4p
Merkel most nem tudja levakarni magáról a felelősséget, hiszen már tavaly tiszta képpel rendelkezett arról, hogy a bevándorlási és menekültügyi hivatalban micsoda elképesztő állapotok uralkodnak. Az AfD szerint, ha az alkotmánybíróság kimondja, hogy törvénytelenség történt a határ védtelenül hagyásával, akkor „Merkel a másodperc töredéke alatt fog megbukni”.
Angela Merkel német kancellár. Kép forrása: EPA/Kay Nietfeld

Merkel kancellár 2015-ös „Willkommenskultur”-ja mára megrendítette Németország politikai centrumát és destabilizálta Közép-Európát Bécstől egészen Rómáig. „Iszlamista szélsőséget importálunk, arab antiszemitizmust, más népek nemzeti- és etnikai konfliktusait, valamint ezeknek az embereknek a tőlünk eltérő társadalmi- és törvényi felfogását. A német biztonsági szervek képtelenek kezelni ezeket a behozott biztonsági problémákat és a német közvélemény erre adott reakcióit.” Érett és őszinte sorok ezek abból a titkosszolgálati helyzetértékelésből, amelyet a Die Welt szivárogtatott ki 2015 október 25-én.

Leszakad a mennyezet

A német politikai osztály feje tehát pontosan tisztában volt már két és fél éve, hogy destruktív és felelőtlen politikája milyen végeredménnyel fog járni hazája és kontinensünk számára. Ezek után pedig már végképp nem lehetünk meglepve, hogy egy tegnapi kiszivárogtatás szerint a kancellár már tavaly tiszta képpel rendelkezett arról, hogy a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalban (BAMF) micsoda elképesztő állapotok uralkodnak. A BAMF korábbi vezetője, Frank-Jürgen Weise ugyanis 2017-ben kétszer is közvetlenül tájékoztatta Merkelt az intézmény túlterheltségéről, a lepusztult IT-ről és a szervezeti káoszról. Merkel ez alkalommal nem tudja magáról a szokásos módon levakarni a felelősséget, ugyanis a BAMF irányítását 2015 őszén saját hatáskörbe, a kancellári hivatalhoz vonta.

Az új információ csupán tovább dagasztja a botrányt Németországban azután, hogy április végén kiderült, korrupció gyanúja miatt eljárást indított Bréma ügyészsége a BAMF helyi kirendeltségének volt vezetője ellen. A kirendeltség volt vezetője menedékjoghoz juttatott nagyjából 2000 olyan menedékkérőt, akik a szabályok szerint nem szorultak volna a német állam védelmére. A bevándorlók döntő többségének ráadásul nem is a brémai hivatalban kellett volna menedékkérelmet beadnia, azonban módszeresen a tartományi rangú észak-németországi városba irányították őket.

A Brémában feltárt szabálytalanságok nyomán indított ellenőrzés alapján az 50 kirendeltség közül 10-nél állapították meg, hogy az elfogadott menedékjogi kérelmek aránya 10 százalékot meghaladó mértékben eltér az országos átlagtól, ezért ezeknél a kirendeltségeknél vizsgálatot indítanak, összesen 8500, szúrópróbaszerűen kiválasztott menedékjogi eljárást tekintenek át. Egyes kirendeltségeknél ráadásul szokatlanul sok, más kirendeltségeken szokatlanul kevés menedékkérő kapott valamilyen maradásra jogosító iratot.

Vérszagra gyűl az ellenzék

Káncz Csaba

A sorozatos törvénysértés után most a kancellárnak a parlament plénuma előtt kell számot adnia a szétesett projektről. A koalíciós partner szociáldemokrata SPD szerint Merkel „csődöt mondott”. Az ellenzék érzi a vér illatát, ezért a szabaddemokrata FDP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását követeli, amely 2014-től vizsgálná Merkel migráns- és menekült-politikáját.

Az AfD pedig egyenesen az alkotmánybírósághoz fordult, mivel 2015 szeptemberben Merkel úgy nyitotta meg Ausztria irányából az államhatárt, hogy ebbe a döntésbe nem vonta be a parlamentet. Az AfD szerint, ha az alkotmánybíróság kimondja, hogy törvénytelenség történt a határ védtelenül hagyásával, akkor „Merkel a másodperc töredéke alatt fog megbukni”.

Káncz Csaba jegyzete.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Makro / Külgazdaság Magyar Péter hallgatott az iskolaigazgatókra: nem az lesz az oktatásügyi miniszter, akire számítottak
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:34
Váratlan lépés: Magyar Péter Lannert Juditot jelölte az alakuló gyermek- és oktatásügyi minisztérium vezető pozíciójára.
Makro / Külgazdaság Kátyúmentesítés, leszámolás a gyorshajtókkal, új tarifarendszer: ez jöhet a Vitézy Dávid-érában
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:01
Megosztotta vízióit a közlekedési és beruházási miniszteri szék várományosa, Vitézy Dávid. A vasút mellett a közúti közlekedés is nagy szerepet kap a programjában, lecsapna az illegális gyorsulási versenyekre is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG