3p
Megegyezett a kormány a munkáltatókkal.

Megállapodott a kormány a szociális partnerekkel, a minimálbér 15, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő jövőre, a munkáltatói járulékok 5 százalékponttal csökkennek, 2018-ban a minimálbér újabb 8, a bérminimum 12 százalékkal nő és további 2 százalékponttal csökkennek a járulékok - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülése után.

2017 első 9 hónapjában a bruttó bérnövekedés meghaladja a 11 százalékot, akkor a kormány kezdeményezni fogja, hogy 2018. január elsejével további 0,5 százalékponttal csökkenjenek a munkáltatói járulékok. Összesen így 2018-ban 2,5 százalékkal csökkenhetnek a járulékok. A kormány vállalta azt is, hogy jövőre a társasági nyereségadó egységesen 9 százalékra csökken az eddigi 19 és 10 százalékról.

Ki, mit akart?

A kormány korábban is 15 százalékos minimálbér-, 25 százalékos garantált bérminimum emelést ajánlott 2017-re, míg a munkaadók 6 százalékos járulékcsökkentést javasolnak 15 és 25 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum emelés elfogadása mellett. További részletek >>>

Nagy nap...

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke azt mondta, nagy nap a mai, ilyen mértékű béremelésre hosszú évek óta nem volt példa. Sikerült elérni a szakszervezet stratégiai célját, hogy 2018-ra a minimálbér elérje az egyfős, egykeresős létminimum értékét, azaz a megélhetéshez szükséges bért.

De szerinte nem ért véget a bérharc, a járulékcsökkentést ugyanis béresíteni kell a munkahelyeken. Szeretnék elérni, hogy a garantált bérminiumum feletti bérkategóriákban is legalább kétszámjegyű béremelés legyen – jelentette ki. Ezért még helyben meg kell küzdeni, ezért nagyon fontos a mostani, kiindulópontot jelentő megállapodás – tette hozzá.

Hétfőn a MaSzSz elnöksége úgy döntött, felsorakozik a megállapodás mellett, további tevékenységet a munkahelyeken fogják folytatni, hogy a minimálbér emelés oda is leszivárogjon.

És nagy teher...

Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége elnöke a munkaadók vállalásának súlyára hívta fel a figyelmet. "Mi vállaltuk a legtöbbet" - mondta. Nagy teher a munkaadóknak a 15 és 25 százalékos minimálbér és bérminimum-emelés, és az ezzel együtt járó további fizetésemelések, de meggyőződésük, hogy ez hozzájárul az ország versenyképességének jelentős növekedéséhez és a szakképzett munkaerő megtartásához.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG