2p

A magyar gazdaság a veszélyes nemzetközi környezetben is elkerüli a recessziót, 2023 egészében 1,5 százalékkal, jövőre 4 százalékkal növelheti teljesítményét – áll a Pénzügyminisztérium által az Európai Bizottságnak megküldött Konvergencia Programban. 

A közleményben hozzáteszik: az infláció csökkenése az év második felében felgyorsul, az év végére az áremelkedés ütemét egyszámjegyűre mérséklik. Reményeik szerint a költségvetési hiányt jövőre 3 százalék alá, az államadósság arányát 66,7 százalékra mérséklik.

A Pénzügyminisztérium szerint a 2022. évi Konvergencia Program megjelenése óta a veszélyes nemzetközi környezet következtében a magyar gazdaságpolitika számos kihívással szembesült. A tavalyi év után a 2023-as évre is rányomja bélyegét az orosz-ukrán háború, továbbá a szankciók hatásai továbbra is kedvezőtlen külső környezetet teremtenek – rögzíti a dokumentum, kiemelve, hogy a világpiaci energiaárak a 2022-ben regisztrált csúcsokhoz képest jelentősen mérséklődtek az elmúlt hónapokban, a feldolgozóipari alapanyaghiány érdemben enyhült, a globális értékláncok normalizálódtak.

A kormány bizakodó. Fotó: Depositphotos
A kormány bizakodó. Fotó: Depositphotos

A program 2023-ban 1,5 százalékos, míg 2024-ben 4 százalékos növekedést valószínűsít, ezt követően a magyar gazdaság éves szinten 4 százalékot meghaladó mértékben bővülhet.

A foglalkoztatottság bővülhet a következő években is, a munkanélküliségi ráta tartósan 4 százalék alatt marad. A dokumentum 2023-ra 3,9 százalékos, majd az azt követő évekre folyamatosan csökkenő államháztartási hiánnyal számol. Magyarország államadóssága tovább csökkenhet, 2025-re előreláthatólag a bruttó hazai termék 63,9 százalékára mérséklődik.

A veszélyhelyzet és a háborús körülmények közepette a központi költségvetés prioritásait 2023-ban öt fő cél képezi: a foglalkoztatás magas szintjének fenntartása, a rezsivédelem, a nyugdíjak reálértékének megőrzése, a családtámogatások további biztosítása, és az adósságráta további csökkentése – áll a Konvergencia Programban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG