4p
A merénylet Brüsszelnek is fejfájást okoz, hiszen az EU Bizottság a jövő hónapban publikálja a Bővítési Stratégiáját, amelynek éppen a forrongó Balkán a fő csapásiránya. A Balkánon természetesen azonnal belobbantak az összesküvés-elméletek a mérsékelt politikus haláláról. Egy, a mai napig jól beágyazott volt amerikai nemzetbiztonsági tiszt szerint a merénylet szálai akár a Kremlhez is vezethetnek, hiszen a szerb EU-s tárgyalások elakadása éppen Moszkva érdekeinek felel meg.
Bűnügyi szakértők dolgoznak egy rendőrségi kordonnal lezárt területen az észak-koszovói Kosovska Mitrovicában, miután ismeretlen tettesek hasba lőtték egy mozgó autóból Oliver Ivanovic koszovói szerb politikust. (Fotó forrása: MTI/EPA/Andrej Cukic)

Kedden lelőtték Oliver Ivanovic vezető koszovói szerb politikust az észak-koszovói Kosovska Mitrovicában. Belgrád erre reagálva bejelentette: mégsem ül tárgyalóasztalhoz kedden Brüsszelben a pristinai féllel, hogy a két ország kapcsolatának rendezéséről tárgyaljon. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy Ivanovicot hatszor találták el, a lövéseket egy hangtompítóval felszerelt, Zastava M70A típusú fegyverből adták le. Ivanovic mérsékelt politikusnak számított, aki az utóbbi években több fenyegetést kapott a szerbektől, mint az albánoktól.

Brüsszelnek is fejfájás

A koszovói kormány elutasította Szerbia azon kérését, hogy Belgrád részt vegyen a nyomozásban, ám az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) segítségét igénybe venné. A szerb kormányfő válaszul kijelentette, hogy a szerb kormány minden lehetséges segítséget megad a gyilkosság ügyében folyó nyomozáshoz, ha pedig nem teszik lehetővé, hogy Szerbia részt vegyen a nyomozásban, akkor az ország saját nyomozásba kezd. Belgrád egyben bejelentette, hogy a Koszovóról szóló párbeszéd mindaddig felfüggesztésre került, amíg meg nem lesz a politikus gyilkosa.

Ez komoly fejfájást okoz Brüsszelnek is, hiszen Bulgária a Nyugat-Balkánt tette meg egyik fő prioritásának a Tanácsi Elnöksége alatt. Az EU Bizottság pedig a jövő hónapban publikálja a Bővítési Stratégiáját, amelynek éppen a forrongó Balkán a fő csapásiránya.

A Balkánon természetesen azonnal belobbantak az összesküvés-elméletek. Az egyik elképzelés szerint Ivanovicot albánok gyilkolták meg, hogy leállítsák a szerb-koszovói párbeszédet és összeütközéseket gerjesszenek Koszovóban, illetve Koszovó és Szerbia között. Egy másik teória szerint szerb nacionalisták voltak a megrendelők vagy az elkövetők, akiknek nem tetszett, hogy Ivanovic mérsékelt politikát folytat, és a szerb-albán megbékélést hirdeti. Ettől az elképzeléstől nem áll távol az a verzió sem, hogy a koszovói politikust a szerb kormány gyilkoltatta meg, szintén azért, mert túl mérsékelt volt, illetve e verzió szerint is a brüsszeli párbeszéd leállítása volt a cél.

Kinek lehet az érdeke külföldön?

Káncz Csaba

Külföldi ügynökök pedig azért ölhették meg - állítják egyesek a helyi újságokban -, mert minden jel szerint a közeljövőben rendeződött volna Koszovó és Szerbia kapcsolata, ami a Nyugat-Balkán hosszú távú békéjéhez és stabilitásához vezetett volna, ez pedig a nagyhatalmak erejének gyengülését jelentette volna - amit nem engedhettek meg.

Valóban, Washington a maga részéről már jó ideje gyanakodva figyeli Moszkva nyomulását a Balkánon, amelynek keretében szerinte a Kreml egy alacsony költségű, opportunista taktikát folytat és a terheket áttolja a helyi szereplőkre. Moszkva puccskísérlete 2016 őszén Montenegróban, amelynek keretében meg akarta akadályozni a kis balkáni állam NATO csatlakozását, ma már minden részleteiben feltárt tény. A befolyásos agytröszt, az Atlanti Tanács ezért múlt novemberben egy állandó amerikai katonai bázis létesítése mellett kardoskodott.

Egy, a mai napig jól beágyazott volt amerikai nemzetbiztonsági tiszt pedig most egyenesen odáig megy, hogy a keddi merénylet szálai akár a Kremlhez is vezethetnek, hiszen a szerb EU-s tárgyalások elakadása éppen Moszkva érdekeinek felel meg, amely Belgrádot minden erővel el akarja fordítani az EU- és NATO csatlakozástól.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG