3p

A Political Capital szociológus társalapítójával a Klasszis Klub május 23-ai adásában beszélt arról, hogy mi a különbség Magyar Péter és a két éve ugyanígy exfideszesként Orbán Viktort legyőzni próbáló Márki-Zay Péter között. Emellett még szóba került az is, miért van a szokásosnál nagyobb eltérés most a közvélemény-kutatások között, hogyan működik majd az önkormányzati kettős rendszer, amit az idézhet elő, ha a június 9-ei választásokat nem a jelenlegi polgármester nyeri meg, így az ő ötéves mandátuma lejártáig, azaz októberig még a helyén marad, illetve, hogy Budapesten mire lehet számítani?

Az előválasztások éjszakáján az ellenzéki pártok még döntetlenre álltak a Fidesszel. De aztán ez a helyzet gyorsan megváltozott, mivel Márki-Zay nem értette meg, hogy ő azért népszerű, mert a hagyományos ellenzéki pártok annyira ellustultak, eltompultak és annyira nem élesek, nem kreatívak a Fidesszel szemben, hogy nem lesz esélyük lebontani az Orbán-rendszert és úgy érezték, van egy szereplő, aki más környezetből jön és ha megtámogatják, akkor a hagyományos pártok szavazóival együtt többen lesznek, mint a Fidesz - jelentette ki Somogyi Zoltán, a Political Capital szociológus társalapítója a Klasszis Klub május 23-ai adásában. Ezért Márki-Zay gyorsan le is rontotta a pozícióját azzal, hogy pártot, frakciót szeretne csinálni, vagyis olyan lett, mint a többi ellenzéki párt, amiből pont elegük lett az embereknek.

Somogyi Zoltán szerint mintha Magyar Péter ebből tanult volna Márki-Zay Péter hibáiból, miszerint nem akar az eddig megszokott mostani ellenzéki közösséggel együtt mutatkozni, úgy véli, neki egyedül kell megvívnia a csatáját. Meg arra koncentrál, hogy a Fideszben elbizonytalanodott szavazókat ugyanúgy megszerezze, mint azokat az ellenzéki érzületű embereket, akik meglátják a reményt abban, hogy általa esetleg meg lehet verni Orbán Viktort. Tisztában van vele, hogy ha erőt mutat fel, akkor az ellenzéki szavazók is meg fogják érezni a lehetőséget, ezért retorikájában, kommunikációjában szinte úgy lép fel, mintha egy fideszes politikus lenne, kivéve abban, hogy Orbánnak mennie kell, illetve, hogy az Európai Ügyészségnek itt kell lennie, valamint, hogy az Európai Unióval is szorosabb viszonyra törekedne.

Ha nem lenne a napi félmilliárd forintos propagandapénz, akkor már nem lenne ez a rendszer - jelentette ki a Political Capital szociológus társalapítója. Hozzátéve: most, mintegy két héttel a választások előtt a Fidesz bőven messze van az 50 százalékos szavazati aránytól.

Beszámolók a korábbi Klasszis Klub rendezvényeinkről:

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG