2p
Szeptember után októberben is többlettel zárt az államháztartás, így az éves előirányzat 82,2 százalékán áll a hiány.

Az államháztartás központi alrendszerének 2014. október havi pénzforgalmi többlete 35 milliárd forint, így a hónap végére a hiány 809,6 milliárd forintra csökkent - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ez az éves előirányzat 82,2%-át teszi ki.

A központi költségvetés 1027,3 milliárd forint hiánnyal, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 184,5, az elkülönített állami pénzalapok pedig 33,2 milliárd forint többlettel zártak.

Az idei évi hiány csökkenése részben a gazdasági növekedés felfutásából, a foglalkoztatás bővüléséből, valamint az online pénztárgépek bekötéséből származó többletbevételekkel magyarázható - írja a minisztérium.

A kiadások és bevételek nagysága év közben változik, ezért a hiány nagyságának lefutása 2014-ben sem időarányos: az év első felében a kiadások meghaladták a bevételeket, míg az év második felében a hiány csak kis mértékben növekszik, sőt egyes hónapokban – mint idén szeptemberben és októberben – még csökken is. (Ahogy grafikonunkon is látszik, tavaly az év utolsó 4 hónapjában is többlettel zárt a költségvetés.)

Az éves uniós módszertan szerinti hiánycél továbbra is a GDP 2,9%‑a; a pénzforgalmi adatok a cél biztonságos teljesíthetőségét erősítik meg - írják.

Azért 152 milliárddal megemelik a célt

A kormány egyébként módosítja még az idei költségvetést: egyebek mellett az Antenna Hungária Zrt. és a Magyar Gáz Tranzit Zrt. állami tulajdonba vétele, továbbá az AVE Magyarország Kft. és a Főgáz Zrt. megvásárlásának tőkeemelés útján történő finanszírozása  152 milliárd forintos kiadást jelent

A kormány ugyanakkor előterjesztésében jelezte, a változtatások nem veszélyeztetik a 2,9 százalékos költségvetési hiánycél betartását. GDP-arányosan 0,5 százalékponttal növelné a büdzsé pénzforgalmi hiányát a kiadások 152 milliárd forintos emelése. A Költségvetési Tanács - az NGM véleményével ellentétben - nem zárta ki annak kockázatát, hogy a tranzakciók egy része az ESA-hiányt (az uniós módszertan szerint számított államháztartási deficitet) is növelni fogja. A javaslatot egyébként már júliusban benyújtotta Varga Mihály - akkor összeszedtük, mire és miért kell a pénz a kormánynak - erről itt olvashat >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG