1p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Növekedést és munkahelyteremtést erősítő programot terjeszt a kormány elé a következő hetekben Matolcsy György, amit pénteken Luxembourgban jelentett be az európai uniós tagországok pénzügyminiszteri találkozójáról tartott sajtótájékoztatóján. Egy fiskális unióhoz kötelező érvénnyel Magyarország egyelőre nem kíván csatlakozni - szögezte le. Az ehhez szükséges forrásokról nem beszélt.

"Magyarország ebben az évben stagnál. Olyan gazdaságban kell folytatnunk a pénzügyi konszolidációt, most már nemcsak az államnál, hanem a vállalkozásoknál, és tovább, a családoknál, ahol nincs növekedés. Ezzel nem tudunk együtt élni" - fogalmazott. "Azt kérem a kormánytól, hogy a következő hetekben adjon zöld jelzést egy olyan programnak, amely épít a Széll Kálmán Tervre, és épít arra, hogy az Európai Unió ma elismerte a sikeres költségvetési konszolidációnkat" - fejtette ki Matolcsy György.

Cél erősíteni a foglalkoztatást

A nemzetgazdasági miniszter egyelőre nem árulta el a program részleteit. Mint mondta, ezeket először a kormánnyal szeretné ismertetni. A program céljairól a miniszter közölte: a kis- és középvállalatoknál kell elsősorban megerősíteni a foglalkoztatást, "ott kell segíteni, hogy tudjon fölvenni még egy embert a kicsi és még kettőt a közepes vállalkozás".

Az is egyértelmű szerinte, hogy a 25 év alatti, illetve az 55 év feletti korosztálynál segíteni kell a foglalkoztatást. Továbbá - tette hozzá - azoknál a munkavállalói csoportoknál kell továbbá csökkenteni az élőmunka-terheket, ahol Magyarországon sokkal alacsonyabb a foglalkoztatási szint, mint az unióban.

Meg kell találni a forrásokat, de hol?

Matolcsy György leszögezte: meg kell találni azokat az eszközöket és forrásokat is, amelyekkel egy ilyen program működtethető. Kiemelte: nagyon sok tanácsot kapott erre vonatkozóan az elmúlt hetekben külföldi kollégáitól is, hiszen a munkahelyteremtést erősítő gondolkodás az unió minden tagországában napirenden van.

Matolcsy György úgy értékelte: szép siker a kohéziós pénzek felfüggesztéséről korábban hozott uniós döntés pénteki visszavonása, de "innen jön a neheze, növekedésre, új munkahelyekre van szükség és a meglévő munkahelyek megőrzésére, mert mindenki növekedési kockázatról beszél, és mindenkinek igaza van".

Fiskális unióhoz nem közelítünk

Matolcsy György szerint Magyarországra is mindenképpen hat, hogyan halad az euróövezet egy bankunió felé. Ezzel együtt egy fiskális unió felé tett lépéshez, kötelező érvénnyel Magyarország egyelőre nem kíván csatlakozni - szögezte le, hozzátéve, hogy a csatlakozás lehetősége a későbbiekben is nyitva marad.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az elnököket lecsukják, ugye?
Eidenpenz József | 2026. április 12. 14:17
Ma egy olyan országban is választásokat tartanak ma, ahol öt volt elnököt lecsuktak az utóbbi pár évtizedben, elsősorban korrupció vádjával. Követendő példa, vagy elrettentő?
Makro / Külgazdaság Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 13:56
Van olyan vármegye, ahol délután 1-ig egymillió ember adta le a szavazatát. A korábbi választások részvételi adatai a mostani közelében sincsenek.
Makro / Külgazdaság Káoszt okoztak az üzemanyagárak miatt tüntetők – öt nap után lépett az ír rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 12:17
Öt napig bénították meg Dublin belvárosának forgalmát a tüntetők, a rendőrség most kiebrudalta őket.
Makro / Külgazdaság Bődületes részvételi rekord készül: megjöttek a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 11:41
Közel 15 százalékponttal magasabb a részvételi arány, mint a legutóbbi országgyűlési választásokon.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elmondta, mivel kezd az új kormány, ha nyer a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:59
Magyar Péter is leadta a szavazatát az országgyűlési választáson, majd a sajtó kérdéseire válaszolt. Egy dologban volt egyetértés: mindenkinek el kell menni szavazni.
Makro / Külgazdaság Ebből részvételi rekord lesz: már az első órában rengetegen szavaztak
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:02
Közzétették az első részvételi adatokat – minden korábbinál magasabb lett az arány már az első órában.
Makro / Külgazdaság Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:01
A kormány óriásplakátja azt állítja, a hazai üzemanyagárak Európában a legalacsonyabbak. De vajon igaz is?
Makro / Külgazdaság Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:40
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Makro / Külgazdaság Vasárnap délig lehet mozgóurnát igényelni
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 07:59
Vasárnap délig kérhetnek mozgóurnát azok a választópolgárok, akik egészségi állapotuk vagy fogvatartásuk miatt nem tudnak vasárnap megjelenni a szavazóhelyiségben az országgyűlési választáson. A korábbi választásokon benyújtott mozgóurna-kérelmek a mostani voksolásra nem vonatkoznak, a választóknak újra kell kérniük, ha ismét mozgóurnával szeretnének szavazni.
Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG