalékos a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
Makro / Külgazdaság Az izraeli kormány jóváhagyta az al-Dzsazíra bezárását Izraelben
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 15:53
Az izraeli kormány jóváhagyta a katari székhelyű al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió bezárását Izraelben, a csatorna jogászai válaszra készülnek.
Makro / Külgazdaság Litván startup tarol a használt ruhák piacán
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 11:13
Meddig tart ki a lendülete?
Makro / Külgazdaság Jól átvernek minket a szupermarketekben, ha nem vagyunk résen!
Elek Lenke | 2024. május 3. 15:27
Ma már szinte minden áru előre van csomagolva, ami gondot okozhat a vevőknek. 
Makro / Külgazdaság Látványos a magyar kormány multiellenességének értelmetlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 10:38
Bod Péter Ákos elemzésében mutat rá, hogy a magyar foglalkoztatási szerkezetben egyáltalán nem kiugró a multinacionális cégeknél dolgozók aránya.
Makro / Külgazdaság A lakásépítés szomorú képet mutat az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 08:30
A KSH friss adatai szerint az alacsony lakásépítési aktivitást csak néhány nagyobb beruházás élénkítette.
Makro / Külgazdaság Most érdemes kicentizni a tankolást, szombattól olcsóbb lesz
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 11:16
Rendkívülit lépett a Mol.
Makro / Külgazdaság A fideszes nagyuraknak régóta fáj a foguk erre a balos munkásvárosra
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 09:29
Salgótarjánnak új polgármestere lesz. Akárki is nyer, nem lesz könnyű dolga.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG