5p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Alig tudták stabilizálni a frontot az oroszok, Prigozsin őrjöng. De mi történt, és főleg miért?

A Bahmutért immár hónapok óta folyó harcok állását igen nehéz követni, azt pedig még nehezebb megítélni, egy adott pillanatban melyik fél is áll közelebb céljai megvalósításához. Most viszont világos, hogy az elmúlt órákban az ukránok komoly eredményeket értek el egy fontos frontszakaszon, az orosz védelmi vonalakat pedig az összeomlás fenyegette, amit csak nagyon súlyos véráldozattal sikerült elkerülniük.

Mi történt? Korábban már többször írtunk arról, hogy az ukránok legnagyobb hátránya a bahmuti harcokban a tüzérségi lőszerek és a gyalogsági nehézfegyverzet (géppuskák, aknavetők, lángszórók, stb.) hiánya. Tom Cooper helyzetjelentése szerint viszont ez most megváltozott, és az elmúlt napokban már mindkettőből bőségesen volt az ukrán egységeknek, és ezt ki is használták, tüzérségük "mindenre lőtt, ami mozgott" a környéken. Ez pedig igencsak meglepte az oroszokat, akik nem voltak arra felkészülve, hogy ilyen hevességű és pontosságú tüzérségi tűz zúdul rájuk, és komoly veszteségeket szenvedtek el. (Az alábbi videón az ukrán tüzérség bahmuti munkája látható, aki figyel, az egy hihetetlen magasságokba szálló orosz lövegtornyot is felfedezhet a képsorokon.)

Hozzátartozik a helyzethez, hogy míg az ukránok a bahmuti csata alatt folyamatosan igyekeztek rotálni a városban és körülötte harcoló egységeiket (néha éppen ezzel nyújtva lehetőséget az ellenségnek a támadásra), az oroszok általában a teljes kimerülésig hagyták a "húsdarálóban" az egységeiket, és csak a legutóbbi időszakban kezdték el leváltani a már a harcképtelenség határára sodródott alakulatokat. Ez azonban azt is jelentette, hogy új, a tereppel és a pokoli körülményekkel is csak ismerkedő katonák kerültek a frontvonalra.

Ilyen körülmények között indult meg az ukránok ellentámadása a Bahmut déli külvárosainál húzódó frontszakaszon. A frontnak ez a része azért is bír nagy fontossággal, mert az oroszok itt nagyon megközelítették a város egyik megmaradt aszfaltozott utánpótlási vonalát, a 0504-es utat. A támadást a 3. ukrán rohamdandár indította, vele szemben az orosz 72. gépesített lövészdandár megmaradt katonái védték a frontvonalat.

Miután a tüzérségi tűzben súlyos veszteségeket szenvedett és menekülni kezdett az egyik frissen érkezett orosz zászlóalj, a felmentésként küldött második zászlóalj is pánikszerű visszavonulásba kezdett, és egészen a Donbasz-csatorna túlpartjáig futott. (Az alábbi felvételen a fenti egységek páncélosai ellen intézett ukrán csapások láthatók.) Ezzel a front egy nagyjából két kilométer széles és 500 méter mély szakasza maradt teljesen őrizetlenül, ahova benyomulhattak az ukránok.

A teljes dél-bahmuti frontszakasz összeomlásától tartó orosz parancsnokok (a reguláris haderő és a Wagner-zsoldoshadsereg részéről egyaránt) minden mozdítható alakulatot a rés betömésére irányítottak, ám az ukrán támadók addigra megálltak, és az oroszok elhagyott állásait felhasználva várták az ellentámadást. A reguláris légideszantosokkal megerősített Wagner-rohamcsapatok beleestek a csapdába, és a nyílt terepen tüzérségi tűz alá kerülve borzalmas veszteségeket szenvedtek (egyes ukrán források, illetve maga Jevgenyij Prigozsin, a Wagner alapítója szerint 500 fő esett el, de megerősítve csak ennek egy része van jelenleg). Az ukránok birtokába került több aknavető, illetve a 72. lövészdandár frontvonalbeli lőszerraktára, és az ukrán katonák kijutottak a Donbasz-csatorna partjához.

Ez a sikeres ellentámadás persze még önmagában nem fogja felszabadítani Bahmutot, de sokat enyhít a városban harcoló ukrán erőkre helyezedő nyomáson, és talán még ennél is fontosabb, hogy megmutatta, a frissen a frontra dobott orosz reguláris alakulatok védekezése gyorsan össze tud omlani, ha egy megfelelő előkészítéssel indult, jól vezetett, jól kiképzett és felszerelt ukrán csapatok által indított támadással kell szembenézniük. Ha ez más frontszakaszokon is hasonlóan történik, akkor sokkal jobb esélyei lehetnek a várt nagyszabású ukrán ellentámadásnak, mint gondolhattuk.

Az eseményekről maga Prigozsin is beszámolt az ő szokásos, keresetlen stílusában. Videóüzenetében kimondta, hogy

"hadseregünk fut",

mégpedig azért, "mert a 72. dandár három négyzetkilométert elbaszott, ahol én kürülbelül 500 embert vesztettem". Prigozsin arra is figyelmeztet, hogy az "ukránok Rosztovig fognak jönni, ha összeomlik a front", és ebben az esetben

"a háborút el fogjuk veszíteni. Boldog május 9-ét!"

- zárta szavait a zsoldosvezér. (Az alábbi videóban üzenete a fentebb részletezett harcokról előkerült felvételekkel lett összevágva.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagy Márton egyik szeme sírhat, a másik nevethet
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 08:30
Bár az infláció tizennégy hónapja nem volt olyan alacsony, mint decemberben, ez az egy évvel korábbi magas bázisnak tudható be, novemberhez képest például már nagyobb lett. És a 2025-ös 4,4 százalékos pénzromlás is meghaladta a 2024-es 3,7 százalákosat.
Makro / Külgazdaság Aldi-igazgató: Az árrésstop indokolatlan, a nagy láncok többsége tavaly veszteséges volt
Vámosi Ágoston | 2026. január 13. 05:43
A plázastop megnehezíti az új boltok építését, többek között ezért nincs Aldi a XII. kerületben, Veresegyházon, vagy Százhalombattán – mondta az üzletlánc országos ügyvezető igazgatója, Bernhard Haider a Privátbankárnak. A mínuszos 2023-as év után 2024-ben közel háromszorosára nőtt a veszteségük, az igazgató pedig arról beszélt, a nagy láncok többsége tavaly veszteséges volt, mert tovább nőttek a terheik. Kevesebb az akció, de a vaj árát több mint felével csökkentették tavaly. Azt is megkérdeztük, miért nincsenek önkiszolgáló kasszáik, és ismét ott lesznek-e a Szigeten.
Makro / Külgazdaság Trump veszélyes játékba kezdett – nem akárkit fenyeget igazságügyi minisztériuma
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 18:46
A Fed elnöke ellen indított hadjárat könnyen visszafelé sülhet el. 
Makro / Külgazdaság Zelenszkij örülhetett ennek a számnak
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 17:31
Mérséklődött az ukrán inflációs szint.
Makro / Külgazdaság Lázár János nem bírt a saját párttársaival
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 15:29
Az építési és közlekedési miniszter szerint az autópálya-koncessziós szerződések sincsenek kőbe vésve.
Makro / Külgazdaság Csak egy dolog csúfíthatja el az inflációt – a nagybevásárlás és a tankolás olcsóbb lett
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 15:09
Kedvez a bázishatás az inflációs adatoknak, a kormány beavatkozása is lefelé húzza az élelmiszerek mutatóját – érdekes lesz azonban, amikor márciusban letelik az első év, és árrésstopos árakat hasonlítunk majd árrésstopos árakhoz. A Trend FM Reggeli Monitor című műsorában munkatársunk, Gáspár András a legfrissebb felmérések eredményei mellett igyekezett prognózist is adni a friss inflációs adatra – de szóba került az EU-Mercosur kereskedelmi egyezmény is, amely komoly tiltakozást váltott ki sok európai gazda körében. Mi volt akkor a cél az egyezmény megkötésével?
Makro / Külgazdaság Jön az új lendület Európában? Erre utal egy felmérés
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 13:30
Erősödött a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet euróövezeti befektetői hangulatindexe januárban, amikor Németországban is hasonló folyamatot mértek.
Makro / Külgazdaság Kicsinálja az Exxon olajvállalatot Trump
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 12:08
Amerika egyik legnagyobb olajtársasága, az Exxon Mobil az amerikai elnök miatt kiszorulhat a venezuelai piacról.
Makro / Külgazdaság Az év egyik leggyengébb teljesítményét produkálta az ipar novemberben
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 08:30
Havi és éves alapon is csökkent az ipari termelés még tavaly novemberben Magyarországon. Októberhez viszonyítva 2 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest pedig 5,4 százalékkal mérséklődött a szektor kibocsátása.
Makro / Külgazdaság Brutális támadás alatt a Fed: eljárás indult az elnök ellen
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 06:01
A Fed elnöke maga jelentette be, hogy idézést kapott, melyre kemény, már-már leleplező válasszal reagált. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG