2p

Már nemcsak eltérő javaslatok születtek a végül 75 bázispontosra sikeredett kamatdöntés mértékére, hanem a szavazatok sem voltak egyhangúak.

Mint arról beszámoltunk, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a piaci várakozásokkal és Virág Barnabás monetáris politikáért felelős alelnök korábbi sejtetésével ellentétben mégsem 100, hanem csak 75 bázisponttal csökkentette a jegybanki alapkamatot, 10 százalékra.

Egyúttal a kamatfolyosó alsó széle, az O/N betéti kamat 9, míg felső széle, az O/N hitel kamata 11 százalékra mérséklődik január 31-étől.

Virág Barnabás elárulta.  Fotó: Youtube/MNB
Virág Barnabás elárulta. Fotó: Youtube/MNB

Pedig többen 100 bázispontos vágást is elképzelhetőnek tartottak, ám a többség - mint Virág a tanácsülés után egy órával megtartott sajtótájékoztatóján fogalmazott - a múlt heti "zajok" (itt az alelnök a forint gyengülésére utalhatott - a szerk.) miatt végül egy kisebb mértékű kamatcsökkentés mellett döntött, amint arról laptársunk, a szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Mfor élő tudósításában beszámolt.

A döntésnek az az érdekessége, hogy bár már a korábbi esetekben is előfordultak eltérő javaslatok a kamatcsökkentésre, végül konszenzusos határozat született. Most viszont a különböző vélemények a szavazásnál is megmutatkoztak.

Virág egyébként azt jelezte előre, hogy februárban is hasonló dilemma mentén határoznak a további kamatcsökkentésről, nagy bizonyossággal egy hónap múlva is a 75 és a 100 bázispont lesz a két opció. Ezek közül alapvetően az infláció év eleji változása (lásd átárazások) és a kockázati környezet (jelesül a forintárfolyam alakulása) alapján döntenek.

Az utóbbi napokban jelentősen gyengült, az euróval szemben a 390-es szint fölé is került forint jól fogadta mind a kamatdöntést, mind az MNB-alelnöki szavakat, délután 4 órakor a kedd reggelinél közel 3,5 egységgel erősebben, 386,5-ön cserélt gazdát a hazai bankközi devizapiacon.

Árfolyam

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG