2p

Romániában egy mesterséges intelligenciát (AI) alkalmazó, ION-nak nevezett beszélő robot segíti ezentúl a kormány munkáját, amelyet a szerdai kormányülésen "tiszteletbeli tanácsadóként" mutatott be kollégáinak és az ország lakosságának Nicolae Ciuca miniszerelnök.

 "A ION projekt egy olyan rendszer, amely mesterséges intelligencia segítségével a közösségi médiában megjelenő információkból gyorsan és automatikusan rögzíti a romániaiak véleményét, nézeteit és kívánságait" - magyarázta a kormányfő az MTI beszámolója szerint. Ciuca elmondta: több romániai egyetem és vállalat AI-szakértőiből álló önkéntes munkacsoport dolgozik a ION-projekt fejlesztésén, nekik köszönhetően a bukaresti kormány lehet az első, amely mesterséges intelligenciát használ tanácsadóként.

A kezdeményezésről beszámoló román média szerint ION egyfajta ügyfélszolgálati terminálja lesz a román kormánynak, amely a közhangulat alakulásáról, a közösségi oldalak legvitatottabb témáiról, az embereket foglalkoztató legégetőbb gondokról hivatott szintéziseket készíteni a kormánytagoknak.

A mesterséges intelligenciát az is érdekli, miről olvasgatnak, kommentelgetnek a bukarestiek metrózás közben. Fotó: Depositphotos
A mesterséges intelligenciát az is érdekli, miről olvasgatnak, kommentelgetnek a bukarestiek metrózás közben. Fotó: Depositphotos

Ahhoz azonban, hogy feladatát elláthassa, ION-nak rengeteg információra van szüksége és sokat kell még tanulnia. Az állampolgárok a ion.gov.ro honlapon vehetik fel a kapcsolatot a kormány tiszteletbeli tanácsadójával, de a tervek szerint később ION is felkeresi őket, legalábbis a projekt fejlesztői azt tervezik, hogy elviszik az ország kis- és nagyközösségeibe, különböző rendezvényekre.

Bemutatkozott, aztán teljesen behavazódott János

ION (János) egy környezetét tükröző embernagyságú, mondandóját felirat formájában is megjelenítő monitorként vett részt a kabinet ülésen, Ciuca pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a ION név tükörképe a román NOI (mi) személyes névmásnak. A kormányfő szerint a robot óriási tanulási kapacitással rendelkezik, és ezt bemutató párbeszédet kezdeményezett vele, felszólítva, hogy szóljon néhány szót a jelenlevőkhöz. Miután bemutatkozott, ION elmondta, az a szerepe, hogy tükrözze a román társadalmat - írja az MTI.

ION-nak a jelek szerint rengeteg dolga volt első munkanapján: a megadott internetes cím több órán keresztül elérhetetlennek bizonyult, csütörtökön pedig a robot csak annyit jelzett a számára küldött üzenetek kapcsán, hogy rögzítette azokat, de nem válaszolt rájuk. Cikkünk élesítésének pillanatában sem érhető el a szolgáltatás.
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mexikóvárosban erőszakba torkollt a Z-generáció tiltakozása
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 12:05
Száz rendőr sérült meg Mexikóvárosban, amikor tüntetők megtámadták a Nemzeti Palotát a drogcsempészet ellen küzdő michoacáni polgármester megölése ellen tiltakozva.
Makro / Külgazdaság Vészesen drágul a marhahús – Trump újabb mentességet adhat
Kollár Dóra | 2025. november 16. 10:26
A marhahús miatt hátrálhat meg az amerikai kormány.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Már csak az a kérdés, hogy mennyire van vége”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 16:52
Megérkezett a Tisza elnökének válasza a miniszterelnök délelőtti megszólalására.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: „veszély van”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 14:59
Háborús is, pénzügyi is. Interjúszerűséget adott hívei előtt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nincs haladék az amerikai szankcióknál – egyre nagyobb a baj Szerbiában
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 13:34
Megelégelte az időhúzást az amerikai hivatal. A Mol is felmerült, mint lehetséges vásárló.
Makro / Külgazdaság Brutális függésben Oroszország, a Lukoil európai leánycégét is eladhatták
Imre Lőrinc | 2025. november 15. 10:28
Vészjóslóan közeledik november 21-e, amikor életbe lépnek a két vezető orosz olajvállalattal szembeni amerikai szankciók. Az izgatottság leginkább Vlagyimir Putyinon uralkodhat el, ugyanis két legnagyobb vásárlója, úgy tűnik, kihátrál Oroszország mögül. Elegendő lehet ez az orosz elnök tárgyalóasztalhoz ültetéséhez? Ennek a kérdésnek jártunk utána.
Makro / Külgazdaság Hátraarc Donald Trumptól: fontos intézkedéseket von vissza
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 09:06
Beütött az infláció, az elnök visszavonulót fúj.
Makro / Külgazdaság Uniós GDP-rangsor: hol helyezkedik el a stagnáló Magyarország?
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 20:26
Az uniós rangsor hátsó részében találjuk Magyarországot az Eurostat friss, harmadik negyedéves GDP-adatait bemutató listáján. A lengyel gazdaság erős bővülésben van, miközben a németek stagnálnak, sőt: éves alapon alacsonyabb a bővülés ott, mint Magyarországon.
Makro / Külgazdaság Adót vetne ki az EU az ultrafeldolgozott élelmiszerekre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:56
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében megadóztatná az Európai Unió a boltokban kapható alkoholos koktélokat is.
Makro / Külgazdaság Közel harmadára csökkenti a Svájccal szembeni vámokat az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:28
A Trump-adminisztráció ezúttal Svájccal állapodott meg a vámcsökkentésről, miután az elmúlt hónapokban visszaesett az ország ipari exportja. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG