3p
Több statisztikai adatot, köztük munkaerőpiaci, beruházási és kiskereskedelmi adatot közöl jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal. A piac várhatóan a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésére fog a leginkább figyelni. Napról napra - ez vár ránk a következő egy hétben.

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a 2016. november - 2017. január gördülő negyedév foglalkoztatási és munkanélküliségi adatait. A múlt évben 1,7 százalékponttal, 5,1 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta, az utolsó negyedévben a munkanélküliek száma 205 ezerre, a munkanélküliségi ráta pedig 1,7 százalékponttal 4,4 százalékra csökkent. A múlt év negyedik negyedévében a foglalkoztatottak száma 4 millió 411 ezer volt, 3,6 százalékkal (152 ezerrel) több, mint egy évvel korábban.


Kedden tartja februári kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Januárban az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton a testület, az irányadó ráta változatlanul rekordalacsony 0,90 százalék. A szakértők többsége szerint 2018 közepe-vége előtt nem változik az alapkamat Magyarországon.

Az alapkamat alakulása.


Kedden publikálja a KSH a tavaly utolsó negyedévi beruházási adatokat. A harmadik negyedévben a beruházások volumene 9,3 százalékkal csökkent, a még mindig alapvetően az uniós forrásból finanszírozott fejlesztések visszaesése miatt. A visszaesés jelentősen lefékeződött a második negyedévi 20,3 százalék után.

Ugyancsak kedden adja közre a statisztikai hivatal az ipari termelői árak alakulásának adatait 2017 januárjára. Tavaly decemberben az ipari termelői árak - 16 havi csökkenés után először - emelkedtek, átlagosan 0,5 százalékkal.


Pénteken közli a KSH a januári kiskereskedelmi forgalomra vonatkozó első becslését. A kiskereskedelmi forgalom volumene 4,5 százalékkal nőtt 2016-ban az előző évi 5,8 százalék után, a naptárhatástól megtisztított adat 4,6 százalékos növekedést mutat. Decemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 2,8, naptárhatástól megtisztítva 3,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.


Szintén pénteken közli a statisztikai hivatal részletes adatait a tavalyi éves és a decemberi külkereskedelmi termékforgalom alakulásáról. Az első becslés szerint a külkereskedelem 9,978 milliárd euró (3107 milliárd forint) többlettel zárta a tavalyi évet a 2015-ös 8,595 milliárd euró után - írja összefoglalójában az MTI.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG