1p
Méltatta szerdán Olli Rehn európai uniós pénzügyi biztos szóvivője a magyar jegybanktörvényről a hét elején tartott ötoldalú szakértői egyeztetés "jó szellemiségét". Ennél sokkal többet nem is lehet tudni arról, mire jutottak a felek - a keddi, néhány soros módosító javaslatot mindenesetre részletesen elemzik majd.

Amadeu Altafaj Tardio az Európai Bizottság szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján - kérdésre válaszolva - hozzátette: korai még kommentálni az informális megbeszélések eredményeit, hiszen csak az első találkozóról volt szó, de "haladnak a munkával". Az MTI beszámolója szerint szóvivő azt is elmondta: a nemzetközi szervezetek részéről részletesen elemzik a jegybanktörvénnyel kapcsolatban kedden benyújtott módosító javaslatokat.

Frankfurtban hétfőn szakértői egyeztetések zajlottak az Európai Bizottság, az EKB, az IMF a magyar kormány és az MNB képviselőinek részvételével. Úgy tudjuk, bár az ötoldalú egyeztetést Matolcsy György kezdeményezte, vezető tisztségviselők nem, csak a szakértőgárda egyes tagjai képviseltették magukat az informális megbeszélésen. A felek abban állapodtak meg, hogy ennél több információt nem hoznak nyilvánosságra az egyeztetésről.

A kedden benyújtott módosító javaslatok részletes elemzése valószínűleg nem fog heteket igénybe venni: a Matolcsy György által jegyzett indítvány indoklással együtt is elfér két A/4-es oldalon. A változtatás értelmében a Magyar Nemzeti Banknak nem kell megküldenie a Monetáris Tanács napirendjét a Kormánynak, a kormány képviselője nem vesz részt szavazati jog nélkül a Monetáris Tanács ülésein. Kikerül a törvényből az a bekezdés, ami a Monetáris Tanács tagjainak súlyos kötelezettségszegés esetén történő felmentését szabályozza, valamint az, amelyik a Monetáris Tanács megszűnéséről rendelkezik az euró magyarországi bevezetése esetén. További részletek >>

A frankfurti ötszereplős megbeszélésről Varga Mihály korábban annyit mondott: az EKB, a Magyar Nemzeti Bank, a magyar kormány, az IMF és az Európai Bizottság azt nézi meg, van-e olyan akadály, ami miatt a tárgyalások nem kezdhetők el - részletek >>

Altafaj Tardio megerősítette azt is, hogy a nemzeti bank függetlenségének biztosítása előfeltétele a hivatalos pénzügyi támogatási tárgyalások lefolytatásának Magyarország és a nemzetközi szervezetek között.

Az NGM szerint ezzel nagyjából meg is volnánk

A minisztérium kedd délután arról tájékoztatta szerkesztőségünket: az Európai Bizottság által indított eljárás során a Magyar Kormány elkészítette a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvényt és az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezéseit módosító jogszabályok tervezetét. A tervezett módosításokról a Magyar Kormány tájékoztatta a Bizottságot, valamint megkérte a Magyar Nemzeti Bank és az Európai Központi Bank véleményét is. Az EKB és az MNB a véleményét megküldte a Kormánynak, az Európai Bizottság főigazgatójának 2012. március 9-i levele alapján pedig azt az Európai Bizottság tudomásul vette. A kormány 2012. április 17-én ezzel a tartalommal nyújtotta be az MNB törvényt módosító javaslatokat az Országgyűlésnek.

Amennyiben a javasolt törvénymódosításokat az Országgyűlés elfogadja, a jegybanktörvény a minisztérium értékelése szerint összhangba kerül az uniós joggal. A kötelezettségszegési eljárásban az egyetlen, még nyitott kérdés az MNB - az új jegybanktörvény hatályba lépése előtt kinevezett - elnökének és alelnökeinek jövedelemszabályozása - írják.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG