3p

Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra – jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott interjúban.

Tardos Gergely szerint érezhetően foglalkoztatja a nyilvánosságot, hogy mit lehet kezdeni a friss likvid forrással, amit az uniós források jelentenek. Felidézte, hogy az idei bruttó finanszírozási igény 20 ezer milliárd forint, ehhez képest az év hátralévő részében valamivel 3 ezer milliárd forint feletti európai uniós forrásra számíthat Magyarország.

„Nem arról van tehát szó, hogy megkapjuk az uniós forrásokat, és akkor jövőre bezárjuk az ÁKK-t, mert nem lesz rá szükség. Nyilván az ÁKK helyzetét javítja, hiszen az év végén megnöveli a kincstári egységes számla (KESZ) egyenlegét. Ennek megfelelően elgondolkozhat az ÁKK, hogy magasan tartsa a költségvetési likviditást a jövő évben végig, vagy kevesebbet bocsásson ki, egy kicsit csökkentve a piacokra nehezedő nyomást. Tehát ez ugyan egy nagyon kényelmes helyzet, de nem arról van szó, hogy a befolyó RRF-pénzekből évekig eléldegélünk” – fogalmazott a vezérigazgató.

Az interjúban szó esett arról is, hogy a likviditási puffer a korábbi 1-2 ezer milliárdról 4-5 ezer milliárd forintra nőtt, és vajon ez általános adósságkezelési szemléletváltást jelent, vagy csak a különleges helyzetre tekintettel ideiglenesen számíthatunk erre.

„Is-is” – válaszolta az ÁKK elnök-vezérigazgatója, hozzátéve: amíg a külső környezet bizonytalanabb, sok érv szól amellett, hogy az ÁKK magasabb likvid tartalékot tartson, ezt a megfontolást erősítette az uniós RRF-források visszaszerzése.

„Ha majd közelebb kerülünk az eurózónához, ahol a pénzügyi piacok sokkal likvidebbek, megint érdemes lehet kevesebb eszközt tartalékolni az állam számláján” – jegyezte meg. Arra a kérdésre, miként reagál Magyarország az Európai Unió kifogására a lakossági állampapírok adómentessége miatt, Tardos Gergely annyit válaszolt, hogy erről alapvetően a Pénzügyminisztérium fog dönteni, az ÁKK szcenáriókat tekint át, és javaslatokat tesz a szaktárca felé. Hozzátette, az ÁKK célja, hogy a lakossági pillér lehetőleg tartsa meg a mostani súlyát a finanszírozásban.

„Ez egyrészt diverzifikációs szempontból fontos, másrészt tudjuk, hogy sok háztartásnak az állampapír egy nagyon fontos megtakarítási eszköz” – összegzett Tardos Gergely a Portfolio-nak adott interjúban.

Árfolyam

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij kiakadt: meglepő egyezségre jutott Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:52
Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG