2p
Az első negyedévben a kormányzati szektor hiánya a GDP 3,6 százaléka volt - a bevétel több, a kiadás kevesebb, mint tavaly ilyenkor.

A kormányzati szektor 2014. I. negyedévi hiánya az előzetes adatok szerint 256,6 milliárd forint volt, a GDP 3,6%-a. A 2013. I. negyedévi hiányhoz képest ez 31,3 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,4 százalékponttal alacsonyabb. A bázisidőszakinál alacsonyabb hiány a bevételeknek a kiadásoknál nagyobb növekedéséből adódik - írja a KSH.

A nemzeti számlák rendszere (ESA95) módszertani előírásai alapján összeállított adatok szerint 2014 I. negyedévében a kormányzati szektor bevétele 3 416,5 milliárd forint, kiadása 3 673,1 milliárd forint, hiánya 256,6 milliárd forint volt.

Áfából többet kaszált az állam

A bevételek 2014 I. negyedévében 9,0%-kal növekedtek az előző év azonos időszakához képest. Legnagyobb mértékben a termelési és importadók (9,9%), ezen belül az áfabefizetések (14,7%) nőttek. A társadalombiztosítási hozzájárulások (9,5%), az egyéb bevételek (8,4%), valamint a jövedelemadók (7,9%) szintén emelkedtek.

Többet költünk útra, vasútra, stadionra

A kiadások 7,3%-kal bővültek 2014 I. negyedévében az előző év azonos időszakához képest. A felhalmozási kiadások 42,7%-kal emelkedtek, többek között a közúti és vasúti beruházásokkal, valamint a stadionépítésekkel összefüggésben. Az átlagosnál nagyobb mértékben növekedett a folyó termelőfelhasználás (14,8%) és az egyéb kiadások (10,9%). A munkavállalói jövedelem (6,1%) és a pénzbeni társadalmi juttatások (1,6%) szintén emelkedtek, míg a kamatok 0,9%-kal csökkentek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG