3p
A Gfk Hungária készített felmérést. Kiderült: Romániában és a Balti államokban húztak bele a legjobban, a szomszéd országban 8 százaléknál is több volt egyetlen év alatt a gazdasági növekedés. Mitől megy nekik, nekünk meg nem? Vizsgálták az egy főre jutó vásárlóerőt is. Van hová fejlődni.

2013-ban az európai gazdaságok kis mértékben növekedni tudtak, a 28 ország adataiból számolt átlagos GDP-növekedés elérte a 0,8 százalékot. Ez azt jelenti, hogy az átlagosan egy főre jutó GDP 2013-ban elérte a 25 937 eurót (ez Magyarországon 9 853 euró). A kisebb nyugati országok továbbra is előkelő helyen szerepelnek a rangsorban, de Románia (+8,2 százalék) és a Balti államok (+5,0-5,7 százalék) is jelentős növekedést mutattak a tavalyi év során. A legnagyobb csökkenést Görögország (-6,2 százalék), Ciprus (-8,1 százalék) és Csehország (-3,1 százalék) szenvedte el. Az Európai Bizottság 2,9 százalékos GDP-növekedést prognosztizál 2014-re.

Az Európai Unió 28 tagállamában az egy főre jutó vásárlóerő is tovább növekedett (+0,6 százalék), noha nem az előző években tapasztalt dinamizmussal. Az egy főre jutó európai átlag 15 017 euró, de Európa országai jelentős eltéréseket mutatnak a vásárlóerő tekintetében. A legnagyobb növekedést az elmúlt esztendőben Románia, Németország, Skandinávia és a Balti államok könyvelhették el. A sereghajtók itt is azok közül az országok közül kerültek ki, amelyeknek a GDP-je is csökkent 2013-ban: Görögország (-8,4 százalék), Ciprus (-7,4 százalék), Csehország (-2,4 százalék) vásárlóereje is zsugorodott, és a csökkenésben Szlovénia, Olaszország és Spanyolország követte őket. Várhatóan az Egyesült Királyság, Lengyelország és Svájc vásárlóereje is átlag feletti mértékben (+2,5 százalék) fog növekedni 2014-ben, kiegészülve Románia és a Balti államok további vásárlóerő növekedésével.

A tanulmányban 32 ország kiskereskedelmi adatait vizsgálta a GfK és arra a megállapításra jutott, hogy az orosz (+4,3 százalék) és a török (+1,4 százalék) piac nélkül az európai kiskereskedelmi forgalom csökkenésnek indult (-0,9 százalék). A kiskereskedelmi forgalom tekintetében is akadtak pozitív példák: az élen Lengyelország szerepelt 5,1 százalékos forgalomnövekedéssel, de Románia (+4,9 százalék) és a Balti országok (+4,8-5,3 százalék) is előkelő helyen zártak a forgalom bővülését illetően. A kiskereskedelmi forgalom legnagyobb mértékben Görögország (-7,9 százalék) és Ciprus (-5,1 százalék) esetében csökkent, de jelentős visszaesés volt megfigyelhető Hollandiában, Spanyolországban és Olaszországban is. Európa legnagyobb kiskereskedelmi piacai megőrizték vezető pozíciójukat: továbbra is Oroszország, Franciaország és Németország dominál.

A kiskereskedelmi összforgalom alakulása a GfK Geomarketing által vizsgált 24 országban, 2013 (az adatok milliárd euróban kifejezve)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG