4p
A Buda-Cash és az ING elemzője szerint a várakozásoknak megfelelő volt a Moody's döntése, hogy stabilra javította a magyar adósosztályzat-kilátást, azonban az elemzők szerint Magyarországnak már a befektetésre ajánlott kategóriában kellene lennie.

Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról a magyar államadós-osztályzat kilátását a Moody's Investors Service, egyebek mellett a magyar gazdaság javuló középtávú kilátásaival és a költségvetési konszolidáció melletti kormányzati elkötelezettséggel indokolva a lépést.

Ez benne volt a pakliban   

Tóth Gergely

Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház makroelemzője az MTI-nek szombaton elmondta: felminősítésre nem számítottak, de a kilátásjavítás egyértelműen "benne volt a pakliban". A szakértő úgy vélte, hogy jövőre - ha addig nem következik be "drámai" világgazdasági fordulat, és a magyar makrogazdasági pálya is a vártnak megfelelően alakul - már Magyarország felminősítése is szóba kerülhet; a felminősítés éve lehet a 2015-ös. 

Az elemző szerint a Moody's reális makrogazdasági kilátásokat és gazdálkodási környezetet vetített előre. Tóth Gergely kifejtette: volt már példa arra, hogy egy-egy országot stabil kilátásból minősítettek fel. Ha pedig a jelenlegi, stabil kilátást a jövő tavaszi felülvizsgálatkor változtatja pozitívra a hitelminősítő, akkor azt követően, vagyis jövő ősszel lehet felminősítésre számítani. 

Tóth Gergely hangsúlyozta: az elmúlt egy-másfél évben sokat változott mind az Európai Bizottság, mint a Nemzetközi Valutaalap Magyarországgal kapcsolatos megítélése, és a hitelminősítők magyar gazdasággal kapcsolatos véleménye is. Egy esetleges későbbi felminősítésnél a szakértő szerint nem kell nagy változásokra számítani, mert - részben a külpiaci folyamatoknak köszönhetően - már eddig sem igazolódtak be azok a félelmek, hogy "bóvli kategória" esetén nem fogyna az állampapír. 

Összességében azonban jobb az összkép, ha Magyarország a befektetésre ajánlott kategóriában van - szögezte le Tóth Gergely, kiemelve, hogy a folyamatok alapján már a befektetési kategória alsó részében kellene lennie Magyarországnak.

Késésben vannak a hitelminősítők

Matolcsy György jegybank elnök már egy évvel ezelőtt is úgy érezte, hogy a hitelminősítők le vannak maradva. Részletek >>

Balatoni András, az ING vezető elemzője is azon az állásponton van, hogy több szempontból késésben vannak a hitelminősítők. Az idei gazdasági növekedés bebizonyította, hogy a korábbi évek pangó gazdasági állapotának vége, és bár az ideihez hasonló növekedési számok jövőre már nem valószínűek, de a 2 százalék körüli gazdasági növekedés stabilizálódni látszik. 

Balatoni András

A költségvetési hiányra is ügyel a kormány, jó ideje tart a fiskális szigor: 2012-2013-ban is nagyon feszes költségvetés volt, és várhatóan idén is tartható a 3 százalék alatti hiány. Előbb-utóbb csökkenő pályára áll az államadósság is, ezeket pedig a hitelminősítőknek is észre kell venniük - húzta alá Balatoni András.

Kitért arra is, hogy a piac már "régen túllépett" ezen a besoroláson, hiszen a magyar eszközöket nem úgy kereskedik, mintha Magyarország a befektetésre nem ajánlott kategóriában lenne. A szakember szerint a kilátásjavításnak köszönhetően új lehetőségek nyílnak a magyar állampapír-piacon, vagyis lesznek most belépő befektetők, mert ez a lépés jó üzenet a piacoknak. Ennek köszönhetően a forint erősödhet, a hozamok tovább csökkenhetnek - emelte ki Balatoni András. 

Az ING elemzője szerint már a következő, tavaszi felülvizsgálatkor fel kellene minősíteni Magyarországot, már csak azért is, mert addigra a devizahiteles probléma is megoldódik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG