1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Számos költségvetési kérdésben egyezségre jutott a kormány az MSZP parlamenti frakciójának képviselőivel. A 2010-es költségvetést 3,8 százalékos hiánycélt alapul véve tervezték, prioritásai között a közbiztonság, az oktatás, az egészségügy és a foglalkoztatás szerepelnek. A közösség közlekedéstől 40 milliárd forintot vonnak el, míg az egészségügy finanszírozása marad. A közbiztonság viszont szinte az egyetlen terület, ahol nő a felhasználható források összege
Elégedett a költségvetési egyeztetések menetével és eredményével Bajnai Gordon. Erről a miniszterelnök az után nyilatkozott újságíróknak, hogy délelőtt megbeszélést folytatott az MSZP-frakció vezetésével a jövő évi büdzséről. Úgy fogalmazott: reméli, hétfőn meg tudnak állapodni a szocialista frakcióval a 2010-es költségvetésről. A kormányfő ennél többet nem mondott.

Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető a megbeszélés után az MTI-nek kifejtette: a megbeszélés lezárása volt a költségvetés előkészítésének, és ez alapján azt lehet mondani, hogy a vitás kérdésekre van szakmai megoldási javaslata a kormánynak. Hangsúlyozta: a jövő évi büdzsé takarékos és fegyelmezett lesz, nem választási, hanem kizárólag az ország hosszú távú érdekét figyelembe vevő költségvetés készül.

Elmondta, hogy a 2010-es költségvetést 3,8 százalékos hiánycélt alapul véve tervezték. A büdzsé prioritásai között a közbiztonság, az oktatás, az egészségügy és a foglalkoztatás szerepelnek. A frakcióvezető közölte, hogy a költségvetésről hétfői ülésén dönt a képviselőcsoport. Arra a kérdésre, hogy számít-e vitára a frakcióülésen, Mesterházy Attila úgy válaszolt: szerinte nyugodt hangvételű megbeszélés lesz, mivel az egyeztetéseken nagyon sok képviselő vett részt, és szerinte minden vitás kérdésre sikerült valamilyen megoldást találni. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ettől még minden képviselő elmondhatja a véleményét az ülésen.

A politikus újságíróknak kiemelte: korábban még nem volt példa arra, hogy a kormány egyeztessen a frakcióval a költségvetés benyújtása előtt, és ilyen korán még soha nem volt kész a büdzsé első változata. Ez könnyebbé teszi az igazodást az érintetteknek, hiszen hamar lehet látni számokat - jelezte. Mesterházy Attila közölte, azzal számolnak, hogy a 2010-es büdzsét november végén, december elején fogadja el az Országgyűlés.

Az önkormányzati terület a napokban nyilvánosságra került költségvetési számaival kapcsolatban azt mondta: a frakció által meghatározott elveknek megfelel a büdzsé tervezetének ezen része. Szavai szerint a szocialista frakció álláspontja az volt, hogy akkor lehet kevesebb pénzt adni az önkormányzatoknak, ha növelik a mozgásterüket. Ezt - mint fogalmazott - két módon lehet megtenni, egyrészt az önkormányzati feladatok, másrészt az állami normatívák átszervezésével.

Alakul a költségvetés
Az egyeztetésen többek között jelen voltak - az MSZP frakcióvezetősége mellett - a frakció egyes munkacsoportjának vezetői, valamint az oktatási, a szociális és az önkormányzati tárca képviselője. Oszkó Péter pénzügyminisztert államtitkára, Katona Tamás képviselte.

A vitás ügyekben egyezségre jutott az MSZP-frakció vezetése és a kormány - mondták szocialista politikusok az MTI-nek. Hozzátették: nagyságrendileg "megvan" az a 120 milliárd forint, amelyet az önkormányzatoktól vonnának el. Ezt az összeget a kormány jelölte meg a Nemzetközi Valutaalapnak küldött szándéknyilatkozatban. Az MTI információi szerint 50 milliárd forintot tesz ki az a csomag, amely rögzíti: jövőre nem lesz forrásuk a helyhatóságoknak arra, hogy kizárólag hazai forrásból finanszírozzanak fejlesztéseket.

A közösség közlekedés költségvetési finanszírozásából 40 milliárd forintot von el az állam jövőre, de nem finanszírozza a MÁV veszteségét sem, amely több tízmilliárdos tétel.

Az egészségügy finanszírozása jövőre a tervek szerint reálértéken marad, azaz néhány milliárd forinttal bővül 2010-ben e szféra költségvetési támogatása. A prioritásként kezelt közbiztonság viszont szinte az egyetlen terület lesz, ahol nő a 2010-ben felhasználható források összege.

Bajnainak elege van: nyilvános lesz a javadalmazás
A lettek ezúttal megúszták: megvan a pénz
S&P: nem jó, hogy külföldről finanszíroznak
Két hét múlva megtudjuk, miből élünk
A világ legmagasabb adói: az élmezőnyben vagyunk

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG