2p

Aláírták a kormánykoalíció létrehozásáról kötött megegyezésüket Pozsonyban a koalíciót alkotó három szlovák párt - az Irány (Smer-SD), a Hang (Hlas-SD) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) - elnökei szerdán. A dokumentum - amely alapja lesz a leendő koalíciós szerződésnek - rögzíti, hogy az Irány jelöli a kormányfőt, a Hang pedig a parlament elnökét.

A Robert Fico, az Irány elnöke, Peter Pellegrini, a Hang vezetője és Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke által szerdán aláírt dokumentum egyebek mellett rögzíti, hogy az Irány a kormányfői poszt mellett 6 minisztérium vezetését kapja meg. A megegyezés szerint Peter Pellegrini pártja 7 minisztérium élére jelölhet majd tárcavezetőt, illetve ők kapják a parlament elnökének posztját is. A kormánykoalíció harmadik pártja, az SNS 3 tárcavezetőt jelölhet majd.

Bár a dokumentum nem nem rögzíti a miniszterelnök és a házelnök személyét, a szokásjog szerint valószínűsíthető, hogy az előbbi a választáson győztes párt elnöke, Robert Fico lesz, az utóbbi pedig Peter Pellegrini. Robert Fico - aki az aláírás aktusa után köszönetet mondott leendő koalíciós partnereinek - azt ígérte, hogy az új kabinet még a hónap vége előtt megtartja első ülését. Hangsúlyozta: rengeteg tennivalójuk lesz, tekintve, hogy Szlovákia jelenleg az Európai Unión belül a második legszegényebb országnak számít, és "a közéletben tapasztalható állapotok is sok kívánnivalót hagynak maguk után".

A múlt héten tartott előrehozott parlamenti választásokat az Irány (Smer-SD) nyerte, a leadott szavazatok 22,9 százalékát megszerezve, ami 42 parlamenti mandátumot jelent számukra. Peter Pellegrini pártjának 27 mandátumot sikerült szereznie, a Szlovák Nemzeti Pártnak pedig 10 képviselői helyet, ami azt jelenti, hogy a Smer-Hlas-SNS hármaskoalíciónak 79 képviselője lesz a 150 fős pozsonyi törvényhozásban.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Különleges tárlatvezetést tartott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 11:08
Személyesen vezette körbe a sajtó munkatársait Magyar Péter kormányfő a Miniszterelnökség volt épületében, a Karmelita kolostorban szombat délelőtt.
Makro / Külgazdaság Erre nem lehet büszke Románia
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:59
Soron kívül újból megerősítette negatív kilátással keleti szomszédaink államadós-besorolásait az S&P.
Makro / Külgazdaság Kubában megduplázták az üzemanyagok árát
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 08:37
Kubában csaknem a duplájára emelték a benzin és a gázolaj árát pénteken, ennek ellenére Havannában csaknem az összes benzinkút zárva volt, mert nem volt mit eladni, ami jól tükrözi az amerikai olajblokád hatékonyságát.
Makro / Külgazdaság Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 15:50
Az MVM korábbi vezérigazgató-helyettese, Tótth András lehet az energetikai államtitkár a Portfolio szerint. Korábban az EON-nál is szerzett tapasztalatot, most pedig Paks II. ügyével is foglalkoznia kell, ha valóban ő lesz a pozícióban.
Makro / Külgazdaság Beindult a tőzsdén a Mol, már a 4000 forintot közelíti az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:43
Több mint 2,5 százalékos erősödés után 3968 forinton áll péntek délután a Mol árfolyama. A vezető részvényeknél azonban vegyes a kép: a Richter több mint 1,5 százalékot gyengült. 
Makro / Külgazdaság Jelentős a külföldi „hot money” jelenléte a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:13
Barlai Róbert támogatja az euró bevezetését Magyarországon, de az edigi árfolyammozgás okait szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az új kormány részéről hiányolja a megtakarítási intézkedéseket, és arról beszélt: az uniós források hazahozatala önmagában nem megoldás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG