1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kevesebbet ér majd a pénzünk, az MNB rontotta inflációs előrejelzését. A jegybank inflációs jelentéséből az is kiderül, hogy az MNB szerint további 100-110 milliárdos megszorításra lesz szükség ahhoz, hogy a kormány elérje a 2,5%-os hiánycélt az év végére.

A jövő év első felében csökkenhet az infláció 3 százalékra, az ország kockázati megítélésének javulása következtében pedig 2012 második felétől mérsékelten erősödhet a forint - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezető elemzője csütörtökön az inflációs jelentés ismertetésekor.

Ahogy azt már korábban is tudni lehetett, az MNB új inflációs előrejelzése az idei átlagos inflációt a korábbi 5 százalékról 5,6 százalékra, a jövő évit a korábbi 2,6 százalékról 3 százalékra emelte. (A GDP-növekedési prognózis gyakorlatilag változatlan a korábbihoz képest: 2012-re 0,1, a jövő évre vonatkozóan 1,5 százalék.)

Amennyiben a makrogazdasági mutatók a mostani előrejelzés mentén alakulnak, és az ország kockázati megítélése az év felétől javul, akkor az MNB stábjának véleménye szerint az alapkamat az utolsó negyedévtől csökkenhet - közölte Virág Barnabás.

Az MNB előrejelzése szerint idén a GDP-arányos államháztartási hiány a kormány által tervezett tartalékok zárolása esetén 3,1 százalék lesz, és a már bejelentett további intézkedések nyomán a 2,9 százalékra csökken, így a konvergenciaprogramban vállalt idei 2,5 százalékos hiánycél eléréséhez további 0,4 százalékos megtakarításra van szükség, ami 100-110 milliárd forintot jelent.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ebbe a hét új városba lehet Budapestről elrepülni
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 15:11
Indul a téli menetrend Ferihegyen.
Makro / Külgazdaság Így alakulna a nyugdíj kormányváltás esetén
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 14:12
A DK bemutatta nyugdíjprogramját és nyugdíjkalkulátort indított.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint látványos vereséget szenvedett a Fidesz
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 13:12
A Tisza Párt elnöke videóval bizonyítja, hogy ők voltak többen október 23-án.
Makro / Külgazdaság Arab milliárdos vitte el a Belügyminisztériumot
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 12:18
Rákosrendező helyett ez is jó lesz.
Makro / Külgazdaság Elhúztak a horvátok: 1000 euró fölé emelik a minimálbért
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 16:35
A horvát kormány pénteken rendeletben határozta meg a 2026-ban érvényes minimálbér összegét: a jelenlegi bruttó 970 euró 8,25 százalékkal, 1050 euróra emelkedik (valamivel több mint 408 ezer forint) – közölte a horvát sajtó.  
Makro / Külgazdaság Már Japánban is elszálltak az élelmiszerárak
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 14:57
Japánban a fogyasztói árak emelkedése 2,9 százalékra gyorsult szeptemberben éves szinten az augusztusi 2,7 százalékról – áll a belügy- és kommunikációs minisztérium pénteki közleményében.  
Makro / Külgazdaság Nem várt lazításról döntöttek Moszkvában
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 14:22
Az orosz jegybank 50 bázisponttal, 17,0 százalékról 16,50 százalékra csökkentette az irányadó kamatot pénteken; szakértők a kamat szinten tartására számítottak.  
Makro / Külgazdaság Donald Trump úgy felhúzta magát egy reklámon, hogy befejezte Kanadával a tárgyalásokat
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 13:56
Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi portálon helyi idő szerint csütörtökön közzétett üzenetében leállított minden kereskedelmi tárgyalást Kanadával egy szerinte félrevezető reklámkampányra hivatkozva, amelyben Ronald Reagan volt amerikai elnök kritikus véleményt fogalmaz meg a vámokról.  
Makro / Külgazdaság Már látszanak a repülőrajt jelei a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 12:35
Októberben közel két és fél éve a legjobb teljesítményt nyújtotta az euróövezet gazdasága az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató-intézet és a Hamburg Commercial Bank AG által közösen vezetett beszerzésimenedzser-index alapján.
Makro / Külgazdaság Elkészült az új ötéves terv Kínában: az egész világot érinteni fogják a változások
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 12:18
Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG