1p
Matolcsy György ma bejelentette milyen sarokszámokat fogadott el a kormány a jövő évi költségvetéshez. Az idei év még nem lesz tündérmese, jövőre is bőven lesz előttünk kihívás, de a kormány alapvetően optimista. A nemzetgazdasági miniszter szerint 1%-os GDP-csökkenés még nem jelent recessziót.

"Az 1%-os GDP-csökkenés még nem recesszió"

A 2013-as költségvetés sarokszámain nem változtatott a kormány a tegnapi kormányülésen. Matolcsy György szerint a gazdaság idén stagnálni fog, "az év első felében lesz egy kis mínusz, a második felében érezhető lesz egy kicsi plusz".

Honnan szerez a kormány 170 milliárdot?
Egyszer volt, hol nem volt, Matolcsy György gazdasági miniszter sajtótájékoztatót tartott a jövő évi büdzséről. A kiadási és bevételi oldalt a kormány második olvasatban 170 milliárddal emelte, 280 milliárdot várnak a tranzakciós illetékből - de még nem tudni pontosan, hogyan - és lesz kötelező nyugdíjbavonulás a közszférában. Részletek >>>

A kormány mögött álló gazdaságpolitikai műhely azonban egészen sajátos módon használja a gazdasági terminusokat, ebbe maga a szakminiszter engedett belátást. Matolcsy szerint ugyanis a stagnálás azt jelenti, hogy a gazdaság 0, plusz/mínusz 1%-kal fog növekedni, vagyis recesszióról csak 1%-nál nagyobb GDP-visszaesésnél fognak beszélni, míg növekedésről 1% felett GDP-bővülés esetében.

Elemzők ugyanakkor két, egymást követő negyedév esetén, amikor a gazdaság zsugorodik már recesszióról beszélnek - ezt valószínűleg Magyarország sem fogja elkerülni.

Jövőre azonban 1,6%-os növekedéssel számol a kormány, Matolcsy mint mondta, beruházási fordulat fog bekövetkezni és Magyarország - ahogy Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott korábban - elindul a felemelkedés útján. Ehhez szükség lesz arra, hogy a német gazdaság tartsa magát, ismerte el Matolcsy, de szerint előbb fog a magyar gazdaság bővülni, minthogy az eurózóna válsága megoldódna.

Távolodunk a válságzónától

A miniszter kifejtette, hogy Magyarország idén eltávolodott az EU déli "válságövezetétől" és el kezdett felzárkózni a visegrádi országokhoz. Matolcsy szerint 2012 nagy eredménye, hogy 3% alá tudtuk szorítani a deficitet, ráadásul mindezt "saját erőből, egyedi tételek nélkül".

A "szerény beruházási fordulat" mellett a kormány azzal számol, hogy jövőre több uniós támogatást tud lehívni. 2011-ben ez 900 milliárd forint volt, idén 1400 milliárd, jövőre pedig 1600-1800 milliárdos uniós pénz érkezhet a gazdaságba. Az NGM ebbe nem számolja bele a mezőgazdaságnak nyújtott uniós támogatásokat (ez évente nagyjából 4-500 milliárd forint).

A deficit a kormány várakozásai szerint a GDP 2,2%-a lesz, de ezt már egyedi tételek nélkül éri el a költségvetés. A 170 milliárdos kiadásnövelést ezért kötötték össze a tegnapi kormányülésen egy ugyanekkora mértékű bevételnöveléssel, a hiány így 660 milliárd forint lesz. Matolcsy szerint a költségvetés elsődleges többlete 2%-os többletet mutat, de ebből nem vonnak le egyelőre messzemenő következtetéseket.

Újra sikeres lesz a harc az államadósság ellen

Önkritikus a miniszter
Tárgyalnak a Bankszövetséggel, de miről? Részletek >>>

Az államadósság elleni harc folytatódik, a miniszter szerint az adósság GDP-hez mért aránya jövőre "újból csökkenni fog", 2013-ra 78%-ről 76%-ra. Mint mondta, erre jövőre csak 5 uniós ország lesz képes az Európai Bizottság prognózisa szerint, a csökkentés mértékét tekintve Magyarország a második legjobb mutatóval fog rendelkezni.

A költségvetést 299,4 forintos euróárfolyamon számolták, ebben sincs változás. Az inflációs előrejelzés továbbra is 4,2%. A fogyasztás tekintetében idén kisebb mínuszra számítanak, míg jövőre ez javulni fog és "kicsi plusz lesz belőle".

"Jövőre 3,9 milliónál is több embernek lesz munkája"

2013 Matolcsy szerint a foglalkoztatottság szempontjából egy "tartós folyamat következő állomása lesz", idén 80 ezerrel nőtt a munkahelyek száma, jövőre úgy számolnak, hogy 100 ezernél is több 8 órás munkahely jön létre (ebbe viszont még mindig jelentős hányadot, közel egyharmadot tesz ki a közmunkások aránya). Matolcsy szerint jövő év végére elérhetjük a 2000-es évek legjobb foglalkoztatottsági szintjét, vagyis több mint 3,9 millió embernek lesz munkája - ilyen utoljára 5-6 éve volt.

A kormány várakozásai szerint a folyó fizetési mérleg hiánya az idei 2% után jövőre a duplájára dagad.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az ÁKK még nem jelentette be hivatalosan a nagy összegű devizaadósság felvételét
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 19:24
Zártkörű értékesítés keretében rábocsátott a 2035-ös lejáratú dollárkötvényekre az Államadósság Kezelő Központ – írja a Bloomberg. Így az eredetileg egymilliárd dollár értékben kibocsátott kötvényekből most további 1,2 milliárd dollárnyit adtak el.
Makro / Külgazdaság Indul az olaj Horvátországból a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 18:06
A Janaf közleményben tudatta, hogy már pakolják az olajat, amely szigorúan nem Oroszországból való. 
Makro / Külgazdaság 2022 szeptembere óta nem történt ilyen az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 15:43
Az Egyesült Államokban 2022. szeptember eleje óta a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a február 20-án végződött héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Igazán jó hírt kaptak az inflációról a szomszédunkban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 14:12
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel összhangban 2,0 százalékra lassult januárban a decemberben jegyzett 3,8 százalékról – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) végleges adataiból.
Makro / Külgazdaság Közel másfél éve nem volt ilyen alacsony a fontos euróövezeti mutató
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 12:45
Januárban az előzetes becslésnek megfelelően mérséklődött az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Ennek örülni fog, ha ma tervezne tankolni
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:30
A héten többször is drágultak az üzemanyagok, most végre megállt a trend. Igaz, az árak csökkenéséről még sajnos nem beszélhetünk.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a végleges számok Berlinből, innen kellene elrugaszkodni
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:00
0,4 százalékkal nőtt a német GDP a negyedik negyedévben. 2025 egészében pedig a kiigazított adatok szerint 0,3 százalékkal – közölte a végleges adatokat a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal.
Makro / Külgazdaság Merre mozdulnak Varga Mihályék az MNB-kamatcsökkentés után? Bod Péter Ákost és Pleschinger Gyulát kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 09:56
A jegybankban korábban elnökként, illetve a Monetáris Tanács tagjaként dolgozott két szakember március 4-én, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média 6. évfolyamban járó egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Tényleg nem is olyan magas az államadósságunk, de van egy kis gond
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 08:25
Bár egyes európai uniós tagállamok – jelesül Spanyolország, Belgium, Franciaország, Olaszország és Görögország – adóssága bőven meghaladja az országuk éves GDP-jét, sőt Japáné a 220 százalékot is, amihez képest a 75 százalék körüli magyar ráta nem is olyan vészes, csakhogy annak finanszírozása, a magas kamatok miatt nagyon sokba kerül.
Makro / Külgazdaság A kormány a szerb együttműködés felgyorsításával reagált a Barátság kőolajvezeték ügyére
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 07:45
Az iraki katonai szerepvállalást érintő parlamenti határozat és a szerb-magyar energetikai együttműködésről szóló kormányfői rendelet látott napvilágot a Magyar Közlönyben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG