9p

A zsenik korszakából átléptünk a kijózanodás korszakába az elemzők szerint, felsorolni is nehéz, mennyi probléma van a világgazdaságban, és nem várható, hogy új aranykor köszöntsön be. A forint erősödhet, de milyen áron? Elsősorban azért, mert a kamatokat kénytelen lesz magasan tartani a jegybank, miközben magas infláció és stagnáló gazdaság fenyeget.

A “zsenik korszaka” címet adta Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója a Concorde Értékpapír Zrt.-vel rendezett sajtóreggelin az elmúlt mintegy húsz évnek.  Makrogazdasági kitekintése szerint ugyanis volt közel két évtizednyi nagyon jó időszak a világban, amikor elképesztően kedvező volt a gazdasági környezet. Például:

  • Alacsony volt az infláció.
  • Támogatóak voltak a jegybankok.
  • A világgazdaság gyorsan túllépett a problémákon.
  • Magas volt a gazdasági növekedés, bár az Eurózóna ezen belül nem volt a legerősebb.
  • A globalizáció következtében komoly munkaerőtöbblet volt, és nem volt bérnyomás, így kordában lehetett tartani az inflációt.
  • Olcsóak voltak a nyersanyagok, különösen az energia.
  • Béke volt.
  • Szárnyaltak a tőzsdék. Még a Covid-visszaesést is szinte hetek alatt ledolgozták.

Magas az infláció. Forrás: Accorde Alapkezelő Zrt.
Magas az infláció. Forrás: Accorde Alapkezelő Zrt.

A kijózanodás korában vagyunk

Most a kijózanodás korában vagyunk, nagyon új világ köszöntött be – mondta a szakember. Már nem szárnyalnak az eszközárak, szigorítanak a jegybankok, visszaszorul a globalizáció. Kulcskérdés az amerikai munkaerőpiac, munkaerőhiány alakul ki, kétszer annyi a munkahely, mint amennyi álláskereső van. A hatvanas évek óta először komoly esély van arra, hogy inflációs ár-bér spirál alakuljon ki.

Háború van, lassul a növekedés, rekord magasak a nyersanyagárak. Vannak energia-importőrők és -exportőrök (például az USA a gázexportja miatt, vagy Brazília), nekik a szituáció alapvetően kedvező. De az országok többsége ennek a szenvedő alanya.

A kijózanodás korának jellemzői. Forrás: Accorde Alapkezelő Zrt.
A kijózanodás korának jellemzői. Forrás: Accorde Alapkezelő Zrt.

Lesz-e még bikapiac?

Véget ért-e a hosszú ideje óta tartó bikapiac? Azt látni, hogy a Nasdaq indexe már nagyobbat esett, mint a Covid alatt. A piac nem tud visszaépülni a korábbi csúcsok közelébe kilenc hónapon belül, úgy, mint eddig.

Az elmúlt 40 évben a 200 hetes mozgóátlag csak kétszer esett el, csak a technológiai buborék 2001-2002-es lebontásakor és a 2008-2009-es nagy esés idején. A kulcskérdés, hogy ez az átlag (ami most 3600 pontos S&P 500 körül húzódik) megtartja-e a piacot. Ha igen, akkor megmaradhat a hosszútávú emelkedő trend – mondta Jónap Richárd, a Concorde Értékpapír Zrt. részvénypiaci stratégája. (Jelenleg 3873 az index, de idei minimuma 3637 volt - a szerk.)

De az elemző szerint az is lehet, hogy még az idén új csúcsra emelkedik az S&P 500, annyi az alulpozícionált és pesszimista befektető. Például ha váratlanul helyreáll a béke. De ennek kicsi az esélye.

Rögtönítélő bíróság lesz a gyorsjelentés-szezonból

Pár nagy papír tartja az amerikai részvénypiacot, amely valójában nagyobb sebeket szenvedett el, mint ami az indexeken látszik. Érdekes gyorsjelentési szezon előtt állunk, az elemzők folyamatosan vesznek vissza az előrejelzéseikből. Rögtönítélő bíróságként működhetnek majd a jelentések – mondta Jónap Richárd.

Jónap Richárd
Jónap Richárd

Jobbágy Sándor vezető makrogazdasági elemző szerint a Fed lépéseit nemcsak a kamatok miatt figyelik a piacok, hanem a gazdaságból fokozatosan kivont dollárlikviditás miatt is. A Fed nem csak az inflációra fókuszál, ha így lenne, már az elején nagyon meg kellett volna emelnie a kamatokat, az infláció szintje fölé. (Hogy pozitív reálkamat legyen.)

Sokkal magasabb is lehetne a kamat

A Taylor-szabály szerint évi nyolc százalék körül kellene legyen a kamat ekkora infláció mellet. A Fed viszont keveset szigorít az inflációhoz képest, és túl sokat a növekedés szempontjából. Így majd jönnek sorban a problémák – mondta Jobbágy Sándor.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája szerint nagy paradigmaváltás várható. A Fed eddig azt kommunikálta, hogy felemeli a kamatot, és várhatóan tartja is. Nem várható, hogy a gazdasági problémák, a lassulás megjelenésekor csökkentene a kamatokon. De ezt a piacok még nem hiszik el, mert évtizedek óta az történt, hogy lassulás idején a jegybank lazított.

Európa befektetésre alkalmatlan?

Az eszközárakat nagymértékben az fogja meghatározni, hogy a Fed később is kitart-e emellett a kamattartási forgatókönyv mellett. Vagy ismét változtat rajta, mint 2018-2019 fordulóján.

Móró Tamás
Móró Tamás
Európa sok amerikai befektető szerint befektetésre alkalmatlan az energia-problémák miatt, Európa számára kulcskérdés a gázár. A kockázatoktól menekülve a tőke a dollár felé áramlik, drágul a dollár, ami nehéz helyzetbe hoz egy sor feltörekvő piaci országot.

Durván romlott a magyar mérleg

Magyarországon már a Covid-válság nyomán romlott a fizetési mérlegünk, erre jött rá azután az energiaválság is. Ez nagyon durván rontotta a mérleget – emlékeztetett rá Jobbágy Sándor. A három havi magyar import értéke már meghaladta nyáron a jegybank devizatartalékát, ez korábban egy gyakran figyelt mutató volt. Az ország finanszírozási helyzete nagyot romlott, plusz finanszírozásra van szükségünk külföldről.

Euró/forint és dollár/forint. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Euró/forint és dollár/forint. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A kivégzésünkhöz képest minden jó hír

Nehezen számszerűsíthető, hogy az EU-támogatások kérdése mennyire befolyásolta a forint árfolyamát, de a romló magyar egyensúlyi helyzet mellett ez volt a másik történet, ami befolyásolta az árfolyamot. Az első félévben azonban még egyáltalán nem látszott, hogy hogyan lehet megszerezni az EU-s forrásokat, ebben pozitív változás látszik.

A mostani helyzet jobb, mert a piac már annak is örül, ha nem veszítünk el túl sokat az EU-s forrásokból. Korábban sokan a teljes összeg elvesztését vizionálták.

A legrosszabb forgatókönyvhöz képest így a múlt hét végi bejelentések alapján van minek örülni. A vasárnapi bejelentéssel behatárolódott, mi az a maximális veszteség, amit Magyarország veszíthet. Ez a piacon megszüntetett egy nagy bizonytalanságot.

Mennyi valójában a magyar infláció?

Az EU-s tárgyalások előrehaladása folyamatosan meglátszódhat majd a forint árfolyamán is. Ha minden jól megy, már nem fog sokat 400 forint felett tartózkodni az euró. De túl kell még élni majd a szeptemberi inflációs adatot is, amely megint nagy emelkedést mutathat – véli Jobbágy Sándor.

Árfolyamok és grafikonok

Az Eurostat által számolt HICP inflációs adat fontossá vált, mivel most jobban eltér a magyar adattól a korábbinál. Egyrészt a benzinárak miatt, mert a külföldiek vásárlásait is figyelembe veszik, míg a KSH nem. Az Eurostat által számolt inflációban a magas rezsiköltség már augusztusban megjelent, abban a hónapban, amelyre vonatkozott. A KSH-nál csak a szeptemberiben fog. Így a HICP adott egy kitekintést arról, hová várhatjuk a magyar inflációt. Nevezetesen 18,6 százalék lett, a hazai számítású 15,6 százalék felett pont három százalékponttal.

Jobbágy Sándor
Jobbágy Sándor

Recesszió lehet a magas inflációból

A magas infláció egyszeri hatás ugyan, de egy évig magasan ragadhat a pénzromlás, addig, amíg a bázishatás miatt ki nem árazódik. Az inflációs kilátások fékezik a pozitív hatásokat a magyar piacon. De egy 2023 végi csökkenés után jó esetben jövőre egy tíz százalék körül éves átlagos infláció reális lehet, amennyiben például a spontán keresletcsökkenés visszafogja az árakat.

Ez már látszik az adatokban is, a fogyasztók óvatosabbak lettek. Ami azonban 2023-ban a GDP visszaesését is okozhatja. A recesszió ellenére a forint mégis erősödhet. Mivel szükség lesz rá, hogy a nemzetközi környezet bizonytalanságai miatt magas kamatokat tartsunk – prognosztizálta Jobbágy.

Merre tart a gázár Európában?

Durva becslések szerint a megszokott 1,6 milliárd euróról 16 milliárd euróra, a GDP tíz százalékára nőhetett a Magyarország által kifizetett gáz ára. Ám ebből lejön, hogy  lényeges fogyasztáscsökkenés várható. Az európai kereslet is lényegesen alacsonyabb lesz, így még van tartalék a gázár visszaesésében. Ha nem is pár hónapon belül, hanem valamivel később.

Világbéke? A fegyveres konfliktusokban elhunytak száma. Forrás: Accorde Alapkezelő Zrt.
Világbéke? A fegyveres konfliktusokban elhunytak száma. Forrás: Accorde Alapkezelő Zrt.
Miután Európában a világon a legmagasabb a gázár, jelenleg mindenki ide szeretne szállítani. Egy év múlva már jóval alacsonyabb árakat láthatunk – hangzott el.

Mit érdemes vásárolni?

Jónap Richárd szerint ebben a helyzetben főleg nagyon rövid kötvényeket, készpénzjellegű eszközöket érdemes vásárolni. Szárazon kell tartani a puskaport. Részvényeket most nem javasolnak, inkább majd később, ha jön az inflációs fordulat (a “pivot”).

Ha az inflációs nyomás mérséklődik, akkor majd meglátjuk, érdemes-e kockázatot vállalni.

Az ingatlanpiacon is sok jel arra mutat, hogy fékeződés várható. A kamatok, a reálkamatok emelkednek, az infláció tetőzésével a forintkamatok is vonzóvá válhatnak.

Gyurcsik Attila
Gyurcsik Attila

Jön-e új aranykor?

A következő 12 hónapban valószínűleg nagyon jó lehetőségek lesznek a piacon – hangzott el. Jobbágy Sándor a hosszú, 5-10 éves magyar kötvényeket is “izgalmas történetnek”, “érdekes alternatívának” tartja a kockázatkedvelő befektetők számára a jelenlegi, évi tíz százalékhoz közeli hozam mellett.

Kérdésre válaszolva elhangzott, hogy a világban folyó változások egy része nem a háború következménye, hanem más folyamatoké, például demográfiai eredetű. Így nem is fog megoldódni, talán évek múlva sem.

Nem biztos, hogy jön új aranykor – hangzott el.

Meddig tart még a háború?

Az elemzők szerint az orosz-ukrán háború nem valószínű, hogy évekig tartson, mégpedig azért nem, mert gazdaságilag nem bírnák a felek. (Amelyek egyébként csak a világ gazdasági teljesítményének három százalékát állítják elő.) De ha vége is lesz a harcoknak, a gazdasági háború, például a szankciók nem fognak automatikusan véget érni.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18780 18500 18780 +0,97% 0 0 4 801 282 340 HUF 2024-10-10 17:10:48
MOL 2670 2652 2678 +0,60% 0 0 590 150 938 HUF 2024-10-10 17:08:09
MTELEKOM 1050 1040 1050 +1,35% 0 0 508 999 118 HUF 2024-10-10 17:05:09
RICHTER 11150 11110 11260 -0,54% 0 0 581 297 690 HUF 2024-10-10 17:05:07
OPUS 512 507 522 -1,92% 0 0 170 524 473 HUF 2024-10-10 17:11:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Erősödött az OTP, a Mol és a Telekom is
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 19:17
A Richter gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Nekünk kínos: gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 18:37
Nem szép számok. 
Részvény / Deviza / Áru Boldogok a Telekom-részvényesek, ez volt az idei infláció alja?
Eidenpenz József | 2024. október 10. 12:23
Ismét 400 forint felett jár az euró, a jó inflációs adat ugyanis hozzájárulhat az alacsonyabb kamatokhoz, legalábbis a szereplők egy része szerint. A tőzsdék óvatosak a délutáni amerikai inflációs adat előtt. A Google integrálta az Ethereum-címeket, 23 éves csúcson áll a Deutsche Telekom.
Részvény / Deviza / Áru Két nap alatt kétszer interveniált az MNB alelnöke a forint érdekében
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 12:10
Kérdés, sikerrel jár-e?
Részvény / Deviza / Áru Ismét 400 forint fölött az euró árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 11:21
A lélektani határ újbóli átlépésébe a dollár erősödése mellett némileg meglepő módon a közel négy éve nem látott jó hazai inflációs adat is belejátszhatott.
Részvény / Deviza / Áru Ismét aggódhatnak, akik euróváltásra készülnek
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 07:34
Az euróval szemben ismét a 400-as lélektani határhoz érkezett a hazai fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Estére újabb levegőt vett a forint
Privátbankár.hu | 2024. október 9. 18:22
Jól tette, aki estig várt az euróváltással, mert hogy tovább erősödött, ha nem is óriási mértékben. 
Részvény / Deviza / Áru Alulról döngeti a kaput a forint, lehullt végre a lepel a Bitcoin feltalálójáról?
Eidenpenz József | 2024. október 9. 12:41
Az európai tőzsdék kissé emelkednek, a BUX-papíroknál is vegyes a helyzet, az euró valamivel 400 forint alatt stagnál. Alaposan megmagyarázzuk, miért annyi a hazai fizetőeszköz, amennyi. Jó hír jött a chipszektorból, nem mindenki írta le az elektromos autókat, inkább a következő boom-ra készülnek. Egy dokumentumfilm azt állítja, hogy a Bitcoin rejtőzködő feltalálója, Satoshi Nakamoto valójában…
Részvény / Deviza / Áru Mi szóltunk: ne nézzen rá a forint árfolyamára!
Privátbankár.hu | 2024. október 9. 07:50
Erősödik a magyar fizetőeszköz, de még így is tragikusan gyenge.
Részvény / Deviza / Áru Aki az OTP-re fogadott, kicsit örülhetett
Privátbankár.hu | 2024. október 8. 19:15
Közepes forgalom mellett erősödtek a nagyobb részvények a Budapesti Értéktőzsdén, kivéve a Richter papírjait.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG