2p
A Kreml szerint nem érződik, hogy Washington kezdeményezne az ügy érdekében.

A Kreml továbbra is kezdeményezés hiányát érzékeli az orosz-amerikai csúcstalálkozóval kapcsolatban – mondta az elnöki szóvivő. Dmitrij Peszkov szerint továbbra is hiányzik a konkrétum Vlagyimir Putyin és Donald Trump legutóbbi telefonbeszélgetése óta, amelyen éppen arról volt szó, hogy a két elnök érti a találkozó szükségességét. Továbbra is hiányzik a kezdeményezés amerikai partnereink részéről – tette hozzá.

A két államfő március 20-án, két nappal Vlagyimir Putyin újraválasztása után beszélt telefonon egymással. A telefonbeszélgetés nyomán a két külügyminisztérium utasítást kapott a személyes találkozó előkészítésére.

Mint kiderült, Trump meg is hívta Washingtonba is meghívta Putyint. Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója nemrégiben mindenesetre úgy nyilatkozott, nem folytak egyeztetések arról, hogy a két vezető a G20-csoport novemberi csúcstalálkozójáig tárgyalóasztalhoz üljön egymással.

Jon Huntsman moszkvai amerikai nagykövet szerint az elnök továbbra is pozitívan viszonyul egy amerikai-orosz csúcshoz – ennek időpontját azonban akkor fogja bejelenteni, ha majd eljön az ideje. A nagykövet hozzátette: a fennálló problémák megoldásához az kellene, hogy mindkét fél akarja ezt a találkozót.

Trump Putyin karjaiba tereli szövetségeseit

Korábban is már sok mindenben döbbentette meg szövetségeseit az amerikai elnök, de az Iránnal kötött szerződésből való egyoldalú kilépéssel abba a helyzetbe hozta őket, hogy béküljenek a korábbi ellenséggel. Putyin befektetői találkozó alkalmából fogadja a világ vezetőit, közülük sokan külön is tárgyalnak vele. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG