Nagyon úgy tűnik, döntő szakaszához érkezett a Donyeck régió északkeleti részén található, békeidőben nagyjából 70 ezer fős városért, Bahmutért immár több hónapja zajló ütközet. A városban és a város körül folyamatosan véres harcokat vívnak az ukrán és az orosz erők, a helyzet állandóan változik, de a beérkező híradásokból nyilvánvaló, hogy a bahmuti ukrán helyőrség helyzete az elmúlt napokban kritikussá vált, és az ukrán katonai és politikai vezetés immár legalábbis erőteljesen fontolgatja a város feladását.
Azt, hogy pontosan mi történik a bahmuti fronton, milyen tartalékai és tervei vannak a két oldalnak, valószínűleg még az érintett főparancsnokságok sem tudják. Kívülről megítélni nagyon nehéz a helyzetet, de annyi elmondható, hogy az orosz erők a város bekerítésére Bahmuttól északra és délre folytatott hadműveletei nagyon közel jutottak ahhoz, hogy elérjék céljaikat. A Bahmutból kivezető utak közül immár csak kettő nem áll orosz ellenőrzés alatt, de mindkettőhöz nagyon közel jutottak az ostromlók, és nehézfegyverek mellett már aknavetőkkel, esetenként kézifegyverekkel is tűz alatt tudják tartani azokat.
Ez pedig nagyon rossz hír a bahmuti helyőrség számára, ezzel ugyanis hadműveleti értelemben megvalósult a város körbezárása, mivel így nagyon nehéz a városba utánpótlást bejuttatni, illetve onnan a leváltott alakulatokat, sebesült katonákat kihozni. Az is kérdéses, hogy ha az ukrán hadvezetés Bahmut feladása mellett döntene, az akár 10-20 ezresre is becsült helyőrség mekkora része lenne kimenthető az orosz bekerítésből, és hogy mennyi felszerelést, nehézfegyverzetet kellene hátrahagynia ebben az esetben az ukránoknak. Ugyan az ostromgyűrű még nem zárult be teljesen, de mivel a város körül a terep elég nehéz, ráadásul a téli fagyok elmúltával már a sár is nagy, mindkét irányban igazából csak az aszfaltozott utak jelentenek valódi összeköttetést az ukrán hátország és a frontvonal között, ezeket pedig most már csak korlátozottan lehet használni.
A legutolsó hírek szerint az ukrán hadvezetés egyelőre nem akarja feladni a várost, erősítéseket vezényelnek a frontszakaszra, és minden bizonnyal megpróbálják majd nagyobb szabású ellentámadásokkal visszavetni az oroszokat a legkritikusabb szakaszokon. Közben azért előkészítik a helyzetet egy kontrollált visszavonulásra is, a várost átszelő Bahmutszka-folyó keleti partjáról már megkezdték a csapataik kivonását, két fontos hidat is felrobbantottak. Válaszul az orosz hadvezetés minden jel szerint arra utasította a fronton harcoló egységek parancsnokait, hogy minden erejüket bevetve igyekezzenek fizikailag is ellenőrzésük alá vonni a városból kivezető két kritikus útvonalat.
Persze ezeket a támadásokat, ellentámadásokat nem úgy kell elképzelni, mint mondjuk a Don-kanyarban indított szovjet offenzívát, néha valószínűleg maguk a bennük résztvevő katonák sem tudják, hogy most éppen támadnak vagy védekeznek, egy-egy ház vagy házcsoport, egy vízmosás vagy éppen egy magaslat birtoklásáért folynak a harcok, akár óránként is váltakozó sikerrel.
The 93rd fighting in Bakhmut. Date of the footage is unknown. pic.twitter.com/BzTJXm1IpV
— NOËL (@NOELreports) February 27, 2023
Nem ez volt a terv
Jelen pillanatban tehát nagyon nehéz lenne megítélni, melyik oldal lesz képes inkább megvalósítani céljait a következő napokban, de az igazi kérdés inkább az, hogyan is jutottunk idáig?
Amikor az ősszel megindultak az első orosz támadások Bahmut ellen, a célpont kijelölését, valamint a támadások módját és eredményeit is többnyire az orosz hadvezetés hozzá nem értésének, az orosz haderő hiányosságainak újabb demonstrációjaként mutatta be az elemzők többsége. A bahmuti frontszakaszon már 2014 óta néztek farkasszemet egymással az ukrán és az oroszok által támogatott szeparatista erők, a város környékén régen kiépített és azóta csak tovább erősített állásokban várhatták az ukránok az orosz támadásokat. Sokáig úgy tűnt, az oroszok eredményeket alig érnek el, és ezekért nagyon magas veszteségekkel kell fizetniük. Az ukrán hadvezetés kimondott vagy nem kimondott céljának az látszott, hogy a kedvező helyzetet kihasználva kevés saját veszteség mellett minél nagyobb veszteségeket okozzon az ellenségnek.
Most pedig a túlélésért harcolnak Bahmut ukrán védői. Mi történt? Több oka is van annak, hogy így alakult a helyzet. Az orosz hadsereg alapvetően egy nagyon erőteljesen gépesített haderőként kezdte meg a háborút, és taktikája is a különféle páncélosok nagy tömegű bevetésén alapult, olyannyira, hogy már az okozott problémákat az oroszoknak, hogy hiányos személyzettel, gyalogsági támogatás nélkül küldték harcba páncélosaikat. Az ukránok ez ellen a harcmodor ellen – mint az gyorsan kiderült a háború első néhány hetében – nagyon jól felkészültek, és a drónokkal és tüzérséggel megtámogatott, kis, gyorsan mozgó, a harci helyzethez rugalmasan alkalmazkodó, fejlett kézi páncéltörő fegyverekkel bőségesen felszerelt gyalogsági egységeik hatékonyan fel tudták venni a harcot az oroszokkal.
Ez most sincs másképp: a bahmuti csata tombolása közben Vuledárnál, jelentős páncélos erők bevetésével indított orosz támadás véres kudarcba fulladt. Nyugati szakértők összesítése szerint három hét alatt e frontszakaszon legalább 130 páncélost vesztettek az orosz erők, és gyakorlatilag megsemmisült az elit egységnek számító 155. orosz tengerészgyalogos dandár. Az offenzíva semmilyen mérhető eredményt nem ért el.
Pretty detailed footage on how a Russian assault near Vuhledar was repelled, and how enemy equipment was destroyed. There is so much footage from that area that you cannot simply distinguish what footage is from which day anymore pic.twitter.com/fhQDHasOHy
— NOËL (@NOELreports) February 26, 2023
Közben Bahmutnál az igen vegyes összetételű – elit légideszantosoktól kezdve a Wagner jól kiképzett zsoldosain át frissen besorozott sorkatonákig és az ágyútölteléknek használt, a szabadulásukért cserében a frontra vitt elítéltekig minden rendű és rangú orosz egységet bevető – támadók valahogy ki tudtak csikarni eredményeket.
Kedvező terep
Fontos különbség a két hadszíntér között, hogy Vuledárnál nyílt, lapos területen kellett volna az oroszoknak előrenyomulni, Bahmut környékén viszont dimbes-dombos, csatornákkal, árkokkal, a szántófölddarabokat elválasztó fasorokkal, kőrakásokkal van tele a vidék, amely rengeteg fedezéket kínál támadóknak és védőknek egyaránt. Ilyen területen nagy létszámú páncélos alakulatoknak esélye sem lenne, ezért mindkét félnél a gyalogságra hárul a frontharc terhe.
Az oroszok pedig mostanra jól alkalmazkodtak ehhez a helyzethez. A háború nagy részében az oroszok taktikai zászlóalj-csoportokban (bevett angol szakkifejezéssel BTG – Batallion Tactical Group) harcoltak, ezek az erőteljesen páncélos-központú alakulatok talán alkalmasak lettek volna egy nyílt terepen folyó, manőverező háború megvívására, ám az ukrajnai front valóságában nagyon rosszul teljesítettek. A másik nagy problémája az orosz erőknek a stratégia és a parancsnoki struktúra merevsége volt: az egyes egységek szinte semmilyen önállósággal nem rendelkeznek, a hadműveleteket pedig a nagyon részletes, minden helyzetet (elvben) lefedő doktrína előírásai szerint kell kezelni, ettől még a magasabb rangú tisztek sem nagyon térhetnek el. (Erről, illetve az orosz haderő további gondjairól is olvashat az alábbi dobozra kattintva.)
Amikor Bahmut környékén fordulni kezdett a kocka, és az orosz erők elkezdtek eredményeket elérni, nem is elsősorban a reguláris orosz katonaság volt képes ezeket szállítani, hanem a Wagner-csoport zsoldosai. Nekik volt döntő szerepük Szoledár bevételénél, és más frontszakaszokon is sikerült hátrébb szorítaniuk az ukrán védelmet. A Wagner egységeit egyfelől nem kötötte az orosz doktrína, másfelől – legalábbis egy darabig – szinte korlátlanul küldhették gyakorlatilag öngyilkos küldetésekre a börtönökből toborzott elítélteket. Akiknek nagyjából az volt a feladatuk, hogy felfedjék az ukránok pozícióit, majd támadásaikkal lefogyasszák a védők lőszerkészleteit, hogy az utánok két-három hullámmal érkező, valóban jól kiképzett, ráadásul minden támogatást és utánpótlást megkapó „profi” zsoldosok eljuthassanak az ukrán vonalakig, és ott házról házra, lövészárokról lövészárokra mozogva területet nyerjenek.
A Wagner azonban nem csupán kimeríthetetlennek tűnő erőforrásai miatt tudott sikereket elérni, de kidolgoztak egy taktikát is, ami alkalmas volt az ukrán pozíciók leküzdésére. A zsoldosok géppuskákkal, mesterlövészpuskákkal, gránátvetőkkel és páncélöklökkel is felszerelt kis osztagokban, drónos felderítéssel, tüzérségi támogatással megtámogatva támadták az ukrán állásokat. Így is borzalmas veszteségeket szenvedtek, főleg az elítéltek hullottak tömegesen, de lassan, módszeresen tudtak haladni előre. (A Wagner taktikáját az alábbi Twitter-thread részletesebben is bemutatja.)
1/17 You don't hear as much about the advancement of regular russian brigades, but you see reports about Wagner advancing in certain areas. While it's true that it's achieved due to extrajudicial executions and irrational losses, the situation is a little bit more complex pic.twitter.com/KbGhX85DIQ
— Tatarigami_UA (@Tatarigami_UA) February 22, 2023
Mostanra viszont úgy tűnik, a reguláris orosz erőknél is léptek, és egy ukrán kézre került taktikai útmutató alapján úgy tűnik, teljesen átszervezték az egységeiket. BTG-k helyett Bahmut környékén kifejezetten városi, illetve nehéz, tagolt terepre optimalizált rohamzászlóaljakat állítottak fel, amelyek több rohamcsoportból, amelyek szintén több rohamszakaszból állnak. Egy-egy rohamcsoport saját vontatott és önjáró lövegekkel, néhány saját harckocsival és páncélozott gyalogsági harcjárművel rendelkezik, illetve bőségesen el van látva gránát- és aknavetőkkel, vállról indítható rakétákkal, nehézgéppuskákkal és légvédelmi fegyverekkel is. Az egyes egységekhez rendelt tüzérségnek a parancsnokok maguk jelölhetnek ki célpontokat, de szükség esetén kérhetnek további tüzérségi vagy légi támogatást is a "központtól". Ezek az egységek a wagneresekhez hasonlóan, pokoli lassúsággal és borzalmas veszteségekkel ugyan, de képesek voltak eredményeket elérni.
1/16
— Tatarigami_UA (@Tatarigami_UA) February 26, 2023
Russian forces are revamping their assault tactics after experiencing failures with their current structure. The Battalion Tactical Groups (BTGs) are getting replaced with a new unit called the "Assault Unit" or "Assault Detachment", which I will discuss in this thread. pic.twitter.com/YVnDGfO1q2
Ez a taktika egyébként nem újdonság, tulajdonképpen az első világháborúban alkalmaztak hasonlót először a németek, akik a lövészárokháború patthelyzetét igyekeztek frontális, tömeges gyalogsági rohamok helyett ilyen, gyalogsági nehézfegyverekkel felszerelt, rugalmas, az ellenséges vonal megerősített pontjait elkerülő, majd bekerítő, akár több védelmi vonal mélységig is az ellenség mögé beszivárgó rohamcsapatokkal. (Ez egyébként nagy sikereket hozott az olasz fronton, valamint a nyugati fronton is nagy sikereket értek el vele 1918-ban a németek, de az amerikai erősítéssel, valamint tankokkal indított antant-ellentámadások aztán a háború végét jelentették a kivérzett német társadalomnak-haderőnek- gazdaságnak.)
Elszámolták magukat
A mostani orosz sikerekhez azért kellettek, kellenek az ukránok (és szövetségeseik) hibái is. Azt szokhattuk meg ebben a háborúban, hogy az ukrán haderő szerényebb lehetőségeiből többet hoz ki, mint a még mindig a legtöbb tekintetben fölényben lévő orosz, amely mélyen alulteljesíti a várakozásokat, ebben az esetben azonban más a helyzet.
Az ukrán hadvezetés Bahmut és környékének védelmére több tucat alakulatból, az elit gépesített hadosztályoktól a határőralakulatokon a területvédelmi csapatokig küldött egységeket, amelyek kiképzettségben, felszereltségben és harcértékben is nagyon egyenetlen színvonalat képviseltek. Zűrzavarhoz vezetett a sok különböző, szétdarabolt egység, szétszakadozott a parancsnoki lánc, az egyes egységek parancsnokai sokszor a saját szakállukra döntöttek kitartásról, visszavonulásról, ellentámadásról, szembe menve a felettes parancsnokság akaratával. Rendszeresen káoszba fulladt a frontvonalbeli egységek – egyébként indokolt és üdvözlendő – rotációja is, az oroszok többször is a frissen beérkező, a környezetüket még nem eléggé ismerő, a parancsnoki struktúrába nem elég jól beillesztett egységek ellen intéztek sikeres támadásokat.
Nem sikerült az ukrán hadvezetésnek megoldást találnia az orosz „rohamcsapat-taktikára” sem. Ennek felismerésére utalhat, hogy Zelenszkij ukrán elnök (egyelőre még) indoklás nélkül leváltotta a donbaszi ukrán erők főparancsnokát, Eduard Mihajlovics Moszkalov vezérőrnagyot. A döntés háttere nélkül nehéz ennek indokoltságáról nyilatkozni, ám az biztosan szokatlan és némi kapkodásra utaló körülmény, hogy a döntést az elnök, és nem Moszkalov hadseregbeli felettesei hozták meg. Az ukrán katonák továbbra is motiváltan, adott esetben akár hősiesen is harcolnak a legjobb tudásuk szerint, ám ez most itt, ezek között a körülmények között nem elég. Persze ez nem csupán taktikai kérdés. Az orosz tüzérség továbbra is számbeli fölényben van, így lehetséges például az, hogy az egyes rohamegységekhez saját tüzérség van hozzárendelve, miközben a „nagy” orosz tüzérség továbbra is folyamatosan bombázni tudja a front ukrán oldalát, még ha pontatlanul és kis hatékonysággal is.
Az ukrán oldalról folyamatosan érkeztek azok a jelentések, hogy az egységek kifogytak a tüzérségi lövedékekből, a gránátokból, de időnként még géppuska- vagy karabélylőszerből is. Hiánycikknek számítanak az ukránoknál a géppuskacsövek is, márpedig ezek elhasználódnak és rendszeres cserére szorulnak, főleg olyan igénybevétel mellett, mint amilyet a folyamatos bahmuti orosz gyalogsági rohamok jelentenek. Miközben az ukránok jól fel vannak szerelve vállról indítható páncéltörő és légvédelmi fegyverekkel, túl kevés az egyéb gyalogsági nehézfegyver: aknavetők, gránátvetők, lángszórók, nehézgéppuskák kellenének ahhoz, hogy városi és lövészárokharcban ne az oroszok legyenek fölényben tűzerőt tekintve.
A Leopard harckocsik küldése vagy nem küldése körül zajló viták idején írtunk arról, hogy elsősorban nem harckocsikra, hanem sokkal több lőszerre és tüzérségi lövegre van szüksége az ukránoknak. Ezekhez vehetjük hozzá a gyalogsági nehézfegyvereket is, most ezekre, és nem nehéz harckocsikra és pláne nem nyugati vadászgépekre van szüksége az ukrán egységeknek a fronton. Persze ezek nem feltétlenül zárják ki egymást, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy időben, pénzben, politikai akaratban és logisztikában is korlátosak a nyugati erőforrások, és bizony ezeknek túl nagy részét fordították most olyasmikre, amik legjobb esetben is csak hónapok múlva jelenthetnek valós segítséget az ukránoknak.
Túl sokat áldoztak már rá
De mi lenne a jelentősége Bahmut elestének? Stratégiai szempontból nagyjából semmi, a várostól nyugatra is jól védhető vonalakba húzódhatnának vissza az ukránok, maga a város pedig már régen egy rommá lőtt szellemváros. Pszichológiai szempontból viszont mégis jelentős fejlemény lenne – mindkét oldal számára. Hogy megint egy első világháborús példát hozzunk: a németek eredetileg a franciák kivéreztetésének szándékával indítottak támadást Verdun francia szempontból szimbolikus jelentőségű, ám egy rosszul védhető, a német vonalakba ékelődő kiszögellésben fekvő erődje ellen. A terv az volt, hogy korlátozott támadásokkal ráveszik a franciákat, hogy jelentős erőket küldjenek Verdun védelmére, majd ezeket kíméletlen tüzérségi bombázással felőröljék. A terv kezdetben nagyjából működött is, csakhogy az újabb és újabb verduni csaták nyomán Verdun bevétele egyre inkább önmagáért való céllá vált német oldalon is, és végül mindkét fél százezerszámra küldte a véres húsdarálóba katonáit.
Valami hasonló játszódhatott most le Bahmutnál is. Ha az is volt a terv, hogy a város védelmének csupán az oroszok felőrlése, az újabb nyugati fegyverszállítmányokig tartó idő kihúzása legyen a célja ukrán részről, most már túl régóta tart az ütközet, túl sok katona halt meg ahhoz, hogy egy pusztán stratégiai megfontolások alapján meghozott döntéssel feladják az ukránok. Valószínűleg már rég túl vagyunk azon a ponton, amikor a város további tartása még több objektív előnnyel járt az ukránok számára, mint a feladása, de itt már nem pusztán az objektív szempontok döntenek: az ukrán civil lakosság és a hadsereg moráljára is csapást mérne Bahmut elvesztése.
Bakhmut. 75,000 people used to live here. Now it’s a ghost town.
— Citizen X (@ErrorCitizenX) February 27, 2023
War rages here to stop the advance of evil.
A reminder to all:
If Russia stop fighting there is no war. If Ukraine stop fighting, there is no Ukraine.#Bakhmut #Ukraine
pic.twitter.com/q1xXZddNnM
Azonban most már nem biztos, hogy ez egyszerűen az ukránok döntésének kérdése, elképzelhető, hogy a város napjai így is, úgy is meg vannak számlálva. Akkor viszont a korábbi hibákat tetézné be, ha a végsőkig kitartó helyőrség, illetve a nehezen pótolható fegyverzet egy jelentős része is a városban ragadna, és az elkerülhetetlen megadás után az orosz propagandagépezet még a hadifogságba hajtott ukrán védőkről készült képekkel is bizonyíthatná, hogy az ukránok mégsem annyira legyőzhetetlenek, mint mostanában hihették sokan.
De még ha sikerül is a város kiürítése, Putyin és az orosz vezetés számára akkor is minden, amit győzelemnek lehet eladni – és Bahmut elfoglalását hosszú hónapok harcai után mindenképpen el lehet győzelemnek adni – fontos, az ezért hozott áldozatok pedig nem számítanak. Most nagyon úgy tűnik, hamarosan lesz ok az ünneplésre a Kremlben.
