A 328-301 arányban, 21 konzervatív képviselő támogatásával meghozott döntéssel a képviselők gyakorlatilag kivették a konzervatív párti kormány kezéből a parlamenti ügymenet irányítását. Boris Johnson miniszterelnök, a háromórás vita után tartott szavazás eredményére reagálva, előrehozott választások kiírását helyezte kilátásba arra az esetre, ha a parlament megszavazza az ellenzéki indítványt. Az alsóház várhatóan szerda este veszi napirendre a Munkáspárt által beterjesztett tervezetet. Ennek lényege az, hogy ha október 19-ig a parlament nem járul hozzá egy új Brexit-megállapodáshoz, és ahhoz sem, hogy a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnjön meg, Johnsonnak kezdeményeznie kell az EU-nál a kilépés elhalasztását 2020. január 31-ig. A brit EU-tagság megszűnésének jelenleg érvényes határnapja október 31. A további három hónapi halasztáshoz az EU-ban maradó országok egyhangú jóváhagyása szükséges. Boris Johnson az elmúlt napokban azonban többször is határozottan leszögezte, hogy semmilyen körülmények között nem hajlandó kezdeményezni az Európai Uniónál a kilépés elhalasztását. Sokszor hangoztatott álláspontja az, hogy a brit EU-tagság mindenképpen megszűnik október utolsó napján, akár sikerül újratárgyalni az előző miniszterelnök, Theresa May által az Európai Unióval tavaly novemberben elért, a londoni alsóház által azonban háromszor is elvetett megállapodást, akár nem. A kedd éjjeli alsóházi szavazásra reagálva a kormányfő kijelentette: a parlament az ellenzéki indítvány elfogadásával romba döntheti bármiféle új Brexit-megállapodás elérésének esélyét. |
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
A kegyelmi botrány már csak hab volt a tortán?
14 perce
-
Úgy tűnik, Trump most már nagyjából mindent megtenne a békéért Iránnal
43 perce
-
Úgy tűnik, a svájciak szeretnének többen lenni 10 millónál
körülbelül 1 órája
-
A szlovák elnök is magára vette Magyar Péter szavait
2 órája
-
Újra potyognak a bombák a Közel-Keleten
2 órája
-
Több ezer milliárd okot talált a Teslának az Nvidia vezére – ez jön a csodaautók helyett
2 órája
-
Zelenszkij újabb robbanó szankciókat jelentett be
3 órája
- Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk az Orbán-kormány utolsó hónapjában
- „Mesterséges pániktól” tartanak az oroszok a tömeges ukrán dróncsapások után
- Izrael megint a béketárgyalások kritikus szakaszában kezdett bombázni
- Virág Barnabás: Mintha egy új univerzumba lépett volna a magyar gazdaság
- Kihúzta a gyufát Magyar Péter a szlovák elnöknél is
- Trump vasárnap is hoppon maradhat az iráni békével
- Órákra vagyunk az iráni békétől?
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést 2026. június 11. 05:44
- Csúcsot döntött a forint az euróval szemben 2026. június 12. 18:46
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
- Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából 2026. május 26. 05:44
A kegyelmi botrány már csak hab volt a tortán?
Egy matematikus szerint már jóval előbb megroppant a Fidesz tábora.
Úgy tűnik, a svájciak szeretnének többen lenni 10 millónál
Az előrejelzés szerint nem elutasították a népességet maximalizaláló javaslatot a népszavazáson.
A szlovák elnök is magára vette Magyar Péter szavait
Nem vette jó néven Peter Pellegrini, amit az új magyar kormányfő a határokról mondott.
-
Foci-vb: a hétköznapi drukkereknek luxus lett a helyszíni meccsnézés2026. június 12. 09:40 -
A leggazdagabb magyar miniszternek Maseratija is van2026. június 11. 11:55 -
Átadták a Klasszis privátbanki és vagyonkezelői díjakat2026. június 11. 11:17 -
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
-
Évek óta nem látott dolog történt a lakáspiacon
15:27
-
Komoly problémákat okozhat, ha a dolgozók nem alszanak eleget
14:14
-
Az emberi robotok már az európai kapukon dörömbölnek
13:12
-
Figyelmeztetés minden közös képviselőnek: ez a hiba bíróságra vihet
12:04
-
Megjött a hazai gazdák beruházási kedve?
11:07
-
Szintetikus üzemanyag-keverékkel repült a KLM
07:41
-
A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért
07:32
-
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált
15:59
-
Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről
14:49
-
Megszólalt a Hungast – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva
10:07
-
Navracsics: Nem hozott áttörést a Fidesz kongresszusa, a párt jövője továbbra is nyitott kérdés
11:34
-
Hat pályázat érkezett az Egri Városi Sportiskola élére, négy pályázó maradt versenyben
08:07
-
Orbán marad a Fidesz élén és soha nem adja fel
20:12
-
Orbán Viktor: „Ma az ország a Varga Judit” – ellenállást és nemzeti mozgalmat hirdetett a Fidesz kongresszusán
12:38
-
Magyar Péter: Az Orbán-kormány a migráció ügyében is félrevezette az embereket
10:20
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Megszületett az ítélet, amitől félhetett a Tisza-kormány
2026. május 23. 08:38
-
Ha nem lesz béke Iránnal, Trump beveti a „végső alternatívát”
2026. június 14. 08:38
-
Újabb fájdalmas ütést vitt be Ukrajna Oroszországnak
2026. június 13. 16:46
-
A britek is odacsaptak egyet az oroszoknak
2026. június 14. 09:34
-
Újra potyognak a bombák a Közel-Keleten
2026. június 14. 14:04
-
Már megint ég valami fontos Oroszországban
2026. június 14. 09:19






